Találkozás, kapcsolat, közösség

2010. január 26-án 19:00 - HÁLÓ Klub - Népzene

Régi rege, régi törvény
- Dél-dunántúli népzene

Nyitrai Mariann - ének
Dsupin Pál - furulyák, duda
Juhász Zoltán - furulyák, duda



A három zenészt a régi magyar népzene szeretete és hiteles tolmácsolásának igénye fűzi össze barátokká. Ezen belül is különösen vonzódnak a Dél-Dunántúl igen régi, különleges dallamainak, a vidékre jellemző régi pásztorhangszereknek, így pl. a hosszúfurulyának és a dudának sajátos zenei világához. Elsősorban ezt a világot szeretnék bemutatni a koncert során.

Nyitrai Mariann a Tolna megyei Bonyhádon született, bukovinai székely családban. Zenei környezetben nőtt fel, hiszen a család Andrásfalváról származó női ágának tagjai mulatságokon és munka közben sokat énekeltek, hadikfalvi származású édesapja pedig lakodalmakban muzsikált. Gimnazistaként kórusban énekelt, a népzenével, népi énekkel pedig a szekszárdi tanítóképzőben, később pedig a Pécsi Tudományegyetemen találkozott, ahol néprajz szakot végzett. Az egyetemi évek alatt cserediákként egy évig Kolozsváron tanult. Hazatérése után a pécsi Zengő Együttes énekese lett. A kalotaszegi az első zenei anyanyelv, amelyet elsajátított, a kőrösfői Ambrus Sándorné Márton Kata énekei révén. Ekkor ismerte fel, hogy "nem reprodukálni kell az idős hagyományőrzők énekeit, hanem megtanulni azokat a struktúrákat, amelyeken belül ők mozognak, hiszen például anya-lánya is másként énekel" - vallja Nyitrai Marianna. Meghatározó élményt jelentett számára később a budapesti Egyszólam együttesben végzett munka, mint fogalmazott: Berecz András "tette útra". Nemcsak az erdélyi népzenét - a Kis-Küküllő-vidéki, mezőségi, kalotaszegi muzsikát - ismerte meg behatóan, de a somogyi vokális kultúrát is; a délszláv kultúra szintén foglalkoztatja, ezt macedóniai, szerb-montenegrói, bulgáriai, törökországi tanulmányútjai jelzik.

Dsupin Pál zenész, főiskolai zenetanár. 20 éve foglalkozik népzenével. A pásztor furulyákon, dudán és tárogatón megszólaló zenei hagyomány kiemelkedő képességű tolmácsolója. Rendszeres gyűjtője a magyar pásztorok zenei hagyományának. A régi pásztorhangszerek készítése terén - pl. a hosszúfurulya készítésének újrafelfedezésével - egyedülálló rekonstrukciós munkát végzett. Számos CD mellett részt vett az Egyszólam együttes "Ég felettünk, ég alattunk" és "Zöld erdőben táncolnak" c. lemezeinek megalkotásában.

Juhász Zoltán, aki a civil életben kutatómérnök, a népi fúvós hangszerek megszállottja. Még egyetemistaként lett a táncházas zenész-társadalom tagja. A magyar pásztorság hangszeres és énekes zenei hagyományának szenvedélyes kutatója, előadója, tanítója. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszékének és az Óbudai Népzenei Iskola oktatója. Gyűjtőmunkája mellett "Furulyaiskola" címmel kiadványsorozatot is készített, melynek egyes köteteiben Magyarország tájegységeinek muzsikáját adta közre. Emellett Pál Pista bácsi zenei örökségét külön kiadványban "Az utolsó dudás" címmel hangzómelléklettel ellátva jelentette meg. Kutatóként öbb mint tíz éve foglalkozik a népzene rejtett összefüggéseinek számítógépes vizsgálatával, modellezésével, mely munka összefoglaló tanulmánykötete a "A zene ősnyelve" című könyve. Az Egyszólam együttes alapító muzsikusa.

Honlap:

Kóstoló: https://www.halo.hu/media/hangtar/10-01-26-edesanyam-nyitrai.mp3



Februártól "negyedik kedd": népzene, népmese a HÁLÓban

Februártól újabb zenei stílussal lett gazdagabb a HÁLÓ Klub. A már harmadik évadját kezdő "harmadik kedd" (énekelt versek), a második évadját kezdő "első kedd" (kamarazene) és a tavaly októberben indult "másodki kedd" (jazz a HÁLÓban) mellett beindítottuk a "negyedik keddet", a népzene, népmese műfajban. Igy lett teljes a HÁLÓ zenei kínálata. Ha kedd, akkor koncert a HÁLÓban! (kamarazene, jazz, énekelt versek, népzene)

Ezeken az estéken a HÁLÓ Klubban már megszokott módon lesz bemutatva a népzene, népmese neves előadók segítségével. (koncert - barátkozós szünet - beszélgetés az előadóművészekkel)
Minden koncerten daltanulás, közös éneklés!
A sorozat szerkesztője és házigazdája Navratil Andrea, a KOBZOS együttes énekese.

Eddigi fellépőink: Zurgó, Egyszólam, Berecz András, Kobzos együttes, Vándor Vokál, Pál Pista bácsi és Juhász Zoltán, a Téka együttes, a Mentés Másként Trió, Terescsik Eszter és a Kobzos együttes.



Belépődíj:
1200Ft (ingyenes klubtagságival: 600Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak: 500Ft)

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Következő Háló találkozó
január 18-án Csíki Háló találkozó, Csíksomlyó


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.12.19. 19:00 Eljöttünk hozzád - dalok az első karácsonyről


Dalok az első karácsonyról - rockzenei feldolgozásban

Támogatás: 3500 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

részletek fb >>

Beharangozó a Magyar Katolikus Rádióban dec. 17-én 15:04-kor

Az előadás technikai okok miatt várhatóan 19:30-kor kezdődik

 

2024.12.20. 18:00 Könyvbemutató

Út a szemedben, cél a szívedben - Dr. Kelemen András könyvének bemutatója
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget:  Dr. Raffay Ernő

részletek fb >>

 

2024.12.21. 17:00 Karácsonyi koncert


Fb esemény >>

 

2024.12.28. 19:00 Makám Quartet - Senki sem árva

Borostyánének c. új lemezükön a mai költőgeneráció munkáit kötik egy csokorba.
Belépő: 3500Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500Ft

Részletek Facebook >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

Ma is siratják az elsüllyedt Bözödújfalut címmel írás a Kultúra.hu-n >>

Bálint Zsigmond kiállítása fotóinak egy része az interneten is megtekinthető >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók