Azzal kezdeném, hogy ne haragudjatok rám, amiért hosszú lett ez a kis írás, de hát a hét is hosszú volt. Kedden délután három órakor nyakunkba kaptuk a világot és meg sem álltunk Nagyszalontáig. A kompániánk a leszűkített családi körből állt össze: anya, apa és jómagam. Bár kirándulásunk egy gasztronómiai körúttal is felért volna, ugyanis halat, s vadat mi jó falat annyit kaptunk, hogy alig győztük. Különösen anya, aki különben sincs szokva, hogy bármit is egyen, ami egy abonettnél fajsúlyosabb étek, de az én tessék-lássék fogyókúrámnak is betett ez a pár nap. Arról nem is szólva, hogy eddig is én hasonlítottam – két testvérem közül – a legjobban apára, de mi lesz, ha még egy kicsit jobban ki is kerekedem? Akkor már tényleg olyanok leszünk, mint két tojás. Egyszóval a portyázás során ellátmányban sosem volt hiány és pálinka is mindig akadt, hogy könnyebben csússzon.
Az este tehát Nagyszalontán talált már minket, ahol Gyenge Béla atya fogadott bennünket – természetesen egy kiadós vacsorával és pálinkával – Gál Marikával és Annuskával karöltve. Én a misztikum kedvéért bölcs hallgatásba burkolóztam álmosságomat palástolandó, de a többiek nélkülem is kitárgyalták a világ dolgait. Mi több, Marikáék még rögtönzött koncertet is adtak nekünk, azokból a népdalátiratokból, amiket találkozókra, táborokra költöttek. Próbálták bevonni Béla atyát is, ám ő nem állt kötélnek, hogy kisegítse a kétszemélyes asszonykórust.
Másnap – apa szerint reggel, szerintem inkább hajnalban – indultunk tovább Csíksomlyóra, hogy még időben ott lehessünk a Háló Központ hivatalos megnyitóján. Egy darabon Marika is velünk tartott, ő ugyanis a testvéreihez ment látogatóba. Így az út beszélgetéssel és énekléssel telt el javarészt, utóbbiban főleg apa és Marika jeleskedett. Fuvardíjként Marika le is körmölt pár népdalt apának, hogy ha legközelebb jön, már bővebb legyen a repertoárja. Azért azt nem álltuk meg, hogy meg ne álljunk Székelyderzsen ahol megcsodáltuk a vártemplomot – ami egyébiránt a világörökség része. Még így is jóval a hivatalos megnyitó előtt megérkeztünk a Jakab Antal Tanulmányi Házhoz, ahol a központ helyet kapott. Ottó rögtönzött nekünk egy rövid idegenvezetést az alagsorban, ami a Háló Központ székhelye lett. Miután láttuk a másik raktár állapotát éreztük csak át igazán, hogy mennyi munkájuk is lehetett vele, mire a központot barátságos, hangulatos hellyé varázsolták, amiben igen sokan besegítettek, így valóban a sajátjuknak érezhetik a helyet. Lassan szállingóztak az emberek, úgyhogy mindig akadt egy barát, ismerős, akivel lehetett beszélgetni, míg végül tömve lett a hely. Közben anya az esküvői képeinket mutogatta mindenkinek ezzel is maga köré csábítva egy rakás hálóst. Aztán elérkezett a várva várt pillanat és anya kameramanná (vagy womanná) lépett elő, igaz csak egy rövid időre, mert két perc után lemerült a kamera akkumulátora. Fontos tisztségviselők is meg voltak hívva a megnyitóra (a gyulafehérvári főegyházmegye gazdasági igazgatója, Szász János, Borboly Csaba Hargita Megyei Tanácsi elnök, valamint Antal Attila Csíkszereda alpolgármestere), akik jobbára csak pályázatokból ismerték a Hálót. Apa bemutatta a Hálót, majd minden nagy ember sorban beszédet mondott, zárásként Hideg Csaba és Ottó is. Számomra az volt a legemlékezetesebb, amit Csaba mondott. Egy vallomással kezdte, hogy ő bizony nem hitte volna 89-ben, hogy a Hálóból lehet valami. De az elmúlt évek rácáfoltak a pesszimizmusára. A Hálóban jött rá, hogy a pap is ember, a Háló számára sok-sok mosoly, ölelés, ahol fiatal és öreg is – vagyis mindenki – megtalálhatja a helyét. Egyszóval aranyos volt. Végül Ottó zárta a beszédek sorát, egyből meg is nyugtatva mindenkit, hogy az övé az utolsó a sorban. A program hivatalos része egy rövid klarinétozással zárult, majd átvonult a társaság az ebédlőbe egy kis agapéra. Kaja, beszélgetés majd szedtük a sátorfánkat és átmentünk Csíkbánfalvára Péter Magdiékhoz. Próbáltak megetetni itt is, de abból már csak egy kis koccintás lett, majd ugrottunk is az ágyba.
Csütörtökön Sepsiszentgyörgyre mentünk, hogy meglátogassuk a nejem –uh, ezt a szót még szoknom kell –, vagyis Kinga szüleit és a nagymamáját. Út közben azért még körbejártuk a Szent Anna-tavat is. Mondhatom, hogy jól éreztük magunkat, különösen miután apa megteremtette az alaphangulatot azzal, hogy magára öntötte az áfonyapálinkát… kétszer. Hamar elszaladt a délután és este már a szentgyörgyi bogozók között ültünk Hajdú Andráséknál. Sok mindenről beszéltünk az ifiktől egészen a helyi klub szervezéséig. Ami számomra különösen érdekes volt, hogy amikor szóba került a Hírlevél és a Tarsoly kiderült, hogy nem is gondolták, hogy ők is írhatnának bele… mert az (Szénássy Judit szavajárásával élve) a nagy fehér hálósoknak van fenntartva. Pedig nem. András meg is ígérte, hogy nem hagy minket beszámoló(k) nélkül.
Péntek reggel átköltöztünk a Jakab Antal Házba. A péntek nekem eseménytelenül telt, de az ősök és Ottó elutaztak Gyimesfelsőlokra. Csak délután jutott eszembe, hogy kimaradt az ebéd, és akkor már sajnáltam, hogy nem hallgattam Péter Magdi unszolására és nem ettem többet reggelire. Végül egy kevés pogácsával vigasztalódtam, ami még a szerdai megnyitóról maradt. Este pedig elkezdődött a találkozó. Misével indítottunk a regisztráció után, amit Veres Sándor-Levente Zoltán és Ottó celebrált, majd Antal Attila alpolgármester köszöntött minket (néhányunkat a héten már másodszor), utána pedig apa állt elő a Háló bemutatásával. Én kényelmesen hátradőltem abba ringatva magamat, hogy már annyi hálót bemutató előadást hallottam, hogy sok meglepetés nem érhet. Sajnos tévedtem… apa ugyanis a bemutatás eszközeiként kihívta anyát, Hegedűs Enikőt, Hideg Csabát és engem. Ezzel kellően feszélyezve mindannyiunkat. Zárásként a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium kórusa lépett fel népdalokkal és vallásos énekekkel, igen nagy tetszést aratva, majd Ottó atya által vezetett szentségimádás és elmélkedés zárta a hivatalos programot. A nem hivatalos program viszont még eltartott egy darabig, legalábbis számomra. Ugyanis már nagyon vártam, hogy Cirill atya befusson Gaga Zoliékkal. Bár nekik is örültem, de bevallom, hogy elsősorban azért vártam az érkezésüket, mert Kinga is velük jött… és már hiányoltam a kis feleségemet. Szerencsésen meg is érkeztek úgy éjjel egy óra fele és egy kis közös pálinkázással és szalonázással zártuk a napot. Igaz Gaga Zolinak nem jutott hideg, csak langyos sör, mint ahogy előre megrendelte nálam, de azért szerintem így sem lehetett oka panaszra.
A szombati napot hálósokhoz talán nem illő módon, de külön utakon töltöttük Kingával. Meglátogattuk ugyanis a nagyszüleit, akik már nagyon vártak minket, persze főleg Kingát. Nem is kerültünk elő egészen vacsoráig. Az esti programok között próbáltam elkapni Ottót, hogy exkluzív interjút adjon, de amikor a Háló Központban rajta ütöttem, amint épp a vasárnapi zárást tervezgették a szervezőkkel olyan arcot vágott, hogy egészen megsajnáltam. Komolyan. Szegény Ottó nagyon el volt fáradva, de szerencsére ezen a héten már nálunk lesz, úgyhogy meg is egyeztünk, hogy akkor majd fülön csípem.
Vasárnapra már csak a hazaút maradt, egy kis kitérővel Székelyudvarhelyre, hogy meglátogassuk Melindát. Elpusztítottuk a diókészletét, megöleltük, beszélgettünk majd robogtunk tovább. Végül este hét felé futottunk be Budapestre. Az út beszélgetéssel, pletykálkodással telt, hogy pontosan mivel, azt azonban nem mondom el, mert én nem vagyok pletykás.
Puchard Balázs
A csíksomlyói találkozón készült képek megtekinthetők és letölthetők a képgalériában.
