Találkozás, kapcsolat, közösség

Tudom, hogy most már beléptünk Nagyböjt időszakába, de hadd emlegessük még fel pár sor erejéig szegény Illésünk víg napjait. Emlékezzünk kicsit még vissza a farsang boldog napjaira, főleg egy bizonyos napra, február 14-re.

Na, nem azért mert ez állítólag a Szerelmesek napja, mivel szerintem az év minden napja az övéké (vagyis miénk :)), hanem azért mert ezen a kiemelkedő napon került sor az első erdélyi farsangi bál megrendezésére.
Az ötlet, hogy bált szervezzünk, Tófalvi Misitől származik, a kivitelezésért az „Oscar” díjat Ottó, Szabi és a KALOT érdemelte ki. A helyet, mint mostanában minden rendezvényünkre a Jakab Antal Tanulmányi Ház biztosította. Több mint százötvenen gyűltünk össze a tanulmányi ház ebédlőjében, hogy együtt ünnepeljük a farsangot.
A farsangi hagyományhoz illően, jelmezeket is öltöttünk magunkra. Felvonult a közönség előtt a hidegre való tekintettel egy melegítő kályha, melyet Tófalvi Misi örömmel gyújtott be :). De ne feledkezzünk meg, Óz nagy varázslójának a félénk oroszlánjáról sem, mely ide is rettegett egyedül belopózni, így Dorottyát kérte meg, hogy legyen a kísérője. A gazdasági válság, megviselt rövid hajú rockere is begitározta magát a társaságba, és hamarosan neki is látott az anyagi javak begyűjtögetéséhez, mivel ő árusította a tombolákat és mindenki vásárolt, csak épp énekelni ne kezdjen a mi kis rockerünk. Annyira jeles ünnep volt ez a február 14., hogy még a bányákban is szabadnapot adtak, így a hét törpe is odaért a bálra. Természetesen Hófehérke sem felejtette otthon magát, aki kicsit más lett, mint ahogy élt az emlékezetemben, hiszen szakállat növelt. És meg hány különbnél különb jelmezes vonult fel, regényt lehetne írni róluk.
Egy szó mint száz, sokan voltunk, együtt voltunk, nem csak hálósok, hanem olyanok is, akik remélhetőleg, lassan-lassan azokká válnak. Jó volt együtt reggelig ropni a táncot, és jó volt kellemes visszajelzéseket kapni a résztvevőktől.
Nagyon jól sikerült a bál! Annyira jól, hogy már jövőre le is lett foglalva a Jakab Antal Tanulmányi Ház vendéglője…

Sánta Judit

 

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2020. június

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Kedves látogatóink!
Három hónap kényszerű zárva tartás után 2020. június 15-tól megnyitjuk a Kolta Galériát, és Háló S4 termeiben újraindítjuk a programjainkat, a mindenkori előírásoknak megfelelően.

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2020.08.19. Kolta Galéria - folytatjuk

Kása Béla
Körmük alatt a nóta
című fotókiállítása

A Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

A kiállítás 2020. augusztus 19.-ig hétköznap 14 és 18 óra között tekinthető meg.

 

2020.08.24-28. Nyári élmény napközi

Jelentkezés >>

fb esemény >>

 

2020.09.12. 17:00 Zsoltárlánc a kereszt körül

Részletek az Ars Sacra Fesztivál honlapján >>

Szeptember 12-20. között helyet adunk az Ars Sacra Fesztivál színvonalas, ingyenes rendezvényeinek (kiállítás, jazz koncert, barokk zenei koncert, irodalmi est, stb.) szeptember végén a Belvárosi Művészeti Napok programjaiba is bekapcsolódunk.
Részletek rövidesen.

 

2020.09.17. 19:00 A barokk zene szakralitása

Zsigmond Balassa előadása az Albinoni Kamarazenekar közreműködésével

Az előadást kísérő zeneművek:
Antonio Vivaldi: In turbato mare RV 627
J. S. Bach: Seele, deine Specereien – Szoprán ária a Húsvéti oratóriumból
J. S. Bach: Air a III. szvitből
J. D. Heinichen: 127. zsoltár (Nisi Dominus) szólókantáta
J. S. Bach: Erbarme dich – Alt-ária a Máté passióból
G. Fr. Händel: Rejoice greatly, o daughter of Zion (a Messiásból)
Alessandro Marcello: d-moll concerto oboára
A közreműködő énekes szólisták:
Barlay Zsuzsanna, Karsai Ildikó, Nyeste Erzsébet, Nagy Tibor István.
A közreműködő hangszeres szólisták:
Adorján Ferenc – fuvola,
Hadady László – oboa,
Vincze Zsuzsanna – hegedű és Kaposvári Tamás – cselló
Vezényel: Zsigmond Balassa

Részletek a facebookon >>


Zsigmond Balassával készült interjú a Háló lapjának, a Tarsoly-nak 2020.júniusi száma 27. oldalától olvasható.

 

Karantének

Rendhagyó Dudoló Navratil Andreával

Szentiván napján

12. rész >>

A nemzeti összetartozás évében, a trianoni békediktátum előestéjén

11. rész >>

Pünkösd hetében

10. rész >>

A méhek és a beporzó rovarok világnapján

9. rész >>

Szervác napján

8. rész >>

A Jászkun Redemptio, azaz a jászok és kunok szülőföld- és szabadságszeretetének emléknapján

7. rész >>

A tánc világnapján
4 falu, 4 dallam, 1 téma:
a szőlő

6. rész >>

Szent György napja előtt egy nappal
5 moldvai népdalt tanulunk

5. rész >>

Fehérhét

4. rész >>

Virágvasárnap és Nagyhét

1. rész >>

2. rész >>

3. rész >>

A Képmás magazin beszélgetése Navratil Andreával>>


Navratil Andrea írása a Háló lapjának, a Tarsoly-nak 2020.februári száma 4. oldalától olvasható.

 

2020.05.19. 19:00 Háló Jazz Klub otthon

Eddigi klubestjeink >>

11 és fél év és a 109. klubest után egy időre kényszerűségből megállunk, és emlékezni fogunk. Közreadunk eddig soha nem publikált felvételeket a Háló Jazz Klub hőskorából, a kezdetektől, a magyar jazzélet élvonalbeli művészeivel! Élőben, otthon, de mégis együtt, egyszerre nézhetjük a teljes koncerteket!

2020. április 21-én
a 2008. november 11-i koncert felvétele
Részletek a facebook-on >>

2020. április 28-án
a 2008. december 9-i koncert felvétele
Részletek a facebook-on >>

2020. május 5-én
a 2009. január 13-i koncert felvétele
Részletek a facebook-on >>

 2020. május 12-én
a 2009. február 10-i koncert felvétele
Részletek a facebook-on >>

 2020. május 19-én
a 2011. október 11-i koncert felvétele
Részletek a facebook-on >>

 

Újraindult a Tarsoly!

2019. július 29-én, a tatai Háló-tábor megnyitóján volt a megújult első szám bemutatója.

A Tarsoly 2020-ban 3 alkalommal jelenik meg: februárban, júniusban és októberben.

A Tarsoly legújabb és néhány régebbi száma a Kiadványok menüpontnál is olvasható és letölthető.

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók