Találkozás, kapcsolat, közösség


A lekigyakorlat előadói: Máriapócsról Orosz István atya és Szocska Ábel atya, valamint Nagyváradról Tóth Attila Levente atya és Konrád Katalin. Különös a résztvevők közötti kötelék, hiszen vannak, akik 25 éve ismerik egymást, de jött olyan is, aki először vett részt Hálós rendezvényen. Krisztus szeretete és az egymás iránti nyitottság eggyé ölelte mindnyájukat.

 "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Weöres Sándor

 Írás és képek a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján >>

Fényképek (Partiumi Háló Fb) >>

Simai Éva (Szatmárnémeti) írása:


A Kárpát-medence megannyi szegletéből indulva, engedtük, hogy útjaink keresztezzék egymást és nem is akárhol, hanem a Máriapócs-i Szűzanya lábánál. Pihenőt tartottunk, lemostuk az út porát a lelkünkről és hallgatóztunk, hogy mit súg nekünk a Jóisten. Rég nem látott és új hálós társainkkal találkoztunk és beszélgettünk, egymást meghallgatva és osztozva egymás terheiben. Már az elején feltettük magunknak a kérdést, mint a történetben, hogy a mi sátrainkat tartó arany sátorszögek hova vannak verve a földbe vagy a szívünkbe, le tudunk-e róluk mondani vagy sem?

A keresztút állomásait rendhagyó módon elmélkedtük át, be voltak vonva az érzékszerveink és nem győztük csodálni a sok személyre szabott üzenetet, tanítást amit kaptunk a csendben és a közös megosztások során. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén nem csak a kegytemplom telt meg fénnyel, hanem a lelkünk is Orosz István atya gondolatai nyomán, amit a mise prédikációjában Máriáról mondott. Weöres Sándor: A teljesség felé kötetének gondolatát kiemelve: "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra" Mária közvetítő szerepére hívta fel a figyelmet.

Szocska Antal Ábel bazilita szerzetes, a nyíregyházi egyházmegye apostoli adminisztrátora saját hivatásának alakulását osztotta meg velünk. Rá nagy hatással volt Sziluán atya orosz származású áthoszi szerzetes, a XX. századi ortodox keresztény spiritualitás kivételes alakja. Ezen a hétvégén Konrád Katinak és Tóth Attila (Csucsi) atyának köszönjük, hogy kísértek minket a közös úton és az Orosz házaspárnak a mindenre kiterjedő vendégszeretetét.

Útravalónak ki-ki saját felismert hivatását vihette magával. A közösség és a találkozás jó ízét megízlelve, lelkileg felfrissülve folytathatjuk utainkat. A Jóisten meghallgatta az imánkat: 4"A te utaidat, Uram, mutasd meg nekem és ösvényeidre taníts meg engem" Zsoltárok 24, hála neki érte.

Simai Éva

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók