Találkozás, kapcsolat, közösség

Kárpát-medencei vezetőségi találkozón volt alkalmam részt venni, Budapesten. Most is öröm volt számomra a meghívás, találkozás, együttgondolkodás. A csütörtök esti magunkba tekintéskor, hogyan vagyok most itt, hogy érzem magam, újból megállapítottam, nem könnyű erről beszélni és a személyesség valamint munka két serpenyője közül a mérlegen az utóbbi még mindig súlyosabb.

Nem mintha ez negatívumként jelenne meg bennem, hiszen azért jövünk össze évről-évre, hogy a Háló eszméjét, küldetését finomítsuk, de ugyanolyan hangsúlyos a személyesség is, és ebben az idő javunkra dolgozik. Mint eddigi években, most is profi szervezésben, profi és szakszerű vezetésben volt részünk.
Olyan témákon dolgoztunk, mint:

  • mi történik két találkozó között
  • hogyan építünk csapatot
  • üzenetünk: tartozz közösséghez!
  • miért van szükség a Hálóra, ha már van közösségem
  • a találkozón résztvevők 80 %-a nem tartozik közösséghez
  • én-te kapcsolat mélyítése
  • a bogozó közösséghez tartozása

Majd különböző műhelyekben dolgoztunk tovább. Magam a HKK + klub műhelyben voltam. Ennek talán ez lehetne a summázása: a hálós kulturális programok három fő szempontja: otthonosság, befogadás, megszólítás – ettől lehet plusz a hálós kulturális program. De ötletek is elhangzottak, pl. Gryllus Dániel & Rackajam: Pál apostol. Alkalmunk volt bepillantani a kulisszák mögé is: anyagi helyzet, Háló Egyesület – Halad Egyesület – Áldos Zrt viszony, Tarsoly - a Háló image-e. Majd vasárnap délelőtt Környei Imre a még elvarratlan hálós szálakat próbálta bogozni velünk. Remélem, ez is bizonyítja számára, hogy ő is bogozó. Sok minden elhangzott itt, amit talán kiemelnék: a Háló személyességről szól, nem akciózásról; üzenete: a közösség visz közelebb Istenhez.
És zárszóként had idézzem Márta nénitől II. János Pál pápa üzenetét: „A közösség a küldetés forrása és gyümölcse!” Köszönet mindnyájunkért!
 

Kujbus Márta

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2020.01.28. 18:00 Lélek-jelenlét

Irodalomterápiás beszélgetés párkeresőknek

Következő foglalkozások időpontja:
január 28., február 18. 18:00-20:00
Vezeti: dr. Eigner Judit, biblioterapeuta
Belépő: 500 Ft
Jelentkezés, regisztráció:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletek >>

 

2020.01.29. 17:30 Dúdoló

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel kéthetenként
A dalok jellemzően az évkör ünnepeihez, jeles napjaihoz kapcsolódnak. A Dúdoló nem merül ki a daltanulásban, Andrea ismerteti a dalok néprajzi hátterét, mesél az "adatközlő" mesterekről. A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik.

Ezer Ft részvételi hozzájárulást adomány formájában szívesen elfogadunk.

Facebook esemény >>

 

2020.01.29. 20:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház

Gyulai Farkas (hegedű, ének), Sámsondi Gergely (koboz, cimbalom) Boskó András (kontra) és barátaik muzsikálnak
 

2020.01.30. 18:00 Modell és Valóság

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozatának IX. évada

Az országgyűlési képviselők megválasztását lehetővé tevő jogszabályok 1989

Vendégek:

Salamon László,
jogász, az MDF elnökségi tagja (1994), az Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke (1990-1994), alkotmánybíró (2013-tól)

Bogdán Tibor,
jogász, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese (1989-1990), az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára (1990-1993), kormánybiztos (2019-től)

Házigazda: Lesti Árpád

Részletek a facebookon >>

 

2020.01.31. 18:00 Kolta Galéria - Kiállítás megnyitó

Kondor László
Leicával a frontvonalon
című fotókiállításának megnyitója

Ditzendy Attila újságíró
beszélget az alkotóval

A Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

A kiállítás 2020. március 6.-ig hétköznap 14 és 18 óra között tekinthető meg.

 

2020.02.05. 18:00 Ős-kép Szalon

Történelmi, vallástörténeti és irodalmi szalon

 Fülep Dániel:  A magyarság engesztelő küldetése

 

2020.02.06. 10:00-12:00 Kézműves foglalkozás korhatár nélkül

Széplaki Marika és Kómár Katalin vezetésével
Belépődíj nincs - helyette alkalmanként adományoddal segítheted a Háló Közösséget.

Részletek és regisztráció lásd Facebook esemény >>

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2020.02.06. 19:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
minden hónap első csütörtökén

Szervező: a HÁLÓ IFI

Facebook esemény >>

A Kossuth Rádió riportja a januári összejövetelről >>

 

2020.02.08.18:00 Farsangi reneszánsz est

A hévizi Musica Antiqua Együttes farsangi reneszánsz estje

Részletek a facebookon >>

 

2020.02.11. 19:00 Háló Jazz Klub

A Kollmann Gábor Quintet koncertje

Facebook esemény >>

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Helyfoglalás érkezési sorrendben

Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén!

Eddigi klubestjeink >>

Képek a 107. klubestról >>

 

2020.02.13. 18:00 Modell és Valóság

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozatának IX. évada

Gazdasági jövőképek 1990

Vendégek:

Bod Péter Ákos,
közgazdász, ipari és kereskedelmi miniszter (1990-1991), a Magyar Nemzeti Bank elnöke (1991-1994)

Nagy Zoltán,
közgazdász, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára (1992-1994)

Házigazda: Lesti Árpád

Részletek a facebookon >>

 

2020.02.15. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar koncertje

Belépő: legalább 500 Ft/fő adomány, amelyet a Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 fenntartására fordítunk

 

2020.02.19. 18:00 Ős-kép Szalon

Történelmi, vallástörténeti és irodalmi szalon

Az "alternatív Európa"

vendégünk:
Földi László
titkosszolgálati szakértő

 

2020.03.06. 19:00 Reneszánsz muzsika

Reneszánsz muzsika korhű öltözetben történelmi hangszerekkel

A Muscia Rediviva kamaraegyüttes koncertje

Részletek a facebookon >>

 

Újraindult a Tarsoly!

2019. július 29-én, a tatai Háló-tábor megnyitóján volt a megújult első szám bemutatója..
A Tarsoly legújabb és néhány régebbi száma a Kiadványok menüpontnál is olvasható és letölthető.

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók