Találkozás, kapcsolat, közösség

2013 márciusában indult HálÓzd! programunk az Ózdi Görögkatolikus Egyházközséggel együttműködésben. Célunk volt erősíteni a kistérségben egy közösségi, lelki és szellemi központ létrejöttének esélyét, így küzdve a széthullás és gyökértelenség ellen. Segíteni a fiatalok és fiatal felnőttek férfi és női szerepének tudatos vállalását, túllépve a sztereotípiákon. Segíteni a fiatalok hasznos szabadidő eltöltését szabadidős programok szervezésével, melyek egyidejűleg a család témáját állítják a középpontba. A társadalomban tudatosítani a család örömeit és a gyermekvállalás szépségeit. Szorosabbra fűzni a kistérségben tevékenykedő szervezetek munkáját.

A program kiterjedt minden korosztályra: a szülőket előadássorozattal, klubbal, csere-bere akcióval szólítottuk meg, a családokat táborral, gyermekeket kézműveskedéssel, rajzpályázattal, játszótér létrehozásával értük el, nőknek önismereti tréninget, férfiaknak többnapos közös gyaloglást (zarándoklatot), férfi-kurzust szerveztünk, a fiatalokat filmklubbal, kreatív stúdióval, rendkívüli osztályfőnöki órákkal, párválasztási kurzussal, és sok más színes programmal vártuk.

A Háló Katolikus Közösségfejlesztő Egyesület partnerségben az Ózdi Görögkatolikus Egyházközséggel a „Családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése” témájú, TÁMOP -5.5.1B-2-2011-0199. számú, HálÓzd! című pályázatot valósította meg az Ózdi Kistérségben. 

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.05.13. 8:30 és 05.15. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.05.13. 18:00 Az első 30 év - Dunatáj vetítés hétfőnként

Harminc év alatt a Dunatáj Alapítvány több, mint ötven alkotója majd négyszáz dokumentumfilmet készített.

Részletek fb >>

 

2024.05.14. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 147.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.05.15. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.05.15. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.05.16. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.05.16.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

Surányi Z. András Pillantás a világból című fotókiállítása

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

2024.05.17. 15:00 Kerekasztal beszélgetés


Szervező: Szemlélek

 Részletek fb >>

 

2024.05.17. 18:00 Poór István filmjének budapesti bemutatója

Részletek fb >>

 

2024.05.21. 17:30 Messiáshívő zsidó - Keresztény fórum


A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni ezen a linken lehet
Részletek fb >>

 

2024.05.23. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/2

Részletek fb >>

 

2024.05.24. 19:00 Műfordítói est

Részletek fb >>

 

2024.05.26. 17:00 Nádmesék XXXIII. - Pünskösdutó

Részletek fb >>

 

2024.05.28. 19:00 Keddek a lelkeknek

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.05.31. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók