Találkozás, kapcsolat, közösség

Augusztus 14. és 16. között (péntek 9 órától vasánap 12 óráig) bejárós keresztény Háló-tábort szervezünk Budapesten az S4-ben. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne másokkal egy közösségben, lelkiekben, szellemiekben gazdagodni. Az idei, XIX. Kárpát-medencei tábort - a COVID 19 járvány hatása miatt - az eddigiektől eltérő formában kényszerülünk megrendezni. Igyekszünk a jelen helyzetet pozitívan, az újdonság és a lehetőségek oldaláról megközelíteni. Az idei tábor több helyszínen zajlik majd (Erdély, Kárpátalja, Partium, Magyarország), ahol a résztvevők részben személyesen, részben pedig - az internet segítségével - alkotnak majd egy közösséget. Így, reményeink szerint annak ellenére sikerül megidézni a kárpát-medencei hangulatot, hogy nem egy földrajzi helyen tartózkodunk. Előadások, kiscsoportos beszélgetések (személyes és online), műhelymunkák, szentmise, sportlehetőség, játékos programok, gyerekeknek külön program. Esti kulturális programok (péntek esti táncház a Gellérthegyen a Filozófusok kertjénél; szombat este az S4-ben élő zenei koncert). Étkezés a Puskin kávézóban. (A pontos programot később adjuk közre). Vidékről érkezőknek: szálláslehetőség családoknál. Részvételi díjak: önálló keresettel rendelkező 25 év feletti: 7.000,-Ft, mindenki más 6 év felett: 3.000,-Ft, 6 év alattiaknak ingyenes. Jelentkezés ITT! További információk: Mundy Monika: 20 459 5687, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A jelentkezésről visszaigazolást küldünk, és részletes programot. Jelentkezési határidő: augusztus 10.


"... de tudjuk, eljön majd a nyár!" Hálósok éneke a határtalan összetartozásról. Írta Sillye Jenő.
Készült 2020. tavaszán, amikor nem tudtunk sem utazni, sem találkozni.

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

A 2024.márciusi Tarsoly rövidesen olvasható papíron és az interneten

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók