Találkozás, kapcsolat, közösség

A muzslyai Emmausz kollégium adott otthont a bogozói tréningnek március 6. és 8. között a délvidéki régióban.
A találkozó lelki programmal, egymásra és az Úrra való hangolódással kezdődött pénteken este, majd műhelymunkákkal folytatódott. A foglalkozásokat Koncz András, Schön Gyuri és Halmai Tibi irányították. Vajdaság mintegy tizenöt helységéből harminc bogozó érkezett, akik elemezték a 2008-as évet, majd áttekintették a 2009-es év megvalósításra váró feladatait.
 

  • A ti feladatotok nem valami különös kedvtelés, hanem a keresztény élet lényeges része. Nem elégedhettek meg azzal, hogy eljutottatok az evangélium ismeretére. Nektek is Jézus hirdetőivé kell válnotok. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! – írja Pál apostol. Ez nem egyes választottaknak, hanem minden bogozónak a feladata, hiszen a keresztségben egy test lettünk. Jézus ügye a mi ügyünk – figyelmeztette a bogozókat Halmai János atya a találkozó nyitó szentmiséjén, amelyet Vreckó Ferenc atyával együtt mutatott be. A délvidéki Háló lelkivezetői állandó jelenlétükkel segítették a bogozók lelki épülését is. Szinte valamennyi résztvevő a lelki ráhangolódás részeként szentgyónáshoz járult, így is készülve a kereszténység legnagyobb ünnepére, a Húsvétra.

A szombati nap intenzív előadásokkal és műhelymunkákkal telt. Az összejövetel egyik központi témája a bogozók közösségi életben való részvétele volt. Valamennyien egyeztek abban, hogy a Háló nem szolgálhatja pusztán a találkozás örömét, de egy többletet is ad a találkozók résztvevőinek. Amit egy-egy találkozó alkalmával tapasztalnak, haza kell vinni és megosztani a plébániaközösséggel, amelynek szerves részévé válhatna a Háló is.
Tudom, kissé szokatlan, ha valaki többes szám harmadik személyében beszél régiója bogozóiról, noha elvileg ő maga is tagja a csapatnak, de mivel személyesen csak egy rövid időt tudtam Muzslyán tölteni – részben anyai kötelezettségeim miatt, másrészt meg, mert városunkban vendégszerepeltek a temesvári filharmonikusok, s felettébb kíváncsi voltam rájuk is -, talán elnézitek ezt nekem. Hétfőn délelőtt azonban felkerestem Halmai Tibit, s a tréning összegzésére kértem.

  • Tavaly a csapatépítésre helyeztük a fő hangsúlyt. Ez egy olyan folyamat, amelyben a tagokat állandóan buzdítani, míg a szervezőmunka közben adódó problémákat orvosolni kell. Lényeges, hogy beszéljünk gondjainkról, hogy megosszuk egymással szép élményeinket, az esetleges konfliktushelyzeteinket közösen átbeszéljük. Nagyon örülök, hogy meghívásomra a már bejáródott, rutinos bogozók mellett új, a Háló munkája iránt érdeklődő fiatalok is eljöttek, és tanúbizonyságot adtak tenni akarásukról. Fontosnak tartom, hogy a régi, több éves tapasztattal rendelkező bogozók és az újak már ezen a találkozón is igazi csapatként voltak jelen – mondta.

A bogozók közül többen aktívan részt vesznek a karitatív munkában, a hitoktatásban, lelkiségi mozgalmakban és a plébániai élet mellett komoly szerepet vállalnak a helyi kulturális életben is. A Háló célja a kisközösségi élet fejlesztése mellett a nemzeti identitás megtartása is. A Délvidéki Háló életében ez mind inkább jelen van.
 

Kovács Szöszill

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.18. 18:00 Varga Bernadett előadása

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók