Írás a Kárpátaljalap.net oldalon >>
S hogy mi kellett ehhez a tényleg nem mindennapi irodalmi élményhez? Csupán egy félhomályban úszó terem, egy égő gyertya, egy szék, amiben talán ott ül és figyel valaki, és Kacsur András. Annak, aki látta már színpadon a beregszászi színészt, nem okoz meglepetést, ha azt mondom, rendkívüli előadói képességekkel rendelkezik. De ezen az estén, ezen a színpadon mégis más volt. Valami egészen újat nyújtott, hisz nem szerepet játszott, hanem önmagát ?alakította?. Kedvenc istenes verseit hozta el, de mégsem egy száraz irodalmi előadás keretében. Csak beszélt. Hol saját, hol Babits Mihály, Reményik Sándor vagy Buda Sándor szavaival. Hisz ez az este, ahogyan ő is elmondta, nem róla szólt ? mindannyiunkról.
Kacsur András később elmondta:
? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szeretem a verseket. Szerintem a versek se szeretnek engem. Néha, talán a munkámból kifolyólag, úgy adódik, hogy márpedig muszáj találkoznunk. Találkozunk, és olyankor rájövök, hogy ?Na jó! Nem is olyan borzasztó!? És valószínűleg a versek is úgy érzik, hogy nem is olyan borzasztó ez az ember. És akkor kicsit egymásra találunk, sok ember pedig örül, mert ők sincsenek jóban a versekkel, és velük sincsenek jóban a versek. De ha megpróbálnák, akkor valószínűleg sikerülne egymásra hangolódniuk.
A nem mindennapi irodalmi élményért köszönet a szervezőknek és Kacsur Andrásnak!