Találkozás, kapcsolat, közösség

 


November 2.-6. között került megrendezésre a Partiumi Háló Egyesület szervezésében az első őszi napközis gyermektábor. Mivel ez az I.-IV. osztályos gyermekek egy hetes vakációjának idejére esett, a szülők nagy örömmel fogadták a programot. Kiderült, hogy nagy igény van a szünidős minőségi foglalkozások iránt. Ezt bizonyítja, hogy már kevéssel a meghirdetés után beteltek a helyek. Végül 60 gyermek vett részt a tábori foglalkozásokon 5 csoportba osztva korosztály szerint.

A programok egy kerettörténet köré fonódtak, amit a bibliai Eszter könyve biztosított. A gyerekek megismerkedtek Eszterrel, akiről minden nap hallottak egy rövid mesét, mely a tábor végére az egy történetté kerekedett. A történet darabkáinak minden nap volt egy követnivaló tanulsága a gyerekek számára: engedelmesség, felelősségvállalás, bölcsesség, önazonosság, hálaadás. Ezen kívül aranymondás formájában bibliai idézet is szavakba öntötte a napi üzenetet. Ezekről az értékekről beszélgettek a kiscsoportok, melyeket a csoportvezetők a korosztálynak megfelelő élménypedagógiai módszerekkel dolgoztak fel: rajzokkal, szerepjátékkal, énektanulással, játékokon keresztül tudatosították a nap üzenetét, kellékek segítségével szemléltették és eljátszották a napi történetet, mécsestartót készítettek, melyek a jó cselekedetek kellemes fényét jelképezte, várat alkottak a gyerekek, az akkori idők embereit és azok viselkedését, szokásait ismerték meg. Fontos cél volt, hogy a gyerekek a történetben felfedezett különböző értékeket felismerjék magukban és egymásban, és tapasztalják meg azok gyakorlásának pozitív hatásait, illetve a rossz döntések és helytelen viselkedés következményeit is tudatosítsák. A tábor végén megnézték az addig elképzelt történetet, majd átismételve a tanultakat, vetélkedőn vettek részt.

A tapasztalt igényre és pozitív visszajelzésre való tekintettel mindenképpen szeretnénk folytatni a nagy sikernek örvendő napközi tábort az iskolai szünidőkben.

Bauman Anikó

 







Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

2025.05.30. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók