Találkozás, kapcsolat, közösség

A közel húsz éve működő egyesületet sokan ismerik és szeretik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jogilag jóváhagyott és támogatott szervezet célja a Kárpát-medencei katolikus közösségek közötti hídépítés. A Háló találkozási lehetőséget nyújt személyek, még inkább közösségek, különböző lelkiségek számára.

2010-ben kapcsolataink mélyítésére a leghosszabb alkalmat az a tábor nyújtotta, amelyet a Debrecen közelében élvezhettünk a múlt héten. Mitől volt más ez a pár nap, mint bármely másik üdülés? Arcot kapott a Kárpát-medence. Felvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, vajdasági és magyarországi katolikus családok nyaraltak együtt. Háromszáznyolcvan résztvevő szánt egy-egy délelőttöt előadásokra, kiscsoportos megbeszélésre, imára. Ezek mindegyike a mózesi parancsok köré épült. A felnőtt altábor (Tenger) lelkiismeretvizsgálattal hallgatta, az ifjúság (Folyó) kritikával, ugyanakkor kifejezve: óriási szükségük van a szabályozottságra, a ?mihez tartás"-ra. Közben gyermekeink (Patak-altábor) játékos formában tanulták Isten kéréseit.
Időnk többi részében tájegységeinkre jellemző hagyományokat ismertünk meg, nagyon sok népdalt énekeltünk, táncoltunk, sportoltunk, íjászkodtunk, fürödtünk, gyalogtúráztunk... Felsorolhatatlan a sokrétű tevékenység. Azonban a péntek esténket kiemelem. Már a délutáni órák is azt szolgálták, hogy magunkba nézzünk, csendesedjünk. Vacsora után mintha kiürült volna a terület... Csak az ismétlődő taizei dallamok érlelték bűnbánattartásunkat. Minden gyónó kis mécsessel tért vissza a feloldozás után ? látványnak sem volt utolsó a sokasodó, kereszt formát öltő láng.
Biztos vagyok benne, hogy sokan támogatták imáikkal táborunkat. Másképp a szervezési hiányosságokon és egyéb problémákon nem sikerült volna gyorsan, szinte zökkenőmentesen átlépni. Egy helyi dolgozótól elismerő szavakat is kaptunk: ?Nem hittem, hogy 400 embert ilyen fegyelmezetten lehet mozgatni!" Pedig az idősek itt is lassan bandukoltak a türelmetlen fiatalok előtt a zuhanyozóba, a picik miatt időben kellett takarodót fújni. Az iskolások hangosak voltak, a tinik határokat feszegetők. Még az egyébként kötelességtudó anyukák is szívesen váltották néha a tábori programot medencés lubickolásra (mentségükre: rekkenő volt a hőség).
Talán ez a legjobb az egészben: két lábbal a földön járó, egészséges gondolkodású családok között lenni. Akikkel éppúgy szeretünk beszélgetni, mint röplabdázni. Szívesen imádkozunk minden nap (szentmisében is), és este örömmel iszunk meg együtt egy-két sört. Mély tisztelettel hallgatjuk egymást és tanulunk egymás életéből. Sosem marad el a humor. Gazdagodunk egymás tapasztalataiból. Ugyanazzal a lelkesedéssel énekeljük a nyugati, mint a keleti rítus katolikus imáit. Mindannyian értéknek tartjuk életünkben, hogy a Háló-rendezvényeken görög és római katolikus atyákkal együtt lehetünk a liturgiákon.
Olyan élmény birtokosai vagyunk, ami kötelez is bennünket: Apostolokká kell válnunk!

Orosz Rita (Új Ember számára írt beszámoló)

Kárpát-medencei programjaink

2020. október 30-31.
Délvidéki régiós Háló-találkozó Muzslyán,
ami egyben évzáró találkozó is

Kattints a térképre!


Tarsoly 2020. június

Támogatóink:

A 2019-es jövedelemadója civilszervezetnek felajánlható 1%-ával 36 személy összesen 303318 forinttal támogatta Hálót.

Köszönjük.

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Kedves látogatóink!
Három hónap kényszerű zárva tartás után 2020. június 15-tól megnyitjuk a Kolta Galériát, és Háló S4 termeiben újraindítjuk a programjainkat, a mindenkori előírásoknak megfelelően.

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

Kolta Galéria nyitva

Á.Tóth József
Moszkvától délnyugatra,
de csak egy kicsit
című fotókiállítása

A Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

A kiállítás 2020. november 20.-ig hétköznap 14 és 18 óra között tekinthető meg.

 

2020.11.03. 17:00 Társasjátékklub

Részletek facebookon >>

 

2020.11.03. 17:30 Ösi örökségünk 7/4

Szeibert Andrásnak,
a Háló egyik alapítőjának hétrészes előadássorozata

Részletek fb >>

 

2020.11.04. 10:00 Rummikub klub

Részletek fb >>

 

2020.11.04. 17:30 Dúdoló

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel kéthetenként
A dalok jellemzően az évkör ünnepeihez, jeles napjaihoz kapcsolódnak. A Dúdoló nem merül ki a daltanulásban, Andrea ismerteti a dalok néprajzi hátterét, mesél az "adatközlő" mesterekről. A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik.

Ezer Ft részvételi hozzájárulást adomány formájában szívesen elfogadunk.

facebook esemény >>

 

2020.11.04. 19:00 Szépszerével - moldvai táncház

Gyulai Farkas (hegedű, ének), Sámsondi Gergely (koboz, cimbalom), Boromissza Gábor (hegedű) Boskó András (kontra) és barátaik. Minden generációnak. Táncot tanít: Boros András.

Részletek fb >>

 

2020.11.05. 10:00 Kulturális klub

Részletek fb >>

 

2020.11.06. 17:30 Körtáncok az ösök tiszteletére

Részletek fb >>

 

2020.11.07. 16:30 Élek tovább, de nem én...

Teréz Anya
Elmélkedések az egyszerű ösvényről

c. zsebkönyvének bemutatója.
Előadók:
Dr. Martos Levente Balázs atya
Attila atya, pálos rendi szerzetes
Jármi Zoltán atya, parókus
Pilinszky J., Bereményi G., Cseh Tamás és József Attila
megzenésített verseinek előadásában közreműködnek:
Alexa - ének
Hoppál Mihály - gitár, cselló
Fogolyán Kristóf - fuvola
Szervező, moderátor:
Andrási Zoltán, filozófus
A belépés ingyenes.

Részletek fb >>

 

2020.11.11. 17:00 Szinbád kör

Énekelt versek baráti társasága

Dinnyés József daltulajdonos várja a műfaj művelőit, hangszereikkel

Riport a Magyar Nemzetben >>

Részletek fb >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók