„Akik őrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozódott munkára vannak kötelezve.” Márton Áron püspök gondolata volt mottója az idén Csíksomlyóra összehívott erdélyi Háló találkozónak.

Az Angyali karból – Puchard Zolival és Gyöngyössy Lajossal – hárman vettünk részt, a Gyulafehérvári Főegyházmegye 1000 éves fennállásának alkalmából meghirdetett jubileumi évhez kapcsolódó, ünnepi hétvégén. Sokat gondolkodtam, mit is írjak róla. Természetesen igazi hálós volt, s mégis kicsit más. Erről a másságról szeretnék beszámolni; mit jelentett nekem, hogyan éltem meg. Három szó jut az eszembe: kedvesség, igényesség, öröm.
A közel 10 órai autóút után igazi hálós fogadtatásban volt részünk. Ottó atya és a fiatalok, a személyesség, az öröm, a kedves figyelmesség, a kürtőskalács és az üdítő hamar elfeledtették az utazás fáradalmait. Jó volt megérkezni, a régi barátokat megölelni, az újakkal összemosolyogni.
A nyitó szentmisén Keresztes Zoltán atya gondolatait hallhattuk az afrikai királyról, aki annak a fiának adta országát, amelyik az emberekre figyelt, s a találkozáskor a szívükbe, lelkükbe véste kitörölhetetlenül azokat a jeleket, amelyek boldoggá tették őket, és magát az adakozót is. A jubileumi évhez kapcsolódóan szólt arról, hogy őseink azért tudtak annyi maradandó jelet hagyni maguk után, mert „az egyház hű tagjaiként úgy igyekeztek élni, amilyennek az Isten akarta látni őket.” Öröm számunkra, hogy „Jézus minket is szépnek, jónak lát és bízik bennünk.” Ez a bizalom kell, hogy erősítsen bennünket a mindennapokban, mert só és kovász kell legyünk. A só nélkülözhetetlen, de szerepe láthatatlan, „nincs az étlapon – az ételben felszívódva teszi azt ízessé.” Az élet, a világ megízesítője akkor leszünk, ha Krisztus lakik bennünk. A világosságunknak is Ő a fényforrása. „Lángolni küld minket, nem füstölögni. Jövőnk attól függ, hogy tudunk-e ízt, örömet, fényt vinni megpróbált, csalódott világunkba.” Külön örömöt jelentett számomra, amikor megtudtam, hogy a „Szentlélek képes Jézus méreteire tágítani szívünket, lelkünket”, ha befogadjuk életünkbe Krisztust. Úgy gondolom szükségem is van erre a kitágított szívre, ha Jézus példája szerint akarok elfogadó és önajándékozó lenni.
Vacsora és az üdvözlő beszédek után Szvorák Katalin Kodály-, Bartók és Liszt-díjas népdalénekes koncertjével zárult a napunk.
Szombaton reggel Simó Gáspár atya „tanított” minket imádkozni; hogyan állhatunk Isten elé „testestől-lelkestől”. A délelőtti előadásban Jitianu Liviu teológiai tanár a jubileumi évhez kapcsolódóan vizsgálta a múltat, a jelent és a jövőt, az egyháznak és a kereszténységnek feladatára fókuszálva. Nem próbálkozom azzal, hogy előadásából részleteket emeljek ki. Bár eleinte jegyzeteltem, de lebilincselő stílusa már önmagában is azt kívánta, hogy csak rá figyeljek, s ne vesszek el a papírlapjaim között. Közvetlen nekem szóló üzenetnek éreztem, hogy a mi jövőnk Krisztusba fogódzva álmodni és alkotni; hogy nem lehetek „kiserkölcsű” ember, aki lemond a hosszú távú elköteleződésről. Meg kell tanulnunk „versenyre kelni az igazságok és az értékek piacán”, fontos Isten szemszögéből látni a világot, s tudni, hogy a véges idő végpontján ott áll az Isten. A kiscsoportos beszélgetésben pedig ki-ki megfogalmazhatta, milyen egyházról álmodik.
Délután Jakubinyi György érsek atya beszélt a Főegyházmegye múltjáról és annak tanúságairól, majd a jubileumi kerek-asztal beszélgetésben Csintalan László csíkdelnei plébánost, a délelőtti előadónkat, Jitianu Líviut. és az anyaországból Tóth Zoltánt kérdezte a Jakab Antal Tanulmányi Ház igazgatója, Szakács Sándor. Szünet után a szentegyházi gyermek-filharmónia koncertjének örülhettünk, majd a kegytemplomban tartott szentmise tette fel a koronát az egész napra. Érsek atyával együtt miséztek jelenlévő hálós paptestvéreink is. A szentmisét Isten különleges ajándékának élhettem meg, amiért hálás vagyok Neki és édesanyjának, a csíksomlyói Szűz Anyának.
A vacsora utáni buli igazi hálós hangulatú este volt. Mi – régebben fiatalok – sem vettük észre a múló időt, s amikor úgy gondoltuk, itt az ideje lepihenni, szobánkban még hosszan beszélgettünk. S ez is HÁLÓ!
Vasárnap külön búcsúztunk erdélyi barátainktól, mert a távolság miatt reggeli után útra keltünk Úgy gondolom, mindhármunk nevében megköszönhetem Ottónak, Csobot Szabinak és csapatának a vidám, örömteli és igényes találkozót.
 

Arató Márta