Jakab Johanna beszámolója
Péntek volt, hideg, szeles délután. Igyekeztem elvégezni feladataimat a munkában. 3 óra után egyre sűrűbben néztem az órát, lélekben már útra keltem. Tudtam, hogy Szalontán ránk várnak, 4 órakor már a torkomban lüktetett a szívem.
Októberben Kovácspatakon az ottani Háló találkozón tartottuk régiós megbeszélésünket, ezen megfogalmaztuk a rövid és a hosszútávú terveinket. Közeleg az advent, keljünk útra. Péntek délután Katival, Csongival, Evelynnel és Ferivel Szalontára indultunk. Heves hóvihar kísért utunkon. Gál Marika fogadott otthonában, testvérével Annuskával, pár régi hálós társukkal. Hosszú idő után találkoztam újra Náday Katával. akivel fontos dolgokat tudtunk megosztani egymással, többek azonos korosztályú között lányainkról. Jelen volt többek között Szabó Ödön és felesége, Marika is; a kedves Krisztina énektanárnő, aki minden évben a szalontai Háló találkozó énekléseinek karmestere. Volt ideje a közös munkának is, Konrád Kati ünnepséggé formálta találkozásunk üzenetét csoportfoglalkozással a tanítványok köré építve. Szeretettel tudtunk egymáshoz fordulni, megnyílni és kapcsolódni. Gál Marika hatalmas fazék töltött káposztával vendégelt meg, Szabó Marika tiszteletünkre finom pávaszem süteményt sütött. Szívünkben magunkkal vittük barátaink arcát, hangját, ölelését.
Este Méhkeréken meglátogattuk a Makai családot és újra átéltük a találkozás és a szeretetteljes fogadtatás örömét. Emlékeket idéztünk munkáról, találkozásokról, miközben finom illatú teát és süteményeket fogyasztottunk, már kicsit éreztük a közelgő ünnep gazdagságát.
Éjszakai szállásunk az elvarázsolt, fagyos gyulai városi erdőben volt, ami felidézte a partiumi Hálós Szentjánosbogár gyermektáborok szép élményeit. Az éjszaka csendjében szinte hallottam a gyermeki nyüzsgést, amit nyáron megéltünk ezen a táborhelyen. Amilyen nagy volt a „forgalom” nyáron, most olyan súlya volt a téli mély csendnek. Közel éreztem a Jóistent. Szombat reggel a fagyos erdő csillogó arcát egy szelfiben örökítettük meg. Hideg volt, de mi boldogok, indultunk tovább Aradra. Tudtuk, éreztük, hogy ott is várnak, jó ez az érzés. Küldöttek voltunk, a Jóisten szeretetét és jelenlétét vittük szívünkbe zárva.
Aradon mosollyal fogadtak kedves barátaink: Panek Melinda, Heczel Arthur, pár régi és új hálós. Csoportos foglalkozással és beszélgetéssel mélyítettük el ezt a találkozást. Kett-módszeres bárkákat készítettünk, ahova magunk mellé emeltük családunkat, közeli és távolabbi környezetünket. Közös volt az öröm, láttuk egymást, egymás gondolatait és kölcsönösen megerősítettük egymásban a hitet, hogy „jó úton járunk”, jó bárkában, motorcsónakban, hajóban evezünk a mindennapok hullámain.
Rövid utazás után Temesváron átölelhettük a Jakab családot. Ők egy parókián fogadtak minket. Érkeztek új emberek és „régi újak” is. Kíváncsian ültük körbe az emeleti kápolna csendes termét. Kati végigvezetett minket Bartimeus történetén (Mk10,46), a Szalontán és Temesváron is használt eszközök segítségével megalkottuk személyes utunkat Krisztus felé, és csillogó szemekkel tudtunk rácsodálkozni egymás alkotására. Pár óra közös munka és beszélgetés után már úgy tudtunk egymás szemébe nézni, hogy el is terveztük egy következő találkozás létrejöttét. Még órákig beszélgettünk és finom kalácsot, sós rudacskákat ropogtattunk. Hosszú napunk volt, de valahogy nem akartuk, hogy vége legyen, megnyitottuk szívünket egymásnak és boldogok voltunk.
Vasárnap Máriaradnán újból átéltük a találkozás örömét, jöttek hálós barátaink Méhkerékről, Aradról, Temesvárról és Csernakeresztúrról. Hosszú idő óta most találkoztunk újra a Nisztor család fiatalabb tagjaival és azok családjaikkal, de egy öleléssel szétrebbent az idő alkotta légüres tér. Egy csapatként vettünk részt a szentmisén, szépen egymás mellé beülve a padokba, ahogy a hálós miséken szoktuk. A kedves Reinholtz András plébános atya mise után körbevezetett minket a templomban, a kolostor folyosóin, gazdagítva szívünket, lelkünket a sok szép látnivalóval. Kati készített számunkra egy különleges keresztutat, amelybe mindegyikünk egyénileg tudott bekapcsolódni csendes imával, elmélkedéssel, felajánlással, ugyanakkor összekötve a Háló megtartó fonalával, hisz egy fonalba kapaszkodva tettük meg együtt az utat, és a jéghideg szél ellenére egymás „fonalát” tartva haladtunk fel a hegy tetejére.
Köszönöm a Jóistennek, hogy jelzést küldött a szívünkbe, és elindultunk erre a „portya-zarándok” útra!
Fényképek a Partiumi Háló Facebook oldalán: https://www.facebook.com/share/p/1GCps6zRhL/
Egy versformába szedett idézet a hétvége margójára Gázai Doroteusztól:
A Vajdasági RTV-nek a találkozón készült 4 perces riportja meghallgatható >>
Nagy József atya előadása meghallgatható >>
Muzslyán rendezték meg a Délvidéki Háló 21. regionális találkozóját, amelynek mintegy 80 részvevője volt Vajdaságból és az anyaországból. A rendezvény mottója "...de a te szavadra kivetem a hálót" volt, ami egyben msgr. Nagy József nyugalmazott atya előadásának címe is volt.
Halmai Tibor, a Háló mozgalom délvidéki vezetője elmondta, hogy 27 éve, amikor az első regionális Háló találkozót rendezték, akkor is a Lukács evangéliumából vett idézet volt a vezérfonal, akkor a megboldogult Huzsvár László püspök értekezett a témáról.
A regionális Háló találkozón jelen volt Szeibert András, a Kárpát-medencei Háló Mozgalom alapítója, aki a jövőbeni tervekről mondott ismertetőt. Ugyanakkor a Délvidéki Háló bogozói is tervezgettek, a következő év terveit vázolták fel.
Pénteken este a résztvevők Elias Ohoiledwarin muzslyai plébános közreműködésével bűnbánati zenés áhitaton vettek részt. A szombati előadás után kiscsoportos beszélgetéseket tartottak, de volt kézműves műhely, amelyen Dorogi Erzsébet kézműves segítségével az ünnepre ráhangolódva készítettek alkotásokat a résztvevők.
Jenován Flórián két, népénekeket tartalmazó gyűjteménykötetét is bemutatták a találkozón, mégpedig az Észak-Bánát gyöngyszemei és a Közép-Bánát gyöngyszemei című munkákat, közreműködött az Emmanuel Kamarakórus, melynek tagjai egy rövid hangversennyel is megajándékozták a jelenlevőket.
A regionális találkozó végén szentmisét szolgáltattak.
Kónya-Kovács Otília
Kónya-Kovács Otília fenti írása a Vajdaság.ma portálon >>
Képek a találkozóról (Délvidéki Háló Mozgalom Fb oldala) >>
Pannon RTV Hitünk c. adása: 2024.12.01.
2024. november 22-23-ig került megszervezésre Muzslyán az Emmausz kollégiumban és a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban a XXI. Délvidéki régiós Háló találkozó. Az évzáró találkozóra mintegy 85 személy érkezett Délvidék 20 helységéből és az Anyaországból. A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A programok péntek délutántól szombat estig tartottak. A házigazdák szeretetteljes vendégfogadása, majd pedig a résztvevők köszöntése és bemutatása után a Budapestről érkező Szeibert András, a Kárpát-medencei Háló Mozgalom egyik alapítója megismertette a jelenlevőket a Kárpát-medencei Háló vezetőségének átalakulásával. Az operatív és stratégiai vezetőség munkájába, hogy eredményesebben tudják végezni mind szerteágazóbb feladataikat több hálós munkatárs kapcsolódott be a tematikus munkacsoportokba.
Az esti bűnbánati zenés áhítatot a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban, Ft. Elias Ohoiledwarin SVD, muzslyai plébános vezette. Elmélkedésével és gitáros énekeivel segítette a találkozó résztvevőit a bűnbánatra való ráhangolódásban és a szentgyónási előkészületben.
A szombat reggeli dicséretet, meghívott előadónk msgr. Nagy József, nyugalmazott plébános atya előadása követte, ”...de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk.5,5) címmel. Mély gondolatokat tartalmazó személyes példákkal gazdagon tűzdelt elmélkedése, kitörölhetetlen nyomot hagyott mindannyiunk lelkében. Egyszerre tanított, lelkesített és biztatott, rámutatván arra, hogy a kiválasztott evangéliumi részlet mindenkihez szól. Nem szabad zúgolódni a mindennapi nehézségek, betegségek, csalódások közepette sem, mert semmi sem érhet bennünket, ami nem a Mennyei Atya jóságos szeretetéből ered, és ezáltal a javunkat szolgálja. Minden megpróbáltatásaink elviseléséhez a Szentlélek megerősítő kegyelmét kérjük-mondta Jóska atya. A kiscsoportos beszélgetéseinkben saját élettapasztalatainkat osztottuk meg egymással.
Délután a Délvidéki Háló bogozóinak megbeszélésén áttekintettük a 2024-es év rendezvényeinek megvalósítását és körvonalaztuk az előttünk álló hálós év programjainak helyszíneit és időpontjait. Választható műhelymunkaként Dorogi Erzsébet kézműves mester vezetésével a résztvevők a közelgő ünnepekre alkalmi ajándékokat készítettek.
Az ezt követő kulturális program keretén belül Jenován Flórián zongoraművész, karnagy, Észak-Bánát és Közép-Bánát gyöngyszemei énekeskönyveinek bemutatására került sor, amelyek Észak- és Közép-Bánát római katolikus népi énekgyűjteményei. A szerzőt munkásságáról Kónya-Kovács Otília, újságíró kérdezte. A Nagybecskereki Emmanuel Kamarakórus részvételével változatosabbá tette a könyvbemutatót néhány adatközlő énekének előadásával, majd pedig négy kórusművel mutatkozott be a résztvevőknek.
A Háló-találkozó záró szentmiséjét a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban msgr. Nagy József atya mutatta be a jelenlevő Ft. Vreckó Ferenc, zentai esperes és Ft. Halmai János, nagybecskereki káplánnal együtt. A találkozó záró gondolatait követve felcsendült a nemzeti imánk és Sillye Jenő „Múlnak az évek...”című szerzeménye, mint a Háló Mozgalom himnusza.
Szeretettarsolyunkat feltöltve, egymásnak áldott lelki élményekben gazdag ünnepeket kívánva búcsúztunk el Hálós barátainktól.
Halmai Ágnes
A szokásos hálós koreográfiával kezdtünk, egy ima, rövid ismerkedés, játék. A nap témájának felvezetéseként Szeibert András bemutatta a Hálót. 36 éve létező civil szervezet vagyunk. Már unoka szervezetünk is van, ennek származási sémája: Háló → 72 Tanítvány Mozgalom → Bízd Rá Magad! Kezdeményezés. Létezik egyfajta minőségbiztosításunk, meghatároztuk mi a hálós program, szabályokat adtunk, ha ezeket betartják, akkor ahhoz a (márka)nevünket adjuk. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, 2003-ban készült egy 40 oldalas nyomtatott anyag, a Háló találkozók kézikönyve, illetve 2007-ben egy 29 oldalas kiadvány Bogozói kézikönyv címmel.
A nap súlyponti eseménye volt Zs.Gyenes Krisztinának, a szegedi székhelyű Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért ügyvezető igazgatójának közel egyórás nagyon jó és hasznos előadása. 2002 előtt Krisztina maga is informális szerveződésben volt önkéntes. Ilyen formában dolgozott szarmata kori ásatáson, kórházban, egyházi környezetben, határon túl Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján, és amikor még volt ilyen, menekült központban. Ma már az önkéntes tevékenysége mellett főállásban cégeknek, szervezeteknek oktatja az önkéntesek menedzselését.
Krisztina megadta az önkéntesség definícióját, ez ellenszolgáltatás nélkül, szabad akaratból végzett tevékenység a közjó szolgálatában. Hacsak lehet a munka szót kerüljük, mert ez nem profit orientált, és nem fekete munka. Az önkénteseket szervezni, menedzselni kell. Van egy struktúra mögötte, még ha nem is vesszük észre. Amit elvállalunk, az kötelesség. Az önkéntes nem időmilliomos robotember, hanem szolgálattevő. Őket úgy kell kezelnünk, mint aki a szervezetünk képviselője. Fontos tudni, kinek mi a motivációja, mert akkor tudjuk megtartani őket, és mindig köszönjük meg, hogy dolgoztak.
Az előadó részletesen beszélt az önkéntesek szervezésének keretelemeiről, ezek most csak pontokba szedve; a statikus elemek: 1. szervezeti motiváció, 2. szervezeti irányelvek, 3. motiváció, 4. szűkebb belső környezet, 5. külső környezet. A dinamikus elemek: 1. toborzás, 2. kiválasztás, 3. bevezetés, integrálás, 4. felkészítés, képzés, 5. koordinálás, mentorálás, 6. motiválás, 7. ellenőrzés, értékelés, visszacsatolás, 8. elismerés, köszönetnyilvánítás, 9. költségtérítés, 10. kilépés, 11. az önkéntes tevékenység dokumentálása.
Krisztina előadásának befejező részében beszélt az általuk menedzselt projektekről, milyen sikeresek voltak, mennyi előzetesen nem várt örömet adtak mindkét félnek, az önkénteseknek és az őket fogadó szervezeteknek. Ezek igazi mindkét fél nyer történetek.
Az előadás után Thuróczy Gyuri beszélt arról, hogyan éltek az nyolcvanas években az akkori kisközösségekben. Az önkéntes szót abban a korban Magyarországon senki nem használta. Bizalom és személyes kapcsolat alapján szerveződtek, ma már nem így működnek. Természetes volt, hogy időt, energiát, pénzt is áldoztak. Szolgálták, azt amiben benne éltek. Olyan sokat kaptak, hogy nem is volt kérdés, hogy visszaadják. A hálós önkéntesek, a bogozók kicsit másként működnek, mint az előadásban elmesélt történetek szereplői, hálós társainktól hosszabb távú elköteleződést várunk el, de a Krisztina-féle profizmust nekünk is tanulnunk kell.
Figyeljünk arra, hogy nem hálós környezetben a bogozó szót magyarázat nélkül ne használjuk, többnyire nem értik az emberek. Amikor először hallottam, én nem arra a képi szimbólumra gondoltam, ami a halászháló csomópontja, a bog, - lényegében ettől háló a háló, - hanem, nekem mint a szlavisztika iránt érdeklődőnek, a szláv nyelvek Bog (például az orosz Бог (ejtése bog) a lengyel Bóg (ők az ó-t u-nak ejtik) Isten szava ugrott be. Magamban ezt úgy fordítottam le, hogy a bogozás a Kárpát-medencei szláv környezetben Istennek szánt/szentelt cselekedet.
A budapesti hálósoknak immár tizenegyedik éve, mondhatni édes terhe, az S4 Kulturális és Közösségi Központ, a halo.hu honlap folyamatos működtetése, a Tarsoly megjelentetése, időnként még a nyári tábor szervezése is. Már az S4 fogadóképessé tételébe is nem kevés önkéntes munkaórát fektettünk be.
Az előadás után a találkozó témájában kiscsoportokban beszélgettünk arról, hogy ki miért lett akár nálunk, akár máshol önkéntes, vagy ha nem, miért nem, továbbá hogyan tudnánk újabb önkénteseket bevonzani. Keressük azokat, akikben meg vannak a mozgatórúgók, azokat is keressük, akik nem tudják hol található hozzájuk közel álló érték rendszerű közösség. Végül plénum és hirdetések következtek. Szó volt a Pártfogó Pengőről és az 1%-os támogatásról. Széplaki Marika főszerkesztő bemutatta a Háló lapját, Tarsolyt, ami nemcsak a honlapon keresztül érhető el, de nyomtatott formában is ingyenesen terjesztjük. Elmondta, az idei Imádság éve kapcsán magánkiadásban, limitált példányban családtagoknak, barátoknak, kedves ismerősöknek szánt ajándékként a szerzője megjelentetett egy Tarsolyomat is.
A fotók kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a találkozó 10-től 17 óráig tartott. A fotók nem akkor készültek, amikor a legtöbben voltunk, hanem amikor a fényviszonyok a legkedvezőbbek voltak, borongós novemberben vagyunk, és a Semmelweis utca 4. előtti járdán a korai juharok levelei nemhogy nem hullottak le, de még alig sárgulnak. Néhányan egyéb elfoglaltságuk miatt hosszabb-rövidebb ideig voltak csak jelen.
Ráadásként néhányan alkalmi önkéntesként előkészítettük a termet a másnapi Miquéu Montanaro lemezbemutató koncertre, volt aki porszívót ragadott, mások a nézőteret rakták tele székkel. Köszönet mindnyájuknak.
Margitfalvy György
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek..."
Ezekben a napokban emlékezzünk meg név szerint hálós testvéreinkről, akik már átlépték az élet kapuját.
Felvidék - Vadkerti István atya
Kárpátaljai Háló Egyesület - Feketéné Egressy Margit
Partiumi Háló Egyesület - Bauman Enikő, Erőss Endre, Fodor János, Horváth Gizella, Merk Gizella, Neciov Katalin, Oláh Mária (Nagyszalonta), Pakulár Marius, Pintér Éva (Nagybánya), Réti Gyöngyi (Máramarossziget), Uglár István
Erdélyi Háló Egyesület - Antal Mária (Gyímesbükk), Erdős István (Gyergyószentmiklós), Fazakas István, Fazakas Mária (Szováta), Hideg Júlia (Gyergyószentmiklós), Kálmán Margit (Szováta)
Délvidéki Háló Mozgalom - Both István atya (Csóka), Both Kornélia nővér, Csúzdi Erzsébet (Ada), Djerdjika Zairi Györgyi (Torontálvásárhely), Dudas Natália (Torontálvásárhely), Gubacskó Rózsika (Csóka), Martinek Margit (Torontálvásárhely), Mezei Éva (Muzslya), Somoskövi Hermina (Ada), Szauer Miklós atya (Ada)
Magyarország - Molnár László (Sajópálfala)
Jelenits István atya és Nemeshegyi Péter atya tagjai voltak a Bölcsek Körének, a Háló tanácsadói testületének
Közösségépítő focitorna
Hagyományteremtő szándékkal szervezett labdarúgótornát az Erdélyi Háló Egyesület Csíkszeredában. Az eseménnyel elhunyt társuk emléke előtt tisztelegtek, de a jövőnek is üzentek a szervezők.
Erdély több pontjáról érkeztek résztvevők szombaton az első alkalommal megszervezett Dr. Fazakas István Labdarúgótornára Csíkszeredába. Az Erdélyi Háló Egyesület kezdeményezésére létrejött egész napos esemény a sport mellett lelkiségével is fontos üzeneteket fogalmazott meg.
Csobot Györgydeák Szabolcs főszervező, az Erdélyi Háló Egyesület csíkszeredai oszlopos tagja a Hargita Népe érdeklődésére elmondta, a Háló Egyesület közösségi életében mindig is kiemelten fontos szerepet töltött be a futball. A nagyszabású Kárpát-medencei Háló-táborokban mindig játszottak egymás ellen meccseket a különböző régiók csapatai.
"Hét évvel ezelőtt nagyon fiatalon, ötvenévesen elhunyt Fazakas István csapattársunk, s már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk az emlékére egy tornát rendezni. Az elsődleges cél a közösségépítés: minél több olyan férfit meg tudjunk szólítani, akiknek fontos a vallás. A másik fontos szempont az volt, hogy emléket állítsunk Istvánnak. Nem utolsósorban a legnagyobb vágyunk az, hogy az esemény Kárpát-medence-szintűvé nője ki magát" – mondta Csobot Györgydeák Szabolcs.
A torna megszervezésére a Fuss NEKI! Csík harmadik kiadásának segítségével teremtették elő a szükséges anyagi fedezetet, mondta a főszervező. Mint Csobot Györgydeák Szabolcs kiemelte, a legtávolabbi résztvevők Gyulafehérvárról és Kolozsvárról érkeztek, de voltak résztvevők Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Brassóból is.
"Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapata is az első hívó szóra igent mondott, ami külön öröm számunkra. A mi munkánk és az ő munkájuk között van átfedés: mi is a Kárpát-medencei magyarság közötti kapcsolatokat építjük, ők pedig itt helyben képviselik az anyaországot" – hangsúlyozta Csobot Györgydeák Szabolcs. A hagyományteremtő céllal megtartott labdarúgótorna szombaton este az eredményhirdetéssel és közös vacsorával zárult.
Farkas Endre fenti írása a focitornáról a Magyar Szó Online portálon, a maszol.ro-on >>
Közösségépítés és emlékezés – Labdarúgótornát szervezett az Erdélyi Háló Egyesület
Hagyományteremtő szándékkal szervezett labdarúgótornát az Erdélyi Háló Egyesület Csíkszeredában. Az eseménnyel elhunyt társuk emléke előtt tisztelegtek, de a jövőnek is üzentek a szervezők
Erdély több pontjáról érkeztek résztvevők szombaton az első alkalommal megszervezett Dr. Fazakas István Labdarúgótornára Csíkszeredába. Az Erdélyi Háló Egyesület kezdeményezésére létrejött egész napos esemény a sport mellett lelkiségével is fontos üzeneteket fogalmazott meg. Csobot Györgydeák Szabolcs főszervező, az Erdélyi Háló Egyesület csíkszeredai oszlopos tagja a Hargita Népe érdeklődésére elmondta, a Háló Egyesület közösségi életében mindig is kiemelten fontos szerepet töltött be a futball. A nagyszabású Kárpát-medencei Háló-táborokban mindig játszottak egymás ellen meccseket a különböző régiók csapatai.
Hét évvel ezelőtt nagyon fiatalon, ötvenévesen elhunyt Fazakas István csapattársunk, s már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk az emlékére egy tornát rendezni. Az elsődleges cél a közösségépítés: minél több olyan férfit meg tudjunk szólítani, akiknek fontos a vallás. A másik fontos szempont az volt, hogy emléket állítsunk Istvánnak. Nem utolsósorban a legnagyobb vágyunk az, hogy az esemény Kárpát-medence-szintűvé nője ki magát" – mondta Csobot Györgydeák Szabolcs.
A torna megszervezésére a Fuss NEKI! Csík harmadik kiadásának segítségével teremtették elő a szükséges anyagi fedezetet, mondta a főszervező. Mint Csobot Györgydeák Szabolcs kiemelte, a legtávolabbi résztvevők Gyulafehérvárról és Kolozsvárról érkeztek, de voltak résztvevők Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Brassóból is.
"Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapata is az első hívó szóra igent mondott, ami külön öröm számunkra. A mi munkánk és az ő munkájuk között van átfedés: mi is a Kárpát-medencei magyarság közötti kapcsolatokat építjük, ők pedig itt helyben képviselik az anyaországot" – hangsúlyozta Csobot Györgydeák Szabolcs. A hat részvevő között megtalálható volt a Máltai Szeretetszolgálat, az említett főkonzulátus, a gyulafehérvári kispapok csapata, a házigazda "hálósok", valamint Fazakas István egykori csíkzsögödi focis társasága. Ezenkívül indított csapatot az unitárius egyház is, ami a névadó özvegye felé tett gesztus is, aki unitárius vallású, tudtuk meg.
A hagyományteremtő céllal megtartott labdarúgótorna szombaton este az eredményhirdetéssel és közös vacsorával zárult.
Farkas Endre fenti írása focitornáról a hargitanepe.ro-n >>
Több fotó az Erdélyi Háló Egyesület fb oldalán >>
A focitorna csapatai balról jobbra a helyezésük sorrendjében, a bajnokcsapattal kezdve: 1. Máltai SK, 2. Zsögödi Lődörgők, 3. KAPOCS, 4. Erdélyi Háló, 5. Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda, 6. Seminarium Incarnatae Sapientia
Képek a Háló-táborokban éveken át veretlen, tábori bajnok Erdély Háló I.csapatáról. Az az erdélyi csapat, amiben István állandó csapattag volt, utoljára a 2008.évi tatai tábor csoportmérkőzésén kapott ki, akkor éppen a Felvidéki Háló válogatottjától, akiket néhány nappal később a döntőben már legyőztek. Képek balról jobbra: a 2009-es bajnokcsapat, a 2009-es bajnokcsapat és szurkolói, 2010-es tábori kép középen István, 2010-es bajnokcsapat a Háló kupával, a 2011-es a marosfői műfüves pályán. A tábori fotókat Margitfalvy György készítette.
A partiumi Háló, és annak Máramaros-megyei csoportjának facebook bejegyzése:
A Háló máramarosi csoportja október 26-án fennállásának 20. évfordulóját a XVI.Nagybányai Háló-találkozóval ünnepelte. Ahogy a kezdetekkor, most az újrakezdésnél is, Ft. Serfőző Levente volt a találkozó előadója, aki támpontjaival segített bennünket a személyes életünkben, valamint a közösségi életünkben való újrakezdésben. A találkozó több színes kulturális és lélekemelő programot tartalmazott, tudományos szempontból is igyekeztünk megközelíteni az újrakezdés lépéseit, s ami legfontosabb, helye is, és ideje is volt a személyes találkozásoknak és beszélgetéseknek.
Képek a találkozóról (Konrád Csongor, Alexander Et Ella Uglar és Panni Pongracz fotói) >>
Laurán Angéla hosszabb írása a találkozóról a romkat.ro-n >>
A találkozó plakátjai a nagybányai Teleki Magyar Ház folyosóján még a találkozó utáni napon is láthatók voltak (fotó Margitfalvy György).
Halmai Tibor fotója
Írás a találkozóról a ma7.sk portálon >>
20 év után újra Kovácspatakon volt Háló találkozó!
Október 18-án estére érkeztünk meg, és máris elkápráztatott minket a teliholdas panoráma. A látványt kiegészítve az első esti program a Kaptár Band Junior keresztény ifjúsági zenekar által kísért közös ima volt, melyet szabad találkozások, beszélgetések ideje követett, és máris örvendezhettünk egymásnak a Kárpát-medence minden régiójából érkező régi és új barátok.
Szombat reggel újabb csodára ébredtünk, hisz a napfelkeltével együtt keltünk, ami még csodásabb volt, mint az esti kilátás.
A találkozó témája az "Adni és kapni" jelensége volt, hogyan nyilvánul meg felnőtt keresztény életünkben a szolgálat és az elvárás, mennyire várhatjuk el, hogy mindig csak mi kapjunk, a saját igényeink teljesüljenek, és milyen mértékben adjuk mi talentumainkat a közösségeinkbe. Puss Sándor SJ jezsuita szerzetes atya előadásából számos fontos gondolatot hoztunk magunkkal és forgatunk tovább magunkban. Felmerült többek között, hogy menekülnünk kellene onnan, ahol mindig csak kapunk, anélkül, hogy adnunk kellene. Fel kell ismernünk a saját adományainkat, amelyeket kapunk, és azokat tovább is kell adnunk, velük másokat is megajándékoznunk.
Természetesen a kiscsoportos beszélgetés sem maradhatott el, sőt ebéd után 3 további csoportban folytak műhelymunkák a Hálóban történő adományszervezés, kommunikáció, és alternatív találkozók témáiban.
Az estet Dominika Ács Junior Prima-díjas fuvolista és Cseri Kristóf hegedűművész lélekemelő koncertjével zártuk. Hála és köszönet a művészeknek, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel és előadásukkal! Csodálatos volt!
Hamar elérkeztünk a vasárnaphoz, amikor már a következő lépéseket tervezzük tovább, így a különböző régiókból érkezett résztvevők együtt ültek le csoportosan saját régiójuk további programjait tervezni, amiről aztán nagy közösben is beszámoltunk. Mielőtt azonban a párkányi szentmisére indultunk volna, hálós szokás szerint búcsúztunk egymástól, és igaz, hogy "Múlnak az évek, s mi egyet újra lépünk már. Lehull a hó, de tudjuk eljön majd a nyár."
Hálás köszönet a találkozó szervezőinek: Zitának, Krisztinek, Zsuzsának és Endrének!
Kárpát-medencei Háló találkozó a Dunakanyarban
Tizenhárom délvidéki hálós indult útnak október 18-án, egy hűvös reggelen Felvidékre, Kovácspatakra a Kárpát-medencei Háló-találkozóra. Langyos őszi napsugár, csodás tájak, remek kilátás és felvidéki testvéreink kedves, vendégszerető gondoskodása fogadott bennünket. Időben érkeztünk, így volt alkalmunk a program kezdete előtt egy rövid sétát tenni. Elvarázsolt minket a hegyvidéki táj és a Dunakanyar szépsége.
Összesen hatvanan gyűltünk össze a Kárpát-medence különböző régióiból. Imádsággal kezdtük a találkozót, bekapcsolódtunk Puss Sándor atya vezette, a gyermekek rózsafüzére a világ egységéért és a békéért imádságba. Vacsora után dicsőítéssel folytatódott az este, melynek lélekemelő zenei szolgálata segített minket az elmélyülésben. Szombat délelőtt, az adni és kapni témát jártuk körbe előadások és kiscsoportos beszélgetések segítségével. Mélyen elgondolkodtatott, hogy mindenünket, amink van Istentől kaptuk, épp ezért adnunk csak önzetlenül, viszonzást nem várva szabad. Szentmisével zárult a délelőtt Puss Sándor atya és Vreckó Ferenc délvidéki plébános vezetésével. A délutánt különböző csoportmunkák tették színesebbé, adománygyűjtés, kommunikáció és a jövőre vonatkozó tervek témájában. Az estét hegedű és fuvola koncert zárta, fiatal, helyi tehetségek előadásában. Felemelő komolyzenei élményben volt részünk. Vasárnap, október 20-án délelőtt, régiós megbeszélések zajlottak a jövőbeli tervekről. A találkozó szentmisével és ebéddel zárult. Beszélgetésekkel, találkozásokkal, boldog ölelésekkel és számtalan élménnyel gazdagodva tértünk haza.
A délvidéki hálós csapat utazási költségeit a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Bollók Eperjesi Éva
A bánsági magyar szórványfaluban, Torontáltordán mintegy 70 résztvevővel tartotta 2024. október 5-6-án Az idők jelei címmel regionális találkozóját a délvidéki Háló. Budapestről Puchard Zoltán és felesége, Gyöngyi, valamint e sorok írója vett részt az összejövetelen.
Tizenkét délvidéki településről érkeztek résztvevők, Tordán kívül Zentáról, Csókáról, Padéról, Nagybecskerekről, Muzslyáról, Kisoroszról, Bánáttopolyáról, Magyarcsergéről, Péterrévéről, Adáról és Magyarcsernyéről. Amint Dobai János polgármester a települést bemutató előadásában elmondta, az első írásos emlékek a 13. századból maradtak fenn Tordáról, amely később a tatár és török pusztítás nyomán teljesen elnéptelenedett. Újratelepítése 1776-ban, Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött, a gányóknak nevezett új lakók Szeged és Makó környékéről érkeztek, jórészt dohánytermelők voltak (Torda címerén is látható a dohány), akik tevékenységüket itt is folytatták. Torda nevű helység még kettő van a Kárpát-medencében, a Hajdú-Bihar vármegyei Bihartorda és az erdélyi Aranyostorda, melyekkel Torontáltorda testvértelepülési kapcsolatokat alakított ki. Ezek a helységek nevüket egyes vélemények szerint a legendás hun Torda vezérről kapták. Katolikus temploma 1848-49-ben épült, oltárképén a névadó Nepomuki Szent János látható.
A 48-as szabadságharc idején a szomszédos szerb Basahíd település lakói elűzték a magyar lakosságot, a templomtornyot ledöntötték. Később a lakosság visszatért és újjáépítette a falut. Az első világháborúban tordaiak is részt vettek, a harcokban több mint százan áldozták életüket, a temetőben emléktábla őrzi nevüket. Az 1920-as években Tordának még két és fél ezer lakosa, több tantermes iskolája volt, melyekben 700 magyar diák tanult.
A 2023. évi szerbiai népszámlálás szerint a falunak 1140 lakója van, az állandó lakosok száma 900-950 lehet. A többiek külföldön élnek. Zömmel magyarok lakják, a más nemzetiségűek kb. 15%-ot tesznek ki. Tordát három nagy elvándorlási hullám sújtotta: az első a múlt század 60-as, 70-es éveiben a környező délvidéki városokba irányult, majd a 90-es években a polgárháború elől menekültek sokan külföldre, és végül a magyar állampolgárság megszerzése óta – a kezdeményezők bizonyosan nem erre számítottak - a 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok távoztak nagy számban az anyaországba vagy külföldre, tovább rontva a demográfiai helyzetet. Az iskolának jelenleg 54 tanulója van, és működik egy négy évfolyamos szerb tagozat is.
A faluban gyógyvízforrás is van, amelyet sokáig Szentgyörgyvíz néven palackoztak, külföldre is szállítottak, de jelenleg kihasználatlan. Termálvizet is találtak Tordán, szóba jött egy gyógyfürdő építése, de nem találtak befektetőt. Régebben sok iparos működött a faluban, mindenféle mesterséget űztek, de ez mára kiveszett. Ipara nincs, régen volt egy téglagyára, de már nem üzemel.
A délvidéki Hálót főképpen Halmai Tibor, Csúzdi István és Kormos Zsuzsa szervezi, utóbbi volt a három budapesti résztvevő vendéglátója. Halmai Tibor elmondta, hogy a délvidékiek életében fontos szerepe van a Hálónak. Évente 7-8 kerületi találkozót tartanak, és minden hónapban van valamilyen rendezvény. Közös utazásokat, zarándoklatokat szerveznek, részt vesznek különféle lelkiségi mozgalmakban, köztük a házas hétvégében, a focolaréban és másban. Sajnos a fiatal nemzedék nem képviseli magát arányaihoz képest megfelelő számban.
A nagy érdeklődéssel kísért vetített képes fő előadást Puchard Zoltán a templomban tartotta. A találkozó témájáról, az „idők jeleiről” beszélt. Szent Máté evangéliuma 24. fejezetével indított, amely az utolsó időkről, a világ végéről szól. Nem mintha ez már elérkezett volna, nem tudhatjuk, mikor következik be, de kétségtelenül felgyorsult az idő, az elmúlt 60 évben többet változott a világ, mint az azt megelőző 60-ban – mondta többek között. Az egyház nagy kihívásokkal szembesül, erősödik a keresztényüldözés. Ma több a külső, de kevesebb a belső szabadság. Kérdés, hogy tudjuk-e integrálni a külső változásokat belső értékeinkhez? Margaret Mead amerikai kulturális antropológust, írót (1901-1978) idézte, a Hálóra utalva: „Sose kételkedjünk abban, hogy gondolkodó, elkötelezett emberek kicsiny csoportjai meg tudják változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni”.
A kiscsoportos beszélgetéseken a résztvevők a Puchard Zoltán által feltett két kérdést járták körül: „Te mitől félsz? Mit gondolsz a reményről?” A bemutatkozásokból az derült ki, hogy szinte minden családból vannak, sajnos többnyire fiatalok, akik az anyaországba vagy külföldre távoztak, egy részük átmenetileg, de sokan véglegesen mondanak búcsút szülőföldjüknek. Van, aki munkát vállal, ingázik külföldre, mint a mi vendéglátónk, Korom Zsuzsa is, aki Bécsben végez idősgondozást, de nem szakadt el szülőföldjétől.
Meg lehet érteni az elvándorlást a kisebbségi helyzetre, a munkanélküliségre, szegénységre gondolva, mégis szíven üti a látogatót a délvidéki magyarság folyamatos fogyatkozása. De vannak olyan helyi vezetőik, a már említett három szervezőn kívül még ilyen például a magyartanár, helytörténész Mezei Zsuzsa férjével együtt, akik a fennmaradás, a magyar és keresztény élet folytatódásának motorjai és zálogai a Délvidéken. Annál nagyobb tisztelet, megbecsülés illeti azokat, akik kitartanak. Köztük a sok magára maradt időskorút, akiknek a gyermekei, unokái Magyarországon, Angliában, más uniós országokban, vagy az Egyesült Államokban keresik boldogulásukat.
Mélyen meghatott az a kedvesség, szeretet, figyelmesség, amellyel a vendéglátók körülvettek bennünket, az érdeklődés, amelyet irántunk tanúsítottak, a finom vacsora és beszélgetés tordai vendéglátóinkkal Korom Zsuzsánál, a szombati díszebéd a kultúrházban a helyi notabilitásokkal, köztük a polgármesterrel és Masa Tamás plébánossal, a tőlük kapott szép ajándékok. A program a templomban a polgármester előadásával, jelen sorok írójának a Hálóról és a lengyel egyház helyzetéről szóló, valamint Mezei Zsuzsa helytörténeti előadásával zárult, melyben az aradi vértanúk emléknapja kapcsán megemlékezett a szabadságharc délvidéki születésű vagy kötődésű mártírjairól, köztük Damjanich Jánosról, Kiss Ernőről és Leiningen-Westerburg Károlyról is.
A találkozó szentmisével és a tájház megtekintésével zárult, amely szemléletesen mutatja be Torontáltorda gazdag múltját, és folyamatosan bővül.
T. Kovács Péter
Október 5-én, immár ötödik alkalommal került sor Torontáltordán Háló-találkozóra, amelyre Délvidék 12 helységéből és az Anyaországból összesen 74 résztvevő érkezett. Nyolc órától kezdődött a vendégek fogadása és a regisztráció a helyi kultúrotthonban, majd kilenctől a résztvevők köszöntése és a találkozó indító gondolatai hangzottak el.
Halmai Tibor, a Délvidéki Háló vezetője bemutatta a találkozó meghívott budapesti előadóját Puchard Zoltánt. Zoli a Kárpát-medencei Háló egyik alapító tagja. A katolikus értelmiség felé forduló Hetvenkét Tanítvány Mozgalom egyik fő mozgatója, valamint Szürkebarátok közösség egyik alapítója is. Felgyorsult időben élünk, hiszen az elmúlt 60 évben többet változott a világ, mint a megelőző 6000 évben, mondta az előadónk. „Figyeljünk oda az idők jeleire, mert máskor is voltak jelek, de a mostaniak igen jelentősek.” Az előadó szerint világunk kihívásai a globalizáció, migráció, kultúrharc, gender, új rasszizmus és a rengeteg manipulált hír (fake news), szinte csak az van. Egyházunk nagy kihívása pedig a keresztényüldözés. Ma több a külső, ám kevesebb a belső szabadság.
Az előadó kérdésekkel segítette a kiscsoportos beszélgetés menetét (Te mitől félsz?, Mit gondolsz a reményről?), amely 11-től 13 óráig tartott. Az ebéd után Torontáltorda bemutatkozik címmel a falu polgármestere, Dobai János mutatta be a települést, melynek első nyomai már az 1200-as években fellelhetők voltak. Egy szép történelmi áttekintést hallhattunk, és azt az érdekességet is, hogy 1923-ban véletlenül fedeztek fel Tordán egy feltörő vízforrást, ami gyógyhatású vizet tartalmazott, és amit a 30-as, 40-es években palackozva Nyugat-Európába szállítottak „tordai keserűvíz” néven. Sajnos a kiaknázása megszakadt. Mezei Zsuzsanna nyugalmazott tordai születésű levéltáros az aradi vértanúkra való emlékezés kapcsán három olyan vértanúról emlékezett meg, akik ezen a vidéken születtek. Név szerint ők Damjanich János, Kiss Ernő és Leiningen-Westerburg Károly. Legyen áldott az emlékük!
Kovács Péter Budapestről érkezett tanár, az MTI munkatársa, a Szürkebarátok közösségen keresztül került kapcsolatba a Hálóval. Előadása során kifejtette elvét, mely szerint kis közösségekbe kell tömörülni, hogy ellenállhassunk a különféle kártékony ideológiáknak, mint amilyenek a woke és a gender.
16 órától szentmisén vehettünk részt a Nepomuki Szent János plébániatemplomban, amelyet Ft. Vreckó Ferenc, zentai esperesplébános mutatott be. A találkozó lezárásaként Halmai Tibor ismertette az idén még előttünk álló Hálós programokat és bejelentett egy apró, de fontos örömhírt: megszületett a Délvidéki Háló Mozgalom nyílvános Facebook oldala, amely ITT elérhető!
A találkozás és az együtt eltöltött nap örömével tértünk haza otthonainkba.
Bálint Tünde
További képek a Délvidéki Háló Fb oldalán ITT, és a Nagybecskereki Egyházmegye Fb oldalán ITT!
A hosszú forró nyár után az S4 különösen gazdag programmal várta látogatóit. Ezek közül kiemelkedtek az Ars Sacra Fesztivál és a Belvárosi Művészeti Napok eseményei, valamint a Háló Jazz Klub 150. koncertje. A visszhangról az alábbi fényképes írások tanúskodnak:
Háló 150! - Somogyvári Péter fényképes beszámolója a Tony Lakatos koncertről (jazz.hu) >>
Márton Attila írása a Háló Jazz Klub 150. klubestjéről (jazz.hu) >>
Martinek Imre írása a Dunatáj30 vetítésekről a (HétNap.rs) >>
Sándor Ádám oboaművész szervezte, vezette Nádmesék koncertsorozatnak immár sokadszor volt helyszíne az S4.
Martinek Imre írása a David Yengibarian Trió koncertjéről (HétNap.rs) >>
Ez utóbbi nem volt fesztivál esemény, nem volt kerek évfordulós esemény, csak egy "szokásos" S4 koncert. A David Yengibarian Trió ez alkalommal másodszor koncertezett nálunk.
Martinek Imre írása az Ars Sacra programjainkról (HétNap.rs) >>
Margitfalvy György
