Találkozás, kapcsolat, közösség

Pusztakaláni születésű vagyok és Déván végeztem a gimnáziumot román iskolában, sajnos. Kalánba 4 elemit tudtam végezni magyarul, ennyi lehetőségünk volt. Ezt csak azért mondanám hogy talán egy picit éreztessem hogy milyen lelkülettel mentem eleve abban az iskolába ahol óvodáskortól érettségiig tanulhatnak magyarul a gyerekek! Úgy léptem be, mint egy szentélybe.

Az iskoláról hallottam de nagyon kíváncsi voltam, hogy láthassam! Azt a boldogságot nem tudom leírni ami bennem volt, végig amíg készültünk menni és amíg ott voltunk. Szeretnék szólni pár szót házigazdáinkról, a dévai Makkai István és párja Mónika és a csernakeresztúri Nyisztor István és párja Éva. Mi ismerjük és találkoztunk velük más találkozókon. Csodálatos emberek, meleg, közvetlen érzékeny szívűek! Annyira igaz hogy a Jó Isten kiválasztotta őket erre a munkára! És megismertük csodálatos családjukat. Isten áldja meg őket! Fokozódott nagy a boldogságom mikor az öttagú kaláni résztvevőkkel találkoztam! Mindenkinek örvendtem, de szemem könnyes lett, mikor tanítónénimet ölelhettem át és gyerekkori barátnőmet! Ők most voltak először tényleges Háló találkozón, az ősszel volt Kalánba egy úgymond találkozó. De ez nekik, az első Háló találkozó volt. Az első éjszaka hajnali ötig beszélgettünk. Elmondták kálváriájukat, de most már mosolyogva, küzdelmüket a megélhetésért, a magyarságukért! Megszégyenültem hallgattam, én talán a könnyebbik felét választottam, eljöttem 20 éve és hozzájuk képest mindenképp könnyebben éltem. Pedig azt hittem nekem se volt könnyű! Így éltem meg én ezt a hét végét, ennek szellemében figyeltem mindenre, de legfőképpen rájuk, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik segítettek és segítenek hogy bekapcsolódjanak a magyar élet közösségbe, legyen akármilyen formája. A bál az nagyon jól sikerült! Megpróbálom érzékeltetni képekkel is! (Lásd hamarosan a honlapon). A szalontai résztvevőknek nagyon hálásak vagyunk, a kezdeményezésük nélkül biztos nem lett volna ilyen sikeres. De a nagy siker az mégis a drága, örök-fiatal barátnőm volt, aki életkedvével, energiájával és végtelenül jó humorával vitte a pálmát: Merk Gizike olyan bohóc volt, aki most is tanított hogy kell méltóságosan élni, még ilyen korban is. Büszke vagyok hogy barátja lehetek, tartsa meg nekünk az Isten sokáig! Hát én ezt így írtam le ahogy éreztem! Bocsánat ha nagyon érzelgősre sikerült, aki ismer az biztos rám ismer!

 

Hompoth Mária

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók