Ottó atya szavaival szeretném összesűríteni a szeptemberi oltszemi tábor lényegét: „ dönts az értelmes élet mellett, és hagyd, hogy a feltámadt Krisztus átjárja életed minden területét. Folyamatosan próbáld meg egy belső hallással felfogni Isten üzenetét, hogy az élet ajándék és éljem meg tudatosan annak minden örömét”.
Ez az öröm hatott át mindannyiunkat, akik részt vettünk a táborban. Azt hiszem adni is sikerült egymásnak, ha egyebet nem is, őszinte odafigyelést, de kapni annál többet kaptunk.
Péntek délután rövid ismerkedés előzte meg a bensőséges szentmisét, amit Keresztes Zoltán, miklósvári plébános celebrált a kastély csodaszép fegyvertermében. A szép gondolatok megteremtették a hangulatot a következő napok élményeihez.
Nem a tábor napirendjét szeretném leírni, hanem inkább a benyomásokat. A legsokatmondóbb talán a hat éves Szabó Boróka szavai voltak, aki a mise alatt odafordult az édesanyjához: „köszönöm, hogy elhoztál”. Mi felnőttek kerestük a szavakat, amikor arra akartunk válaszolni, hogyan érezzük magunkat, amikor egy kislány keresetlen egyszerűséggel kimondta: „én boldog vagyok”. Jó érzés volt részt venni a kiscsoportos beszélgetéseken, ahol egy kicsit megnyílt a lelkünk egymás felé. Volt szerepjáték, ahol a csudajó improvizált alakításokban magunkra ismerhettünk, szembesülhettünk gyengéinkkel. Volt tábortűz, bohóckodás, közös játék, jókedv, nevetés.
Ez alatt a két és fél nap alatt számunkra kicsit jobb volt a világ.
Borbáth Olga
