Találkozás, kapcsolat, közösség


Amíg élek, remélek!

{youtube}1nB0VRhbl04{/youtube}

Az Újvidéki TV riportja


Május 22-én szombaton reggel nagy volt a sürgés-forgás a törökbecsei Szent Klára templom udvarában és a plébánián. A szervező csapat Mellár Józsi atya és Micsik Béla vezetésével az utolsó simításokat végezte a Háló találkozóra érkező résztvevők fogadására. Derűs, napsugaras reggelre ébredtünk, még a Jóisten is ránk mosolygott az égből. A törökbecsei Háló találkozó már hagyományosan a délvidéki rendezvények közül elsőként kerül megrendezésre, ezért a fagyos jelzővel emlegettük, de az idei tavaszias időjárás ezt meghazudtolta.

A számos törökbecsei résztvevőn kívül, Délvidék több helységéből is érkeztek érdeklődők a találkozóra. A mintegy 80 résztvevő közül szép számban voltak olyanok, akik első alkalommal vettek részt Háló találkozón.

Magyarországi vendégelőadónk, Brückner Ákos Előd a székesfehérvári Ciszterci Nagyboldogasszony Plébánia plébánosa, aki a Háló mozgalom támogatója már a kezdetektől fogva, egy nagyon értékes, fordulatos, fiatalos, lendülettel teli bevezető előadással örvendeztetett meg bennünket. Az előadás és egyben a találkozó mottója, ?Amíg élek, remélek? volt. Még most is a fülemben csengnek Ákos atya szavai: "...a remény tevékeny várakozás a jóra? az Úr Jézussal való találkozás kitartó kívánása, amely élni akarásunkat táplálja? a remény ellenlábasa a félelem? akiben nagy a szeretet abban nincs félelem."

Az előadás után a kiscsoportos beszélgetésekben megosztottuk egymással, a reménnyel kapcsolatos élettapasztalatainkat. Mindannyiunknak volt bőven miről beszélni. Míg néhányan a közeli Tiszapartra indultunk, hogy lesétáljuk a finom, kiadós ebédet, addig a fiatalok Jablonszky Sándor írányításával kipróbálhatták az íjász tehetségüket a plébániaudvarban.

A magyar keresztút végigjárása után a törökbecsei fiatalok népdalcsokorral, versmondással, nagyböjti énekekkel és zeneszámokkal leptek meg bennünket. A szentmisére való ráhangolódásként szentségimádásra került sor.

Msgr. Mellár József plébános három paptestvérével együtt mutatta be a találkozó zárásakánt a szentmisét. Az élményekben gazdag nap után az új találkozások reményében búcsúztunk el egymástól.
Szeretettel Halmai Ági

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
János vitéz
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók