Találkozás, kapcsolat, közösség

Április 12-ét írtunk a naptárban, s az előző napi nyárias időjárás után valóságos őszi, erős szeles idő köszöntött ránk ezen a szombati napon.
Tavalyihoz hasonlóan, idén is helyi keresztény iskolában tartottuk meg a találkozónkat. Nem voltunk annyian, mint tavaly, viszont elég sok „nagy” Hálós is megtisztelte a rendezvényt. Ez mondanom sem kell milyen öröm volt számunkra.

Regisztrációt követően átsétáltunk a templomunkba, hogy meghallgassuk Román Attila nem minden napi előadását (tanúságtételét). Meghatottságunktól és megújult erőnktől duzzadva vágtunk neki a kiscsoportos beszélgetéseknek. Központi témánk a Jó pásztor volt. Mottónk is ezzel kapcsolatos volt: „Nevükön szólítja juhait és kivezeti őket” (János 10, 3) Úgy gondolom, elég jól meg tudtuk beszélni a témát a kiscsoportokban. Ezt követte egy újabb erőgyűjtés, agapéval párosítva.


Miután mindenki feltöltekezett, újra a templomba vonultunk, ezúttal azért, hogy testvéreink közül hárman Felvidékről elmondják; hogy kerültek kapcsolatba a Hálóval, s azóta mi történt velük a Hálóban. Fantasztikus érzés volt őket is meghallgatni.

Miután ez megtörtént visszatértünk utoljára az iskolába, hogy nagyobb kiscsoportokban megbeszéljük a kérdést: „Hol a helyem a Hálóban?”

Majd ezután a templomba mentünk és maradtunk is ott. Varsányról jött három fiatal lány, akik dicsőítették énekeikkel és gitáros zenéjükkel a Mindenhatót. Igazán szép műsoruk után következett a szentmise, melyet Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be. A szentmisén az imént említett három lány gitározott és énekelt, valamint a helyi Ifjúsági Közösség szintén zenés kíséretével tette még szebbé a szentáldozatot.
Nagyon gyorsan eltelt ez a néhány óra, amit eltöltöttünk egymással. Nagy boldogság volt az ismerősökkel találkozni és megrendezni a II. találkozónkat. Sok kegyelmet mindenkinek, legyen szép hetetek!


A találkozóról készült válogatott képek a
Képgalériában megtekinthetők.

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2020.01.20. 18:00 Angol nyelvű magyar népdalkurzus

Hungarian Folk Singing Class

Részletek / More info >>

facebook >>

 

2020.01.21. 18:00 Hazajáró

A Hazajáró 2019-ben Ausztráliában járt
 
Vendégeink:
Kenyeres Oszkár
és Jakab Sándor
Az est háziasszonya:
Frigyesi Ágnes
Előzetes jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy +36-20-383-1417
Az est végén szeretetvendégség!
A támogatás ajánlott összege: 500, 1000 Ft/fő

 

2020.01.22. 18:00 Ős-kép Szalon

Történelmi, vallástörténeti és irodalmi szalon

 ifj. Tompó László:  Miért és miként üldözik a keresztényeket?

 

2020.01.22. 20:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház

Gyulai Farkas (hegedű, ének), Sámsondi Gergely (koboz, cimbalom) Boskó András (kontra) és barátaik muzsikálnak
 

2020.01.23. 10:00-12:00 Kézműves foglalkozás korhatár nélkül

Széplaki Marika és Kómár Katalin vezetésével
Belépődíj nincs - helyette alkalmanként adományoddal segítheted a Háló Közösséget.

Részletek és regisztráció lásd Facebook esemény >>

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2020.01.25. 16:30 Hunscapes Folk Music and Dance Party

Magyar táncház angol nyelven

Részletek a Facebookon / See details on fb  >>

 

2020.01.28. 18:00 Lélek-jelenlét

Irodalomterápiás beszélgetés párkeresőknek

Következő foglalkozások időpontja:
január 28., február 18. 18:00-20:00
Vezeti: dr. Eigner Judit, biblioterapeuta
Belépő: 500 Ft
Jelentkezés, regisztráció:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletek >>

 

2020.01.29. 17:30 Dúdoló

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel kéthetenként
A dalok jellemzően az évkör ünnepeihez, jeles napjaihoz kapcsolódnak. A Dúdoló nem merül ki a daltanulásban, Andrea ismerteti a dalok néprajzi hátterét, mesél az "adatközlő" mesterekről. A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik.

Ezer Ft részvételi hozzájárulást adomány formájában szívesen elfogadunk.

Facebook esemény >>

 

2020.01.30. 18:00 Modell és Valóság

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozatának IX. évada

Az országgyűlési képviselők megválasztását lehetővé tevő jogszabályok 1989

Vendégek:

Salamon László,
jogász, az MDF elnökségi tagja (1994), az Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke (1990-1994), alkotmánybíró (2013-tól)

Bogdán Tibor,
jogász, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese (1989-1990), az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára (1990-1993), kormánybiztos (2019-től)

Házigazda: Lesti Árpád

Részletek a facebookon >>

 

2020.02.06. 19:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
minden hónap első csütörtökén

Szervező: a HÁLÓ IFI

Facebook esemény >>

A Kossuth Rádió riportja a januári összejövetelről >>

 

2020.02.13. 18:00 Modell és Valóság

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozatának IX. évada

Gazdasági jövőképek 1990

Vendégek:

Bod Péter Ákos,
közgazdász, ipari és kereskedelmi miniszter (1990-1991), a Magyar Nemzeti Bank elnöke (1991-1994)

Nagy Zoltán,
közgazdász, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára (1992-1994)

Házigazda: Lesti Árpád

Részletek a facebookon >>

 

Újraindult a Tarsoly!

2019. július 29-én, a tatai Háló-tábor megnyitóján volt a megújult első szám bemutatója..
A Tarsoly legújabb és néhány régebbi száma a Kiadványok menüpontnál is olvasható és letölthető.

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók