Míg Jézust követve meg-meg állunk a stációk előtt, eszembe jut minden, ami feszít, ami nyugtalanít, ami megoldásra vár. Hasonló érzelmeket tükröznek a körülöttem lévők arcai. Kázmér atya a keresztút állomásainak végigelmélkedését a családi életre gondolva végzi. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet. Ez a családapák állomása, az apák áldozatának megszentelése. Vajon én hogyan csinálom? Hogyan tudom hordozni mások fájdalmát? És a magamét? Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik. Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk. Én is többre vágyom? Miért a fájdalom az a rés, amelyen Jézus az életembe lép? Könyörülj rajtunk Uram!
Másnap reggel a templom szentélyében töltekezünk a zsolozsmával. Szükség van rá, hogy ezt az intenzív napot Isten igéjével betöltsük. 9-kor a plébánia közösségi termében találkozunk a hívekkel. Ekkorra, már a közös munkában, a székek felhordásában megismerkedünk néhányukkal. Hatvanan lehetünk. Kázmér atya örül, hogy itt lehet, mert látta az aradiak és Arad környékiek őszinte és tiszta szívét Gyöngyösön, a Fájdalmas Anya búcsúján. Énekünkkel kétszeresen is imádjuk az Urat, mert jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj és bízz benne! Jó az Úr. ? énekeljük két szólamban. Majd arról beszél, hogy Mária személyiségét, milyen jól tükrözi a Magnificat, ami nem más, mint az ószövetségi idézeteknek a fölizzítása. Mária volt olyan alázatos, hogy nem akarta saját gondolataival megfogalmazni, hogy hogyan örül az Istennek. Annyiszor imádkozta és elmélkedte a zsoltárokat, hogy a szavak szinte maguktól gördültek ki a száján, amik egészen más szentírási élethelyzetekben fogalmazódtak: ?Isten az alázatosakat fölmagasztalja?, ?a gazdagokat pedig elbocsájtja üres kézzel?.
Amikor mi is nehéz és kilátástalan élethelyzetekbe kerülünk, Mária példáját követve jó nekünk is kiragadni egy-egy mondatát a szentírásnak és belekapaszkodni a hétköznapi tevékenységeink közben. Amikor a háziasszony főz, amikor valaki a villamoson utazik, vagy a bankban várakozik, és eszünkbe jut a családunk egy-egy fájdalma. Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj, felszólítjuk magunkat, hogyan cselekedjünk.
Hogyan is készüljünk a húsvétra? Kázmér atya Izajás próféta jövendöléseiből olvasott fel egy szakaszt: ?Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!?
Igazából nem szeretjük a nagy döntéseket ? folytatja, ? és főleg a mai társadalomban, nem csak a cukorbetegség, meg a magas vérnyomás, koleszterin a népbetegségek, hanem a döntésképtelenség. Krisztus követése viszont lehetetlen tettek és döntések nélkül! Válaszd az életet, vagy a halált! Jézus döntést kér! Reggel a háziasszonynak is el kell határoznia, mi legyen az ebéd, hogy annak elkészítéséhez vásároljon a piacon. A számítógépes játékok világa viszont azt akarja elhitetni velünk, hogy mindent vissza lehet fordítani, nem lesz következménye a döntésünknek. Ezt ismerte föl XVI. Benedek is, hogy a meg nem hozott döntésnek is van következménye, és munkabírása már nem a régi, ezért visszavonul és imádságával segíti az Egyházat.
A szabad ember, ha kimegy az aradi pályaudvarra, akkor elcsodálkozhat napokig, hogy milyen sokfelé utazhatna szabadon, de ha nem dönt, ? féltve a szabadságát, ? sehova sem jut el. Isten nem arra adja a szabadságot, hogy ne döntsünk, hanem ha elindultunk, akkor mérlegelve a következményeket, újabb döntést hozzunk, hogy végre elérjük az úti célunkat.
A mai társadalom, azt akarja sulykolni belénk, csak az értékes ember, aki hasznos. Az Isten nem a teljesítményünket nézi, hanem a magunkban hordozott értéket, amit segít kibontakoztatni. Vajon a Jóisten, miért nem hirdet akciót, ahogy ma az árukat reklámozzák. Pl. aki ma hozza el gyerekét elsőáldozási felkészülésre, három plusz Miatyánkot mondanak el érte a templomban. Talán azért, mert mindannyiunknak egyéni utat mutat az Isten, egyszerit és megismételhetetlent. Név szerint alkot meg minket.
Azt szokták mondani, józan ember fölfelé nem megy, ha mehet másképp is. Miért lefelé visz a könnyebb út, ahol bozótok sem akadályoznak? Gondoljuk el, Isten a hegytetőn elénk táruló panorámát akarja nekünk ajándékozni. Így közelebb leszünk hozzá, és nagyobb rálátásunk lesz a világra. Látjuk, ami ott van lent, apró, szinte elveszti jelentőségét. Arra kapunk meghívást, hogy válasszuk az életet, még akkor is, ha a nehezebb úton is haladunk, így tudjuk hova megyünk.
Persze a cél ismerete nem elég, bizalom is kell hozzá. Az Egyház kétezer éves hagyományára bizalommal rá lehet hagyatkozni, nem kell mindig új utakat keresni, csak fel kell fedezni újra a régi ösvényeket. Jézus is a prófétai hagyományra hallgatva kezdte meg a nyilvános működésre való felkészülését a 40 napos böjttel. A böjtölésünk is erről kell, hogy tanúskodjon: vágyunk a megígért hazába, ahol boldogok lehetünk. Böjtölni természetesen, nem csak az ételtől való megtartóztatással lehet, hanem beszélhetünk kevesebbet, ha szeretünk beszélni, vagy bármely tettet tehetünk szeretetből, úgy, hogy észre se vegyék. Nem kell nagy, látványos cselekedet, csak annyit kell tenni, amit el tudunk napról-napra hűségesen végezni.
Ezekkel a gondolatokkal került sor a kiscsoportos beszélgetésekre, ahol mindenki elmondhatta tapasztalatát, hogyan készül a húsvétra. Összegezve a csoportokban arról tettünk tanúságot, hogy nehéz döntést hozni, virrasztani, hűségesnek maradni, de sokszor, akkor tud Jézus személyesen belépni az életünkbe, amikor elbukunk és azt beismerve tovább folytatjuk a böjtöt, ahol abbahagytuk.
A templomban szent csenddel, szentségimádással, elmélkedéssel, fohászkodással telt az idő, majd szentmisével folytatódott. Az ebédet a szegények konyhájában közösen, nagy beszélgetésben költöttük el.
Vasárnap Kázmér atya két misét is mondott. A homília a tékozló fiú atyjáról, a tékozló szeretetű atyáról szólt, aki minden nap kiállt az útra és várta, hogy hazatérjen a fia, aki megkerült. Mi is hazafelé indultunk, miután a radnai kegyhelyet még meglátogattuk.
Harmadnap egy szép levél volt Kázmér atya e-mail-jei között: ?szeretem úgy gondolni, itt a Maros partján, hogy folyó mellé ültetett engem Isten és segít nekem táplálkozni akkor is, ha nem esik az eső. Eleinte gondoskodott róla, ameddig hajtásnak indultam, az utóbbi periódusban kicsit szomjas voltam ? de nem pusztultam el, mindig kaptam annyi vizet, hogy kibírjam, talán csak enyhén "lelombozódtam?. Ezen a hétvégén, úgy éreztem, hogy háromnapos friss, üdítő nyári esőt kaptam, ami megerősít, leporolja a leveleket, új erőt ad....