Találkozás, kapcsolat, közösség

Amikor Tünde, a zentai bogozó felajánlotta nekem ezt a lehetőséget, egyáltalán nem éreztem magam illetékesnek erre a találkozóra mivel úgy éreztem, hogy én egy haszontalan fogaskerék vagyok a rendszerben aki képtelen a fejlődésre. De mivel a bogozó szavára adni kell, ezért igent mondtam. Legalább lesz egy újabb elvesztegetett hétvégém – gondoltam (pedig milyen remek dolog végiglustálkodni a szombat-vasárnapot!). 

Munkahelyünkből adódóan késve érkeztünk, már javában tartott a mise. Azonban nagyon jól esett és fantasztikus indítópoén volt az, hogy félretették számunkra és melegen tartották a vacsorát, amit a mise után elfogyaszthattunk. A barátainkat is melegen üdvözöltük, végre ismét találkozhattunk a hosszú szünet után.
Másnap azután üdén és kíváncsian (na ugyan, mit tudtok velem kezdeni) kezdhettük a tréninget.
És indult is a támadás: Mint egy katyusa, úgy bombázott bennünket a két Gyuri(bácsi) na meg persze Tibi(bácsi) a rengeteg információval és tudnivalóval. Érdekes: Nekem nagyon gyorsan el szoktak kalandozni a gondolataim, de ezúttal ez nem történt meg, pedig ez a két előadóművész (mert amit és ahogyan ők produkálni tudnak az már művészet) egész nap kíméletlenül gyömöszölt bennünket. Megtudhattuk miben kell még fejlődnünk, komoly technikai dolgokat ismerhettünk meg (pályázatok, pénzügyek, szervezés) valamint a csoportmunkával és a nagycsoportos felszólalásokkal állandó gondolkodásra és aktív részvételre serkentettek bennünket. A nap végén nagyon jólesett a pohár bor és dallikázás.
Vasárnap délelőtt folytattuk, de akkorra már úgy megizmosodtunk, hogy meg sem kottyant az egész. De valóban: könnyű és testhezálló volt a téma, egyebek mellett saját erényeinkről és hibáinkról beszélhettünk és ebben ugyebár a legtöbb ember Cicero.
Gyorsan elröppent a délelőtt és el kellett búcsúzni egymástól.
Nagyon jó érzés, hogy a Délvidéken is van egy erős és lelkes csapat amely szívügyének tekinti a Hálót, és hogy ennek a csapatnak én is tagja lehetek. Végső megállapítás: Egy hibátlanul megszervezett tréning volt minden szempontból. Egyáltalán nem volt egy elvesztegetett hétvége a számomra, és úgy érzem sokkal több lettem én is ez a néhány óra alatt. Köszönöm mindenkinek aki mindehhez hozzásegített.
Zentáról négyen utaztunk Muzslyára és hazafelé menet az autóban már bele is csaptunk a lecsóba, és igen keményen szervezgettük a májusi találkozót. Tehát folyt. köv.

Jablonszki Sándor

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.12. 8:30 és 05.14. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.14. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.15. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

2025.05.30. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók