Egy falu népe, kiment a sivatagba esőért imádkozni. Velük ment a falu bolondja is, aki a vallásos szertartás alatt végig nevetett. A szertartás után megrovásban részesült és megkérdezték, miért nevetett? Azon nevettem, válaszolta, hogy úgy sem lesz eső. De honnan tudod. Onnan, hogy senki sem hozott magával esőernyőt. Legyünk óvatosak, hogy egyéni vagy közösségi vallásos szertartásaink, ne váljanak paródiává.

A kiszolgáltatottságot és nyomorúságot átélő embernek a legmélyebb kiáltása isten felé? A vak koldus figyelmével teljes mértékben Jézus felé fordul. Tisztában van azzal, hogy ember már nem segíthet rajta. Ez a tudat nem a kétségbeesésbe sodorja, hanem még inkább fokozza hitét az Istenben. Hatalmas erővel tör fel lelkéből a hitnek és a bizalomnak a kiáltása. Sohase gondolta Bartimeus, akit az emberek leírtak, hogy ezzel az Istent oda vonzó kiáltásával, az Isten fele forduló ember örök példájává válik.

A külső tekintély általában a hatalomhoz kötődik. Különösképpen a diktatúrák és a kompetencia hiányában szenvedő szervezetek építettek, építenek a külső tekintélyre. A mai társadalom azonban elengedhetetlennek tartja a belső tekintélyre és a kompetenciára való építkezést. Csak az lehet hiteles vezető, aki értékorientált, van tudása, tapasztalata, és a szervezet építésében élen jár. Az Isten népét szolgáló vezetőnek pedig legfontosabb kérdése: hogyan segítheti közelebb a lelkeket a hiteles vallásos tapasztalat felé.

A boldogság mítoszából fakadó kijelentés. Mi emberek úgy gondoljuk, azért, mert megtartjuk Isten törvényeit a boldogság ajándékába kell, hogy részesítsen bennünket az Isten. Amikor figyelmünkkel az Isten ajándékainál vagyunk (egészség, anyagi javak, harmónia, béke stb.), akkor az önzetlen istenszeretetet fölcseréltem a másodlagos célokkal. A boldogság nem cél, csak következmény. A tiszta kapcsolatnak, a becsületesen elvégzett munkának, a szépen megélt életnek a következménye.

A keresztény egyházak az isteni kinyilatkoztatás őrzői és közvetítői. Az egyházhoz való tartozás és az egyház törvényei, útmutatói, rengeteg bölcsességet és nagyon sok segítséget nyújtanak az üdvösség fele vezető úton. Stabil és konkrét válaszai vannak arra, hogy melyik az út, amely az üdvösségre vezet. Ellenben az egyház válassza, nem kímél meg attól, hogy megadjam a személyes válaszomat is. Attól sem kímél meg, hogy a lelkemben ráérezzek Jézus Krisztus személyes válaszára.

Amikor Jézus az embert az atyja és az anyja elhagyására buzdítja, akkor ebben az elhagyásban nemcsak az esetleges térbeli elköltözés, hanem elsősorban a szülőkről való leválás van benne. Amíg valamelyik félt, a szimbiotikus kapcsolatnak az el nem vágott köldökzsinóra köt, valamelyik vagy mindkét szülőhöz, addig nem lehet a párkapcsolatban egy testé lenni. Érett, kiteljesedett kapcsolatot, csak az önálló, kényszerektől és zsarolástól mentes felnőtt ember tud létrehozni.

Jézusnak a fenti szavairól, az egyéni stílus jut eszembe. Szerintem életünk egy nagyon fontos kihívása, hogy ki alakítsuk és őrizni tudjuk egyéni stílusunkat. A vallásos életben egyéni stílus nélkül nehezen tudunk fejlődni. Ami megtart bennünket a nehéz óráinkban is az istenközelség térségében, az a személyes tapasztalat. Keressük saját hangunkat, dallamunkat, ritmusunkat az Istennel való kapcsolatunkban. Máskülönben örömtelen keret emberré válhatunk.

Isten minden embernek a teremtője. Minden ember, az Ő képmását hordozza. Ezért nagyon sokan vannak, akik a keresztény egyházakon kívül, más formában és más kulturális közegben, sok szép dolgot tesznek az Istenért. Fontos tudnunk, hogy mindenki Istené, nemcsak mi, akik a kinyilatkoztatást az egyház közvetítésével megismertük. Ez a tudás alázatossá tesz, és megóv bennünket a hamis kiválasztottság tudatától.

Szerintem túl keveset beszélünk a ?megelégedettség? érzéséről. Aki megelégedett életével, sorsával, annak nincs szüksége arra, hogy folyamatosan előre tolja önmagát. A figyelem középpontjába való kerülés, rendkívül fárasztó, sok energiát felemésztő kínlódás. Amikor az ember, lassan felismeri saját értékeit, és azokat az ajándékokat, amelyekkel Isten körülveszi őt, a megelégedettség érzése kezd megerősödni benne. A megelégedettség érzésével pedig, arányosan kezd elpárologni a figyelem középpontjába való kerülés igénye.

Péter apostol vallomása ez. Ezeket a szavakat akkor mondja, miután először találkozik Jézussal a tagadás után. Az igazi szeretet mindent el tud rendezni, mindent meg tud bocsájtani, a lelket fel tudja szabadítani, az új életet újra és újra el tudja indítani. Ha szívemben megtalálom az Isten szeretet magját, bizakodó emberré válhatok. Ebben az esetben, olyan kincset hordozok, mely újból és újból képessé tesz arra, hogy megtaláljam az élet erejét, és ráhangolódjak annak ritmusára.

Láttam már fanatikus hitszónokot, aki felsőbbrendűségi érzéssel támadta, a más egyházakhoz tartozókat. Láttam már meghasonlott hitszónokot is, aki olyan toleranciát hirdetett, ahol már feloldódott a vallásos identitás értéke. Én az egységre törekvés kérdéseiben, rendkívül fontosnak tartom a személyi érettséget is. Olyan vallásos emberek társaságában érzem biztonságban a lelkemet, akik nem ideológusok, fanatikusok, kényszeresek, hanem az evangéliumi Krisztus irgalma, tapintata, szeretete és tisztelete, fontos érték számukra.

Isten kegyelme és fenntartó ereje által létezünk. Az is, aki nem tud az Istenről, az Isten által teremtett világban él, és közvetve, a létben kapcsolódik hozzá. Aki azonban ráébredt Isten valóságára és átjárhatóvá válik az Ő számára, az megtapasztalja, hogy életének tartása van. Az a tudat, hogy az életben nemcsak a saját erőnkre kell hagyatkoznunk, hanem Isten erejére is támaszkodhatunk, megnyugvást kölcsönöz számunkra. Minél tudatosabban ejtjük ki az Isten nevét, annál inkább nő bennünk a vallásos tiszteletnek az érzése. Ez az érzés, biztonságot, erőt kölcsönöz számunkra.

Jézus nem szökött meg semmi elől, hanem mindent vállalt, ami megváltói művéhez hozzátartozott. Ezzel is példává vált számunkra, hogy vállaljuk mindazt, ami emberi sorsunkhoz hozzátartozik. Életének legsötétebb pillanatai, a feltámadás fényében, a legnagyobb fénnyel világítanak. Megtanított bennünket arra is, hogy sötétben, tündöklőbb a fény, és a feltámadás fénye, képes bevilágítani minden sötét pillanatot.

Freud szerint, az ember infantilizmusában alkotta meg az Istent. Nem tudta felnőtt módon értelmezni a világ jelenségeit, a neurózisát nem tudta feloldani. Mindez szorongással járt. A szorongása úgy vált elviselhetővé, hogy megalkotta az Istent. Mi, hívő emberek hisszük, hogy a szellem dimenziójával való szembesülés nélkül vagyunk infantilisak. Azt is valljuk, hogy a vallásos hit nélkül, olyan mélyen sérülne emberi méltóságunk, hogy életünk legfontosabb szintjén, sohasem tudnánk érett felnőtté válni.

A legmélyebb szomorúságok az életünkben többnyire összekapcsolódnak a legjelentősebb személyes krízisekkel. A személyes krízisben segíthet a vesztesség feldolgozása, az önbecsülés megerősödése, a probléma megoldása, emberek támogatása, és nem utolsó sorban a vallásos hit, mely képes a bizalom érzését fenntartani bennünk, és a mélyebb értelem dimenzióit megmutatni. Minden embernek vannak ilyen pillanatai az életben. Ha valaki el akarná venni ezeket a pillanatokat tőlünk, minden bizonnyal hevesen tiltakoznánk. Tiltakozásunk teljesen érthető lenne, hiszen életünk nehéz pillanatai, ?kinccsé? alakultak át az életünkben. Általuk sok mindenre megtanított az Isten.

Egy barátom mesélte el, hogy egy alkalommal egy nyolc napos szent ignáci lelkigyakorlatra ment. Egy oldal kérdéssel érkezett, amit a moderátor atyának akart feltenni. Az atya azt ajánlotta, hogy imádkozzon nyugodtan, majd utolsó nap megbeszélik. Utolsó napra mind elfogytak a kérdések. Az Isten közelségében eltöltött idő, megadta a választ minden kérdésére.

Életünk egész realitásán keresztül, Isten szólít meg bennünket. Minél inkább figyelmen kívül hagyjuk a realitást, annál inkább távolodunk az Istentől is. A mi Istenünk a ?valóság Istene?, ezért mondanivalóját csak a valóság elismerésén és elfogadásán keresztül lehet értelmezni. Isten valószínű, hogy nem írja át a valóság arculatát, ellenben erőt ad, hogy átmenjek mindenen, ami ?hozzátartozik? életemhez, sorsomhoz, és általuk mindig megtanít valamire.

A hívő ember vallásos életének egyik legnagyobb kihívásának tartom, az Isten jelenlétében való élést. Teológiai igazság, Isten állandó jelenléte. Ezért minél inkább a jelent észlelni és élni tudjuk, annál inkább Isten jelenlétét is tapasztaljuk. Ennek a tapasztalatnak a kifejlődését és erősödését segítik a különféle imagyakorlatok. Előfordulhat azonban az is, hogy minden vágyunk ellenére, Isten jelenlétét inkább távolságnak éljük meg. Ezek a pillanatok fontosak, mert abban segítenek bennünket, hogy leváljunk az élményközpontúságról, és érettebb módon fogadjuk el, Isten mindenek feletti hűséges jelenlétét.

Jézus egyáltalán nem politizált, mégis keményen megkavarta a politikai élet színpadát. Az Atya megbízásából mutatott rá, a politikai elit hiányosságaira és hamisságaira. Sőt, a vallásos elitet is leleplezte, és a vallás nevében a saját hatalmuk építését élesen bírálta. A kereszténység hitelességéhez hozzátartozik, hogy Jézushoz hasonlóan, minden időben képviselje az Atya örök igazságait a mindenkori vezetői elittel szemben, ha természetesen ez szükségeltetik.

"Ha másképp nem, legalább tetteimért higgyetek" Jn 14,11b

Jézusnak földi életében sok szomorúságot okozott az emberek hitetlensége. Tanítványai is nagyon lassú lépéseket tettek meg a megváltói hit befogadásában. Pedig Jézus, szemük láttára tette a csodákat: betegeket gyógyított, kenyeret szaporított, halottakat támasztott fel. Jézus arra kéri tanítványait, hogy emlékezzenek ezekre a tettekre. Isten nagy tetteire való emlékezés, gyógyítja és erősíti a gyenge hitet.  Szoktam-e felidézni, Jézusnak az életemben tett csodáit?

Nagy kockázat embernek nagy hatalmat adni a másik ember fölött. Ha éretlen, sőt rosszindulatú ember kezébe nagy  hatalom összpontosul, rendkívül sokat árthat. A történelem lapjai ezt szomorúan tanúsítják. A történem  azonban azt is tanúsítja, hogy azok az emberek, akik a hatalmukat felelősségteljes szolgálatként fogták fel, sok jót tettek az emberiséggel. Isten hatalma végtelen. Az Ő hatalma azonban mindig fenntartó és gyógyító, mert az irántunk való szeretete is végtelen.

Egyén, közösség, egyház a hit évében.
Hallgasd meg a bajahalo.hu oldalon! >>

{youtube}pQlwno3KkWQ{/youtube}

A Bajai Televízió tudósítása a Lélektől lélekig c. műsorban

Tulajdonképpen a több hónapos szervezésünk érett gyümölcsöt hozott (amennyiben Pálferi soványságát érettnek tekinthetjük), de mindenképpen a tőle megszokott szenzációs előadási stílusban előadott, mélyenszántó, mentálhigiénés és vallásos gondolatokat mindenki fordíthatja a maga hasznára, aki akarja. Én a magam részéről (és a drága kis feleségem is) egy kicsit ?paposabb" előadást vártunk, de Vinkó Zoli utolsó kérdése, mellyel hozzászólt az előadáshoz, amidőn felkérte Ferit hogy az egyház és a közösség szerepéről beszéljen egy keveset, a némelyekben felmerülő hiányérzetet is semlegesítette.

Schön György által felvetett: hogy mennyire hálós ez a találkozás, a kérdőjelből felkiáltójelet csinált, amidőn a röpke játék keretében a padokban egymás mellett ülő esetleg vadidegen, de mindenképpen a keresztény egyházhoz tartozó emberek egymás felé fordulva háromperces ismerkedési estet tartottak egymással. No ez meg is lepte a résztvevőket, és valamit megsejtettek a Háló lényegéből, mely tulajdonképpen a találkozásokra, az interperszonális kapcsolatokra épül. Ezzel a Háló be is mutatkozott a bajai keresztény embereknek: kitártuk a kaput, és lehetőséget adtunk a különböző keresztény mozgalmak közötti kommunikációra, ismerkedésre, átjárhatóságra.

Ami célt magunk elé tűztünk, azt úgy érzem meg is valósítottuk, hála az országos vezetés útmutatásának és Szabolcs atya befogadó nagy lelkének. Áldott volt a nap és benne a résztvevők Szabolcs atya és Pálferi atya áldása által. Remélem szívükben és gondolatvilágukban, akik távoztak onnan, megmozdult valami, ami igazán keresztényi és közösségi.

Tervünk az őszre, hogy meghívjuk a Mustármag Közösséget, hogy rock oratóriummal színesítse a magyarországi magyarok lelkivilágát ? a bajaiak lelkét. Azt tervezzük, hogy azt a találkozót majd még hálósabbra tervezzük: kulturális programot az erdélyi művészek fellépésével, csoportos beszélgetéseket, happeninget, egymás örömében való feloldódást, esetleg misével zárását a napnak, szentáldozással, közös énekléssel, dicsőítéssel, himnuszok (magyar és székely) éneklésével. Ötletem még az, hogy meg kellene hívni a környékünkön élő utolsó tárogatóművészt, aki elő tudna csalni olyan dallamokat szerszámából, melyek még a közös, egységes hazára utalnának. Szóval vannak terveink, vágyaink, reményeink, de addig még jön a nyár, a nagy balatoni hálós tábor és lubickolhatunk a Háló által egyre összébb tartó bajai keresztények egymás felé sugárzó mosolyai kereszttüzében.

Szép áprilisi délutánon, 17-én Háló klubra gyülekeztek a nagybányai Szent József templomban, hogy a jó Isten hálójáról halljanak, ami fenn- és megtart. A találkozót imával kezdték a szentatya szándékára, majd Ft. Istvánfi Szilárd nagybányai káplán tartott előadást ?A jó Isten hálója ? ami összeköt és ami megtart? címmel.

Az előadás alapját a csodálatos halfogás adta: Péter és társai egy sikertelen éjszakai halászat után Jézus szavára ismét kivetik a hálót, nagyon sok halat fognak, a hálók szinte szakadoznak. Ezek után mondja Jézus Péternek: ?Emberek halásza leszel?.

A halászat nem könnyű mesterség, időigényes, sok türelmet és lemondást kíván. Ezt a mesterséget ismeri Péter. Emberhalásznak lenni mit jelent? Péter nem kérdez, Jézus szavára elindul ezen a nem könnyű úton. Mit jelent nekünk a halászat s a háló? Kötődést, köteléket, Isten s az emberek felé... Ez a háló képes meg- és fenntartani. Fennmaradni a hálón csak hűséggel és az imában való kitartással lehet, ám sem a hűség, sem a kitartás nem könnyű. Jézus nem kényszerít minket semmire. Van olyan nagylelkű, nagyvonalú, hogy meghagyja a döntés lehetőségét. Ez a személyes szabadság. Az egyéntől függ, milyen döntést hoz, elköteleződik-e teljesen Isten mellett ? ha nem, a hálóban gyenge láncszem, ami bármikor elszakadhat.

A délután második részében Vincze Gabriella a Keresztény Élet Közösségről (KÉK) beszélt, ami Szent Ignác lelkiségén alapul, életfelfogást, életformát jelent. Nem új lelkiség, 450 éves, alapját a Mária Kongregáció jelenti. A KÉK-hez tartozóknak Jézus az életük központja, Mária a példaképük, s az egyház szeretetében és szolgálatában élnek.

2013. április 30.

"amikor megtörténik, higgyetek" Jn 14,30b



2013. április 29.

"Az én igám édes, az én terhem könnyű." Mt 11,3



2013. április 26.

"Ne nyugtalankodjék szívetek!"  Jn 14,1a



2013. április 25.

A mi Istenünk beszélő Isten, aki önmagát közli az emberrel. Az egész kinyilatkoztatás Isten önközléséről szól. Minél inkább megértjük Isten önközlését, annál inkább személyes résztvevőivé válunk üdvösségünk történetének. Ebben az értelemben ?értelmileg gazdag? az, aki megérti és befogadja, és ?értelmileg szegény? az, aki elzárkózik a kinyilatkoztatás befogadásától. Sajnos minket inkább arra tanítottak, hogy beszéljünk a Jó Istennel. Pedig Istenre csak akkor tudunk ráérezni, ha meg tanuljuk hallgatni őt.

Jézusnak ezeket a szavait, az emberiség történetének egyik legszebb kijelentésének tartom.  Keresztény életünk, csak akkor válhat teljessé, ha megértjük, hogy Isten az életünk szolgálatában áll, és mindent megtesz azért, hogy az élet ízével ne veszítsük el az eleven kapcsolatunkat. A bennünk levő élet lüktetése, a Jó Pásztorral való hiteles kapcsolatunk kifejezése is lehet. Ha azonban az életerő nagyon leterhelődik bennünk a különféle krízisek hatására, a Jó Pásztor akkor is megtalálja a módját, hogy átsegítsen életünk sötétnek megélt időszakain is. Ezeket az időszakokat is, az élet forrásává alakítja át bennünk.

Minden nagyobb vallásban a szent jelenléte rendkívül fontos. Az ember alapvető igénye, hogy abba az irányba nézzen, ahol a szent jelenléte föllelhető. Ennek az iránynak a megtalálása, lecsillapítja az ember lelkét és nyugalmat kölcsönöz. A katolikus egyházban az Oltáriszentség jeleníti meg látható formában a szent jelenvalóságát. Az Eucharisztiának az egyszerű szemlélése nagy mélységeket nyithat meg a kontempláló lélek előtt. Jézus testének a tisztelete és magunkhoz vétele, az Ő személyével való egyesülésének az izlelgetése.

A sikeresen és szépen megélt élethez, hozzátartozik a célirányosság. Életünk tervezésénél, rendkívül fontos szerepe kellene, hogy legyen a hosszú távú céloknak. Ebben a távlatban, az örök élet perspektívája pótolhatatlan. Akinek az életébe beépül az örök élet távlata, annak nagy esélye van arra, hogy rövid távú céljait is helyesen tudja megfogalmazni és megvalósítani. Az örök élet távlatának a hitelessége abban nyilvánul meg, hogy a két cél (rövid és hosszú távú), bennünk összhangra talál.

Úgy néz ki, hogy az embernek nagyon sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy önmagát megvalósítsa: biztonságra, elismerésre, állandó visszajelzésekre. Amíg mindez abban segít, hogy a helyünket jobban megtaláljuk és céltudatosan éljünk, dolgozzunk, addig minden rendben is lenne. A zsákutca akkor kezdődik, amikor a biztonságra, az elismerésre való törekvés túl nagy helyet foglal el az életünkben, és egyfajta függőség alakul ki, melynek következtében sérül a szabadságunk. A zsákutcás irányt akkor fogjuk a legbiztosabban elkerülni, ha Istenben megtapasztaljuk azt az Ősbizalmat, melynek következtében a különféle függőségek, nem találnak termő talajra bennünk.

Vallásos életünk egyik nagy kísértése a boldogság mítosz.  Úgy gondoljuk, hogy az Isten, azért mert jók vagyunk és megtartjuk parancsait, köteles bennünket boldoggá tenni. S közben nem is vesszük észre, hogy nem is az Isten a fontos, hanem önmagunk körül forgunk. Ebben a folyamatban lassan rá kell ébrednünk arra, hogy motívumunk önző, mert nem az Isten fele, hanem saját érdekeink fele irányítjuk figyelmünket. Amikor az Istent önmagáért szeretjük, érdekek nélkül, akkor ennek gyümölcseként megjelenik a boldogság érzése is.

Az ember testből és lélekből áll, sőt, a lelkünknek van egy olyan része, amelyben az örökké létező Isten, örök jelenléte lelhető fel. Ez a bennünk lévő örök isteni jelenlét, kitörölhetetlen és legyőzhetetlen, amely segít abban, hogy "az egyéni tragédiát, győzelemmé tudjuk átalakítani."(Viktor Frankl) Emberi természetünkből adódóan azon kell dolgoznunk, hogy az átjárhatóságot a földi és a örök lét között biztosítsuk. Amikor ezt az átjárhatóságot érzékeljük, akkor ezt az állapotot egy fajta áramlásnak, vallásos szóval, kegyelemnek éljük meg.

Így kezdődött, az az emlékezetes étkezés, amely ötezer férfi táplálásával fejeződött be. Néha érdemes lenne az Úr előtt elidőzni, és emlékezetünkbe idézni, mindazokat az élethelyzeteket, ahol természetes emberi készletünk csak morzsákkal rendelkezett, de mi ennek ellenére hittünk abban, hogy a morzsák, kenyérré tudnak átváltozni. Mi kellett hozzá: egy mély hiteles vágy, egy önzetlen jó ügy, és természetesen Krisztus, aki életünk minden pillanatának a hűséges kísérője és megélője.

Számunkra nagyon fontos a föld és mindaz, ami földi világunkhoz tartozik. Világunk nem ?siralom völgye?, mely alkalmatlan arra, hogy a lelkiekre figyeljünk, hanem sokkal inkább Isten teremtett világa, melyet az Isten azért, hívott létre, hogy az ember otthonra találjon benne. Csak akkor találunk benne otthonra, ha nem feledkezünk meg az égi dimenzióról sem. Ha az örök élet távlatát lehasítjuk a lelkünkről, egyfajta ?tudathasadásban? szenvedő emberek leszünk. Csak akkor tudunk teljes életet élni, ha hiszünk abban, hogy a földön megélt pillanatok, örökre megőrződnek számunkra.

"Az ítélet ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot" Jn 3,19

Jónak lenni jó. Ezért érthetetlen, hogy az emberek néha a jó helyett a rosszat teszik.  Ha a jó helyett a rosszat választjuk, ezzel nemcsak másoknak ártunk, hanem megterheljük lelki világunkat. Minél többször válasszuk a jó helyett a rosszat, annál jobban megterheljük életünket és látásunk is egyre sötétebbé válik. Ellenben minél inkább a jót és a jóságot választjuk, annál inkább megszilárdul életünkben a világosság.

A Krisztus követés spirituális dimenziója állandó újjászületést igényel, gondolkodásban, mentalitásban, szemléletben. A krisztusi életközösség egy fejlődő, dinamikus kapcsolat, mely a stabilitása mellett a folyamatosan mélyülő perspektívát hordozza magában. Ezért életünk minden újszerű és nagyobb horderejű tapasztalatát, a krisztusi távlatba is be kell emelni. Személyes élettapasztalataink arra késztetnek bennünket, hogy spirituális szemléletünk is, az újjászületés folyamatában megtisztuljon.

Mária ezzel a válaszával indítja be üdvösségtörténetünk legfontosabb részét: a Krisztus eseményt. Csupán egy egyszerű kijelentő mondat, amelyben rengeteg mélység van: bizalom Isten művében, Isten korlátlan hatalmának az elismerése, személyes ráhagyatkozás és aktív együttműködés az Ő tervével, hit az élet mélyebb értékében és értelmében. Mária nem csalatkozott: minden veszélyen és tragédián túl, a Krisztus esemény, amelynek aktív megélője volt, a feltámadásban csúcsosodott ki.

Egyetlen olyan pillanat sincs az életünkben, amikor az Isten hiányozna belőle.  Amikor a világ éjszakába rejtőzködik, és az álom elnyom bennünket, Isten gyógyító jelenléte álmainkban jelentkezik, hogy az Ő segítségével álmainkon keresztül megvívhassuk azokat a küzdelmeket, amelyek  nappal meglepnek bennünket. S ha netalán álmatlanság kínoz, tudatosítsuk ilyenkor a bensőnkben lévő csendes erőt, mely Isten örök jelenlétének a megnyilvánulása. Mikor megvirrad, ott áll életünk partján a Feltámadt Krisztus, aki arra hív meg, hogy az Ő társaságában belemenjünk a nap minden tapasztalatába, amely ránk vár?

A boldogság alapja a béke. Ez a kijelentés az emberi közösségekre és az egyénekre is egyaránt vonatkozik. A békének az egyik legádázabb ellensége a túlméretezett félelem. A félelmet gerjesztheti a fenyegetettség érzése vagy a vesztesség veszélye.  A félelem érzését meg kell tanulnunk kezelni, hisz egész életünk nemcsak a befogadásról, hanem a vesztességek sorozatáról is szól.  Vesztességeinket és az ebből fakadó félelmeinket akkor tanuljuk meg hatásosan kezelni, ha életünket beleépítjük a feltámadt Jézus legyőzhetetlen valóságába. Az Ő közelsége feloldja a félelmet, és minden veszély ellenére a békét hordozza számunkra.

A legmélyebb Istenismeret akkor születik meg bennünk, amikor Isten önmagát közli velünk. Amikor Isten önközlését megértjük, akkor megszületik bennünk a belső evidencia, nyilvánvalóság. Ettől a pillanattól kezdve tudni fogjuk, hogy az Isten van. Ez a tapasztalat egyszerűbbé teszi látásunkat, az élet szeretetét erősíti bennünk, és a bizalom megerősítéséhez segít bennünket. Ha ezek a gyümölcsök hiányoznak az Istentapasztalatból, akkor a tapasztalat hitelessége megkérdőjelezhető.

Akkor tudunk hiteles, hosszú távú üzenetet megfogalmazni embertársainknak, ha Mária Magdolnához hasonlóan, bennünk is  izzik a Feltámadottal való tapasztalatunk.  A spirituális dimenzió tapasztalatának a hiánya, megfoszt attól, hogy a világot és a benne lévő embert teljes egészében tudjuk látni. Ennek a látásnak a hiányában, mondanivalónk elerőtlenedik, és csekély értékűvé válik. Ha azonban a spirituális dimenzió és a benne rejlő távlatok könnyen elérhetők számunkra, mondanivalónk vagy akár hallgatásunk, - ha ez kellő intelligenciával párosul - érdekfeszítővé válik.