A bánsági magyar szórványfaluban, Torontáltordán mintegy 70 résztvevővel tartotta 2024. október 5-6-án Az idők jelei címmel regionális találkozóját a délvidéki Háló. Budapestről Puchard Zoltán és felesége, Gyöngyi, valamint e sorok írója vett részt az összejövetelen.
Tizenkét délvidéki településről érkeztek résztvevők, Tordán kívül Zentáról, Csókáról, Padéról, Nagybecskerekről, Muzslyáról, Kisoroszról, Bánáttopolyáról, Magyarcsergéről, Péterrévéről, Adáról és Magyarcsernyéről.
Amint Dobai János polgármester a települést bemutató előadásában elmondta, az első írásos emlékek a 13. századból maradtak fenn Tordáról, amely később a tatár és török pusztítás nyomán teljesen elnéptelenedett. Újratelepítése 1776-ban, Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött, a gányóknak nevezett új lakók Szeged és Makó környékéről érkeztek, jórészt dohánytermelők voltak (Torda címerén is látható a dohány), akik tevékenységüket itt is folytatták. Torda nevű helység még kettő van a Kárpát-medencében, a Hajdú-Bihar vármegyei Bihartorda és az erdélyi Aranyostorda, melyekkel Torontáltorda testvértelepülési kapcsolatokat alakított ki. Ezek a helységek nevüket egyes vélemények szerint a legendás hun Torda vezérről kapták. Katolikus temploma 1848-49-ben épült, oltárképén a névadó Nepomuki Szent János látható.
A 48-as szabadságharc idején a szomszédos szerb Basahíd település lakói elűzték a magyar lakosságot, a templomtornyot ledöntötték. Később a lakosság visszatért és újjáépítette a falut. Az első világháborúban tordaiak is részt vettek, a harcokban több mint százan áldozták életüket, a temetőben emléktábla őrzi nevüket. Az 1920-as években Tordának még két és fél ezer lakosa, több tantermes iskolája volt, melyekben 700 magyar diák tanult.
A 2023. évi szerbiai népszámlálás szerint a falunak 1140 lakója van, de az állandó lakosok száma 900-950 lehet, a többiek külföldön élnek. Zömmel magyarok lakják, a más nemzetiségűek kb. 15%-ot tesznek ki. Tordát három nagy elvándorlási hullám sújtotta: az első a múlt század 60-as, 70-es éveiben a környező délvidéki városokba irányult, majd a 90-es években a polgárháború elől menekültek sokan külföldre, és végül a magyar állampolgárság megszerzése óta – a kezdeményezők bizonyosan nem erre számítottak - a 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok távoztak nagy számban az anyaországba vagy külföldre, tovább rontva a demográfiai helyzetet. Az iskolának jelenleg 54 tanulója van, és működik egy négy évfolyamos szerb tagozat is.
A faluban gyógyvízforrás is van, amelyet sokáig Szentgyörgyvíz néven palackoztak, külföldre is szállítottak, de jelenleg kihasználatlan. Termálvizet is találtak Tordán, szóba jött egy gyógyfürdő építése, de nem találtak befektetőt. Régebben sok iparos működött a faluban, mindenféle mesterséget űztek, de ez mára kiveszett. Ipara nincs, régen volt egy téglagyára, de már nem üzemel.
A délvidéki Hálót főképpen Halmai Tibor, Csúzdi István és Kormos Zsuzsa szervezi, utóbbi volt a három budapesti résztvevő vendéglátója. Halmai Tibor elmondta, hogy a délvidékiek életében fontos szerepe van a Hálónak. Évente 7-8 kerületi találkozót tartanak, és minden hónapban van valamilyen rendezvény. Közös utazásokat, zarándoklatokat szerveznek, részt vesznek különféle lelkiségi mozgalmakban, köztük házas hétvégében, focolaréban és másban. Sajnos a fiatal nemzedék nem képviseli magát arányaihoz képest megfelelő számban.
A nagy érdeklődéssel kísért vetített képes fő előadást Puchard Zoltán a templomban tartotta. A találkozó témájáról, az „idők jeleiről” beszélt. Szent Máté evangéliuma 24. fejezetével indított, amely az utolsó időkről, a világ végéről szól. Nem mintha ez már elérkezett volna, nem tudhatjuk, mikor következik be, de kétségtelenül felgyorsult az idő, az elmúlt 60 évben többet változott a világ, mint az azt megelőző 60-ban – mondta többek között. Az egyház nagy kihívásokkal szembesül, erősödik a keresztényüldözés. Ma több a külső, de kevesebb a belső szabadság. Kérdés, hogy tudjuk-e integrálni a külső változásokat belső értékeinkhez? Margaret Mead amerikai kulturális antropológust, írót (1901-1978) idézte, a Hálóra utalva: „Sose kételkedjünk abban, hogy gondolkodó, elkötelezett emberek kicsiny csoportjai meg tudják változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni”.
A kiscsoportos beszélgetéseken a résztvevők a Puchard Zoltán által feltett két kérdést járták körül: „Te mitől félsz? Mit gondolsz a reményről?” A bemutatkozásokból az derült ki, hogy szinte minden családból vannak, sajnos többnyire fiatalok, akik az anyaországba vagy külföldre távoztak, egy részük átmenetileg, de sokan véglegesen mondanak búcsút szülőföldjüknek. Van, aki munkát vállal, ingázik külföldre, mint a mi vendéglátónk, Korom Zsuzsa is, aki Bécsben végez idősgondozást, de nem szakadt el szülőföldjétől.
Meg lehet érteni az elvándorlást a kisebbségi helyzetre, a munkanélküliségre, szegénységre gondolva, mégis szíven üti a látogatót a délvidéki magyarság folyamatos fogyatkozása. De vannak olyan helyi vezetőik, a már említett három szervezőn kívül még ilyen például a magyartanár, helytörténész Mezei Zsuzsa férjével együtt, akik a fennmaradás, a magyar és keresztény élet folytatódásának motorjai és zálogai a Délvidéken. Annál nagyobb tisztelet, megbecsülés illeti azokat, akik kitartanak. Köztük a sok magára maradt időskorút, akiknek a gyermekei, unokái Magyarországon, Angliában, más uniós országokban, vagy az Egyesült Államokban keresik boldogulásukat.
Mélyen meghatott az a kedvesség, szeretet, figyelmesség, amellyel a vendéglátók körülvettek bennünket, az érdeklődés, amelyet irántunk tanúsítottak, a finom vacsora és beszélgetés tordai vendéglátóinkkal Korom Zsuzsánál, a szombati díszebéd a kultúrházban a helyi notabilitásokkal, köztük a polgármesterrel és Masa Tamás plébánossal, a tőlük kapott szép ajándékok. A program a templomban a polgármester előadásával, jelen sorok írójának a Hálóról és a lengyel egyház helyzetéről szóló, valamint Mezei Zsuzsa helytörténeti előadásával zárult, melyben az aradi vértanúk emléknapja kapcsán megemlékezett a szabadságharc délvidéki születésű vagy kötődésű mártírjairól, köztük Damjanich Jánosról, Kiss Ernőről és Leiningen-Westerburg Károlyról is.
A találkozó szentmisével és a tájház megtekintésével zárult, amely szemléletesen mutatja be Torontáltorda gazdag múltját, és folyamatosan bővül.
T. Kovács Péter
Október 5-én, immár ötödik alkalommal került sor Torontáltordán Háló-találkozóra, amelyre délvidék 12 helységéből és az anyaországból 74 résztvevő érkezett. Nyolc órától kezdődött a vendégek fogadása és a regisztráció a helyi Kultúrotthonban, majd kilenctől a résztvevők köszöntése és a találkozó indító gondolatai hangzottak el.
A rendezvény megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Halmai Tibor, a Délvidéki Háló vezetője bemutatta a találkozó meghívott budapesti előadóját Puchard Zoltán személyében. Puchard Zoltán a Kárpát-medencei Háló egyik alapító tagja. A katolikus értelmiség felé forduló Hetvenkét Tanítvány Mozgalom egyik fő mozgatója, valamint Szürkebarátok közösség egyik alapítója is. Felgyorsult időben élünk, hiszen az elmúlt 60 évben többet változott a világ, mint a megelőző 6000 évben, mondta az előadónk. „Figyeljünk oda az idők jeleire, mert máskor is voltak jelek, de a mostaniak igen jelentősek.” Az előadó szerint világunk kihívásai a globalizáció, migráció, kultúrharc, Gender, új rasszizmus és a rengeteg manipulált hír (fake news), szinte csak az van. Egyházunk nagy kihívása pedig a keresztényüldözés. Ma több a külső, ám kevesebb a belső szabadság.
Kérdésekkel segítette az előadó a kiscsoportos beszélgetés menetét (Te mitől félsz?, Mit gondolsz a reményről?), amely 11-től 13 óráig tartott. Az ebéd után Torontáltorda bemutatkozik címmel a falu polgármestere, Dobai János mutatta be a települést, melynek első nyomai már az 1200-as években fellelhetők voltak. Egy szép történelmi áttekintést hallhattunk, és azt az érdekességet is, hogy 1923-ban véletlenül fedeztek fel Tordán egy feltörő vízforrást, ami gyógyhatású vizet tartalmazott, és amit a 30-as, 40-es években palackozva Nyugat-Európába szállítottak „tordai keserűvíz” néven. Sajnos a kiaknázása megszakadt.
Mezei Zsuzsanna nyugalmazott tordai születésű levéltáros az aradi vértanúkra való emlékezés kapcsán három olyan vértanúról emlékezett meg, akik ezen a vidéken születtek. Név szerint ők Damjanich János, Kiss Ernő és Leiningen-Westerburg Károly. Legyen áldott az emlékük!
Kovács Péter Budapestről érkezett tanár, az MTV külpolitikai újságírója, a Szürkebarátok közösségen keresztül került kapcsolatba a Hálóval. Előadása során kifejtette elvét, mely szerint kis közösségekbe kell tömörülni, hogy ellenállhassunk a különféle kártékony ideológiáknak, mint amilyenek a Woke és a Gender.
16 órától szentmisén vehettünk részt a Nepomuki Szent János plébániatemplomban, amelyet Ft. Vreckó Ferenc, zentai esperesplébános mutatott be. A találkozó lezárásaként Halmai Tibor ismertette az idén még előttünk álló Hálós programokat és közölte az örömhírt: megszületett a Délvidéki Háló Facebook-oldala!
A találkozás és az együtt eltöltött nap örömével tértünk haza otthonainkba.
Bálint Tünde
