A hálós szó és fogalomkészletet nem ismerő kedves olvasó számára a bogozó szónak egy a május 31-i bogozói napon elhangzott, és korábban még soha nem halott meghatározásával kezdem beszámolómat. Bogozó az, aki a Háló megszállottja.
A Háló magyarországi bogozói az alábbi felhívást kapták a régió vezetőségtől kb. 80 nappal ezelőtt.
Az ókorban a csillagászok voltak a tájékozódás nagymesterei: a csillagok állásából tudták az irányokat meghatározni. Így jutottak el a napkeleti bölcsek a Kisdedhez Betlehembe. Később, az iránytű elterjedése hatalmas vívmány volt: segítségével lehetőség nyílt a távolabbi célpontok behajózására. Manapság, a GPS-ek korszakában a távoli műholdak segítségével tudunk precízen tájékozódni a világunkban. A különféle technikákban az a közös vonás, hogy egy nagyságrenddel távolabbra kell lépni ahhoz, hogy kicsiny világunkban kiigazodjunk: az égitestek távolsága, vagy a földünk mágneses erőtere szükséges ahhoz, hogy itt a földön utat találjunk. A lelkiekkel sem vagyunk másképp: ha hivatásunk vagy kapcsolataink útvesztőjében szeretnénk tisztán látni, hátrébb kell lépnünk, és egy másik nagyságrend, a Szent segítségével tekinteni magunkra és környezetünkre. Időről időre szükség van ellenőrizni, hogy helyes-e az útirány; jó tudni, hogy mennyi utat tettünk meg eddig, és mennyi van még előttünk. Hátralépve végiggondolhatjuk a terepviszonyokat, vagy választhatunk hosszabb, ám lankásabb ösvényt. Az idei bogozói napon szeretnénk közösen lépni az útra, amit sokszor egyedül kell megtennünk, hogy aztán feltöltekezve közös élményekkel, azzal a tudással folytassunk életünket, hogy rajtunk kívül sokan mennek hasonló irányba. Sokfélék vagyunk, de van valami közös mindannyiunkban: az Irány, a Cél, a végtelenül szerető Isten.
A felhívástól eltelt idő alatt a felhívás közel 80 címzettje írhatott egy blogba arról, hogy mit tart saját útjának a Hálóban. A bogozói napot megelőző estére egy közös bowlingozásra is meghívót kaptunk.
Másnap reggel az egykori Háló Közösségi Központnak is otthont adó épület pincéjében levő Taizé-i Katakombában kezdődött az érdemi programunk. Felolvastuk az emmauszi tanítványokról szóló részt Lukács evangéliumából (Lk 24,13-35) és az utazók litániáját. Ezután átsétáltunk a Semmelweis utcába, a pesti hálósok között csak S4-ként emlegetett leendő Háló Közösségi Központba.
Itt először Thuróczy Gyurinak Visszafelé Emmauszból, a személyességről a Hálóban címmel tartott gondolatébresztő előadását hallgattuk meg. Ő alapítása óta tagja a Háló vezetőségének. Bevezetőjében elmondta, hogy bár az alapításkori elképzelésekhez képest sokban másként fejlődtünk, de az egykori elképzelés, az egy arcokkal teli Kárpát-medence kép most is alapeleme a Hálónak. Hét pontban foglalta össze, hogy mit jelent a személyesség az emberi kapcsolatainkban, az Istennel való kapcsolatban és ezeket hogyan értelmezzük a Háló életében.
Az első a személyes istenkapcsolat megéléséhez való segítség. Minden találkozónk egy kicsit emmauszi is lehetne, visszafelé a találkozás és a felismerés örömével, boldogságával telve.
A második lenni valakié! Ez az ember legbensőbb vágya. Ezért keressük a másikat, ezért leszünk szerelmesek, kötünk házasságot, ezért keressük a közösséget.
A harmadik a személyesség megélésében a megnyílás lehetősége. Csak akkor látjuk önmagunkat, ha valaki felé meg merünk nyílni. Találkozóinkon, abban segítjük a résztvevőket, hogy ne a törvények és a paragrafusok Istenével, hanem a sebzettségeinkben is működő, életünk minden realitásában jelen levő Isten fele fordíthassák lelküket.
A negyedik a személyes figyelemmel és elfogadással történő megajándékozás a lelkileg elesettek, a vétkezők, az egyházból már távolodó, vagy oda szorongó léptekkel közeledő emberek felé. A tékozló fiú befogadása igazán jézusivá teheti a Hálót. Tamás Jézus érintése, személyes megtapasztalása is közösségben történik.
Az ötödik az ember megnyitása önmaga elfogadásáért, felismerni azt, ahogyan az ő személye Isten tervében szerepel.
A hatodik a személyhez szólás a gyógyítás. Meg kell találni mindenkihez azt a szót, ami azt a másikat felemeli, kimozdítja, gyógyítja.
A hetedik Te magad légy! (József Attila)
És volna még valami. Végtelen az a mondanivaló, amit egymásnak, egymásról elmondhatnánk. Ezért a személyesség, a másik felé való megnyílás határtalan. Mindig volna még mit mondanunk a másiknak. Személyesen. Ezért találkozunk, ezért neveztük a találkozást a nyolcadik szentségnek annak idején. Ennek a ráadáspontnak a fejtegetésénél Kányádi Sándor Volna még című versével zárta Gyuri az előadását.
A kiscsoportos beszélgetés felvezetésében kérdéseket kaptunk. Meddig tud a Háló személyes maradni? Végső soron kicsi vagy nagy Hálót képzelünk el? Az otthon-egyház modellt vagy egy széles mozgalmi modellt választunk inkább? Lelkiségi mozgalom leszünk vagy egy széles bázison alapuló katolikus szervezet? Mi megy a személyesség rovására? Mikor, meddig és hogyan őrizhetjük meg a személyességet a Háló életében? A műhelymunka során arról beszélgettünk, hogy milyen javaslataink és feladataink vannak a jövőre nézve és ezek megvalósításához milyen hosszú út van előttünk. Ezeket emlékeztetőnek címszavakkal és szimbolikus km jelzéssel egy útjelző oszlopra ragasztottuk. A végén volt még kártyajáték (dixie), hálós társasjáték és énekes gitáros búcsúzkodás.
Személyesség. Ízlelgettük ezt a szót. Kerestük, mit is jelent a számunkra. Miért olyan nagy élmény ez a Hálóban? S ha ez az, ami számunkra ennyire fontos, akkor merre tovább? Hogyan győzzük a személyességet kellő nyitottsággal? Hogy tölthető meg az új Háló központ, élettel, nyitottsággal és személyességgel?
Jó volt együtt, jó volt ilyenekről beszélgetni.
Most láttam először az S4-et. Késve tudtam csak menni, de vártatok rám, jólesett. A környezet meglehetős lepusztultsága és a lelkesen beszélgető emberek ellentéte meglepett. A kiscsoportban kaptam az útravalót: tanuságot arról, hogy a Szentlélek nem a mi észjárásunk szerint, de kézzelfoghatóan működik az életünkben, merjük rábízni magunkat.
A legerősebb bennem a zárókép: a színes fonalak kúpja, tele érzéssel, érzelemmel, velünk. Jó társaságban telt az ebéd törökülésben, és megerősített, hogy a kapcsolatok miatt érdemes csinálni mindazt, amit csinálunk. Nem adtam fel a kisközösségekbe vetett hitemet, akkor sem, ha a Hálóba vezető út a személyességen át hozott. Jó lenne valóban összeszednünk rendesen az Angyali kar idei témáit, mert úgy érzem, a személyességről a következőkben még sok szó lesz a Hálón belül. Akkor is, és akkor még inkább, ha néhány évvel ezelőtt erről a szóról még egyebet gondoltunk, és pár év múlva megint mást fogunk róla gondolni.
Még mindig tudunk újabb és újabb oldalról közelíteni, és más-más perspektívából szemlélni hálós létünket. A legemlékezetesebb pillanat, mikor felhúztuk a színes szalagos madzagot, és közösen elénekeltük a "Háló-himnuszt". Jó volt találkozni rég látott ismerősökkel, akikkel jókat lehet beszélgetni. Én a beszélgetések örömét/élményét hoztam haza.