Találkozás, kapcsolat, közösség


?A Hálóba kapcsolódva egy nagy közös utazás részesévé válsz. Az utak és utazók időnként összefutnak. E találkozásokból életre szóló barátságok, új közösségek, és néha útvonal-módosítások születnek. A személyes és közösségi együttlétek adják a Háló lényegét..."

Krisztus hálójában  - Józsa Zsuzsanna írása a Vasárnap katolikus hetilap honlapján >>



Nagyon sok teleírt csomagolópapír. Ígéretek, fogadkozások, emlékek, könnyek és örömök. Ez az eredménye a nagyváradi bogozói találkozónak.

Közben persze a folyamat hosszabb volt: ölben kényeztetett babák, kérdések és megosztások, érzelmi vehemencia és ötletparádé. Kiderült a beszámolókból, hogy a Hálóra a környezetünknek is szüksége van, hogy sok városban a helyi civil és önkormányzati meg egyházi élet fontos eleme a Háló, hogy van mondanivalónk a ma emberei számára. Kiderült, hogy a beszélgetés, a találkozás is misszió, hiszen ezek olyan dolgok, amiket kezdünk elfelejteni. Az is világos lett, hogy jó dolog együtt dolgoznunk: számíthatunk és figyelhetünk egymásra, és örülhetünk a megnyílásoknak. Szünetben a nyirkos város is párosával látott minket, hiszen a munka mellett találkoznunk is kellett. Marad dolga az irodának bőven: feldolgozni a rengeteg múltbéli programot és jövőre mutató ötletet, és engedni vagy serkenteni a tettvágyat. Szerencsére az öleléseket csak a személyes tárakban kell dokumentálnunk, és talán mégis ezek voltak a legfontosabbak.
Bayer Robi

A délvidéki Háló november 30. és december 1. között a muzslyai Emmausz kollégiumban területi felelősei (bogozói) és segítői részére ádventi évzáró lelkigyakorlatot szervezett. A lelkigyakorlaton melynek mottója: ?Égni kell annak, aki gyújtani akar? ? volt, 35 bogozó és segítő vett részt az egész Vajdaság területéről.



Bővebben...

A vajdasági Háló ? Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület és a szegedi KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. 2012. november 27-én, a szegedi Katolikus Házban tartotta meg a ?Közösségi programok szervezése? elnevezésű együttműködés projektzáró sajtótájékoztatóját és hivatalos programzárását.
A sajtótájékoztatón Kondé Lajos, Szeged-Belvárosi plébános, és Halmai Tibor a vajdasági Háló elnöke tartottak beszámolót és kiértékelést a megvalósított munkáról.

{youtube}TLPo7uWU3cI{/youtube}





A két szervezet ez év januárjában egy éven át tartó programsorozatot indított Eunity ? Közösségi programok szervezése címmel, amelynek támogatója a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési program. A két szervezet munkatársai és önkéntesei 16 közösségi programot valósítottak meg, többek között családi rendezvényeket, képzéseket, nyári tábort, hangversenyeket, előadásokat és számos egyéb találkozót, melyeken 6 helyszínen összesen 4800 résztvevő vett részt a határ mindkét oldalán.
2012. március 10-én, Szegeden a KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. megszervezte az Árvízi Emléknapot, melyen 2000 résztvevő volt, akik többek között kézműveskedhettek, vetélkedőkön vehettek részt, valamint nagyon sok játékot játszhattak, és több kiállítást tekinthettek meg.
2012. március 23-25. a Háló Egyesület munkatársai megszervezték a vajdasági keresztény közösségvezetők képzését Muzslyán az Emmausz kollégiumban a budapesti Háló Közösségi Műhely szakemberei segítségével. A képzésen 43 közösségvezető vett részt.
A Család, mint érték előadássorozaton belül Császár Angéla Érdemes Művész előadóestjére, majd dr. Harmath Károly vajdasági ferences atya előadására került sor. Közös hangversenyt adott a vajdasági Juventus Énekkar és a szegedi Victoria Kamarakórus. A temerini általános iskola egy csoport diákja, valamint a hajdújárási Poverello Alapítvány által fenntartott Lurkóház védencei 2012 novemberében Szegeden jártak. Az előadássorozatnak 320 résztvevője volt.
A Háló Egyesület három Háló találkozót szervezett meg a Vajdaságban. Áprilisban Sándoregyházán, júniusban Zentán, novemberben pedig Muzslyán. A résztvevők száma meghaladta a 350-et. A találkozók során vallási, népművészeti és kulturális programok valósultak meg, mint amilyenek az előadások, kiscsoportos beszélgetések, szentmisék, néptánc és más hagyományőrző csoportok bemutatkozása.
A Háló Egyesület által szervezett programok közül a legjelentősebbnek az ?Együtt könnyebb, mint egyedül!?, elnevezésű családos nyári tábor bizonyult, melyet 2012. augusztusában Baján szerveztek meg a vajdasági Háló bogozói a budapesti Háló Iroda munkatársaival karöltve. 350 fő táborozott együtt egy héten keresztül a Petőfi szigeten a Sugovica partján a Kárpát-medence egész területéről.
A KatHáz a Szegedi Ifjúsági Napok keretén belül egy keresztény sátrat állított fel, melyet több mint ezren látogattak meg. Itt a hét folyamán különböző programok valósultak meg: kvízjáték, keresztény értékek bemutatása, lélek virágai stb.
A szegedi Dóm Énekkar és a nagybecskereki Emmánuel Kamarakórus találkozása is része volt a programsorozatnak. A két kórus tagjai közösen léptek fel a szegedi Dómban és a nagybecskereki székesegyházban egyaránt. A két fellépésnek mintegy ötszáz hallgatója volt.
A sajtótájékoztató végén elhangzott, hogy a két szervezet a 2012-es Eunity projekt lecsengése után is folytatni kívánja az együttműködést közös programok szervezése formájában.
Halmai Tibor

A kárpátaljai Háló szervezésében irodalmi estre került sor november 18-án, vasárnap Nagyszőlősön a Háló Közösségi Központban, melynek előadója Kacsur András, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze volt, aki kedvenc istenes verseiből hozott egy csokorra valót a közönség számára.

Írás a Kárpátaljalap.net oldalon >>


Bővebben...


Bár nagy szeretettel és lelkesedéssel vettem részt életem első Háló találkozójának előkészítő, illetve szervező feladataiban, de az igazat megvallva, magam sem gondoltam, hogy ennyire mély lelki megtapasztalásban lesz részem. Rengeteg szép emlékkel gazdagodhattam, szívmelengető volt számomra ? különösen magyarországiként ? az ismeretlen vagy félig ismeretlen emberek közvetlensége, szeretete, mellyel hozzám és egymáshoz is viszonyultak.

Hittel élj és dolgozz! - Józsa Zsuzsanna írása a Vasánap katolikus hetilapban >>

Bővebben...


Kedves hálósok!

Nagy örömmel értesítelek benneteket, hogy 2012. november 12.-én már második alkalommal összegyültek Baján azok, akik "hálósnak" érzik magukat, (a Háló alapelveit magukévá tették) és akik a későbbiekben tevékenykedni akarnak a Háló mozgalomban. Ezen a szép estén újra csak Fekete Szabolcs atya parókiáján gyültünk össze a Józsefvárosi templom mellett. Ő nagy örömmel és szeretettel, valamint szerényebb agapéval várt bennünket, ami igazán kellemes meglepetés volt. >>





Négy éves lett az erdélyi Háló iroda. Ebből az alkalomból szervezett találkozó képeit (Csomortáni Ernő felvételeit) adom át most, amelyek mind-mind kellemes és szívmelengető pillanatokat örökítettek meg. - Salló Gyopár


"Sokfelől sokféle ember ? római és görög katolikus, református fiatal ? érkezett már meg, olyanok is, akik nem is jelezték, hogy jönnek."
Gulácsy László

"Jó társaság, tartalmas és szórakoztató programok, teológia, egy csipet irodalom, humor, zene, tánc, játékok, egy nemes hagyomány megszületése ? mindebben része lehetett azoknak, akik november 3-án ellátogattak a beregszászi római katolikus templomban megrendezett Bereg-vidéki Ifjúsági Találkozóra."
Espán Margaréta 
 

40. oldal / 72

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók