Találkozás, kapcsolat, közösség


Beszámoló-csokor a Háló táborról a délvidéki résztvevőktől


Együtt könnyebb, mint egyedül címmel a délvidéki Háló mozgalom a budapesti hálós barátaink közreműködésével egyhetes Kárpát-medencei családos nyári tábort szervezett Baján augusztus 5-12-ig. A tábor helyszínei a Petőfi szigeten lévő Ifjúsági szálló és kemping, illetve a közvetlen közelében lévő Radnóti Miklós szakkollégium és környezete voltak, amelyek közvetlenül a Sugovica, a Duna mellékágának partján helyezkednek el. A Kárpát-medencei családos Háló tábornak összesen 350 lakója volt, akik Délvidékről, Magyarországról, Erdélyből, Partiumból, Kárpátaljáról és Felvidékről érkeztek. Ezt a Háló tábort valójában Délvidéken szerettük volna megszervezni, sajnos a körülmények ezt nem tették lehetővé, hiszen nem találtunk olyan táborhelyet amely minden tekintetben megfelelt volna egy ilyen 350 fős tábor követelményeinek.

A tábor mottója ez volt: Mert az Úr angyala időnként leszállt a tóba és felkavarta a vizet (Jn 5,4) A víz közelsége miatt támadt az az ötletünk, hogy az idei tábor témája a víz legyen, a hétfői tábornyitó nap témája a Beteszda-fürdőben történt csoda leírásának a mondata alapján a felkavarodó víz, mely a felkavaró élményen keresztül az élet új lehetőségére a gyógyulásra vezet.

A táborban továbbá Jézus négy vízzel kapcsolatos csodája volt a napi előadások és kiscsoport beszélgetések témája: kedden a kánai menyegző, szerdán a vízen járás, csütörtökön a csodálatos halfogás, pénteken pedig a vihar lecsendesítése. Szombaton a zárónapon pedig Jézus megkeresztelkedése került a középpontba.
Az előadásokat neves délvidéki és magyarországi közéleti és egyházi személyek tartották: Gáspár István, Orosz István, Héjj Tibor, Heizer Tamás, Klemm József, Pálfai Zoltán, Retkes Zsolt, Halmai János és mások.
A programokat négy altábor keretén belül szerveztük meg, korosztálytól függően: a felnőtt altábornak a Duna, az ifinek a Tisza, a tininek a Temes és a gyerek altábornak a Bega nevet adtuk. Hogy még jobban kiemeljük a tábor délvidéki jellegét, a programok helyszíneit és a szálláshelyeket is délvidéki neves várakról és csataterekről neveztünk el: Péterváradi vár, Szendrő vára, Galambóc vára, Bács vára, Aracsi Pusztatemplom, Zentai csatatér és a Nándorfehérvári csatatér.

Két kiállítás megnyitására is sor került a tábor területén. A tábor első napján, hétfőn ismert délvidéki karikaturistánk Léphaft Pál nyitotta meg karikatúra tárlatát, amelyet megtekintettek a táborlakók, de a bajai polgárok is szép számban. Karikatúra rajzolási tehetségüket kipróbálhatták a tini és a felnőtt altábor résztvevői is a mester által vezetett műhelymunkák keretén belül. Palatinus Aranka, aki Muzslyáról érkezett néhány különleges falvédőt állított ki magángyűjteményéből a tábor idejére.

A főként délelőtt zajló előadásokat és csoportbeszélgetéseket, délután követték a sportvetélkedők (volt futás, úszás, kenuzás a Sugovicán, asztalitenisz, futball, kézilabda...), választható programok és kézműves foglalkozások. A kézműves foglalkozásokat a törökbecsei Micsik Tarján Zita vezette a tini és a felnőtt altábor részére. A délutáni választható programok keretén belül, meséket hallgathattunk a muzslyai Kónya Kovács Otília és León előadásában, valamint Muhi Dániel csengő hangján népdalokat énekelve, örvendeztette meg a táborlakókat.

A tábori estéken változatos kultúrprogramok sorakoztak. Így volt komolyzenei, könnyűzenei koncert és egy színházi előadás is. A tábori sátor rögtönzött színpadán a Kispesti Színtársulat Molnár Ferenc: Liliom című előadását adta elő. A tábor minden napját táncházzal és közös énekléssel és együttléttel zártuk.

Szerdán az egész tábor gyalog elzarándokolt a 8 km-re fekvő Vodica (Máriakönnye) kegyhelyre, ahol csodálatos napot tölthetett együtt elmélkedésben és személyes beszélgetésben a tábor apraja-nagyja.

tábornyító szentmiséjét a tábor védnöke Dr. Német László, nagybecskereki püspök mutatta be, a táborzáró szentmisét pedig Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek a jelenlévő atyákkal együtt. Péntek este hagyományosan a bűnbánat és az elcsendesedés ideje volt. A bűnbánati liturgiát fáklyás körmenettel és késő esti ünnepi szentmisével zártuk, amelyet msgr. Nagy József, zentai főesperes mutatott be.

Szívet melengető, mély lelki élménnyel gazdagodtunk kedden délután, amikor is nyolc honfitársunk magyar állampolgársági esküt tett a táborban a Kárpát-medencei Háló 350 fős közössége előtt. Ezen a megható ünnepségen megéltük a hitbéli és nemzeti összetartozást. Az ünnepélyes magyar állampolgári eskütételt a bajai alpolgármester bonyolította le. Erre az alkalomra magas rangú vendég is érkezett a táborba, Hölvényi György, az Emberi Erőforrás Minisztériumából, aki az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős államtitkári posztot tölti be.

A Háló családos tábora az EU társfinanszírozásával, a Magyarország-Szerbia Határon átnyúló Együttműködési IPA programok keretén belül valósult meg.


Íme néhány rövid élménybeszámoló a táborozók tollából:

Sztefanovity Beáta (felnőtt altábor)
Az idei Háló tábort a jó hangulat és a lazaság jellemezte. Tele volt érdekes kapcsolatfejlesztő programokkal, de ugyanakkor volt idő az ismerkedésre, beszélgetésre is. A szobánkban sokan voltunk (vegyes korosztály) és éppen emiatt volt minden benne eltöltött perc teli vicces kijelentésekkel és helyzetekkel. Élveztük egymás sokszínűségét. Könnyesre kacagtuk szemeinket, szinte minden nap nevetésre ébredtem. Lelki téren sokat kaptam az előadások és csoportbeszélgetések révén. Nagyszerű csoporttársaim voltak. Idősebbek voltak nálam, tapasztaltabbak és jó szándékúak. Sokat tanultam tőlük. Jó volt megélni Isten iránti elkötelezettségüket és szeretetüket.
Együtt szurkolhattunk a sportprogramokon. Volt csotki készítés is, aminek nagyon örültem, de nem jeleskedtem benne. Az esti táncestek mellé hol bor, hol zsíros kenyér, hol halászlé volt. A Sugovica partjáról pedig megcsodálhattuk a gyönyörű szökőkút több színű játékát. Mindennap volt mise, amiben örömünkre aktívan részt vettek a táborlakók: ministráltak, felolvastak, könyörgéseket mondtak. Családias volt a hangulat. A bűnbánati liturgia alatt lehetőség volt gyónásra.

Burány Boglárka (ifi altábor)
Idei táborozásom egyik kiemelkedő élménye a hajnali kenuzás volt. Azért, hogy legyőzzük a hajnali kókadtságunkat, keményen eveztünk és igyekeztünk megtalálni a közös ritmust. Ez a kísérletünk, kimondottan sikeresnek mondható, mert nem borultunk föl!
Számomra az egész hétnek a pénteki nap a csúcspontja, amikor a bűnbánat kerül a középpontba. Ilyenkor a programok is abban segítenek, hogy magunkba szálljunk, és össze tudjuk szedni gondolatainkat.
Ez volt az első évem az ifi altáborban. Örültem, hogy olyan embereket ismertem meg, akiket még eddig nem láttam a Hálóban.
Köszönöm, hogy az idén is ennyi értékes emberrel tölthettem együtt egy hetet a Sugovica partján!

Sztefánovity Erik (tini altábor)
Engem különösen Retkes Zsolt atyának az előadása ragadott meg, aki nyíltan beszélt személyes küzdelmeiről és tapasztalatairól, amelyeket átélt papi élete során. Természetessége és őszintesége nagyon megnyerte tetszésemet.

Csernák Ildi (tini altábor)
Nekem az egész tábor így tetszett ahogy volt! A sok sportolási lehetőség és az esti közös ének a tinikkel mind-mind nagyon feldobott. Az is tetszett, hogy a szabadidőben kicsit körülnézhettünk Baján.

Burány Ildikó (gyerek altábor)
A táborban sok szabadidőnk volt, amikor tudtunk egymással beszélgetni, ismerkedni. A kenuzás is nagyon tetszett, és a kirándulás, mert akkor nem csak a gyerek altáborral, hanem a többi altábor résztvevőivel is barátkozhattunk.

Burány Mária (tini altábor)
Az idei táborban minden nap, fontos szerepe volt a víznek. Mindenki az otthonához legközelebb lévő folyóból hozott vizet, és ezt ünnepélyesen beleöntöttük a Sugovicába, ami az együvé tartozásunkat jelképezte.
A tábor abban különbözött az eddigiektől, hogy a sportokban nem a régiók játszottak egymás ?ellen", hanem vegyes csapatok voltak, és nem számított hogy ki melyik régióból való. Közösen szurkolhattunk a jobban játszó, vagy kedvenc csapatnak.

Halmai Ági (felnőtt altábor)
Engem a komoly program mellett leginkább a vizes csodákkal összefüggő játékos régiós feladatok megoldásainak ötletessége fogott meg. Első nap vizet hoztunk a saját helységünkben lévő folyóvizekből és ezeket a Sugovica vizébe öntöttük az egymás erősítése, gyógyítása, vagyis összetartozásunk jelképeként. Másnap a kánai menyegzőt feldolgozó napon régióinkból hoztunk borokat és azokat az esti borkóstolón játékosan bemutattuk, majd közösen elfogyasztottuk. Szerdán a vízen járás megoldása volt a feladatunk, amelyen jókat derültünk. Voltak, akik a vízbe padot tettek, mások összefogták kezeiket, vagy hátukon járt a társuk, a délvidéki képviselőnk huncut megoldást alkalmazott, vizet öntött a stégre és azon járt. Csütörtökön a csodálatos halfogás napján különféle halételeket készítettünk a vacsora kiegészítéseként. Mi délvidékiek finom halászlével örvendeztettük meg a tábor lakóit, melynek nagy volt a keletje. A bűnbánati napon, az esti liturgián a régiókénti elmélkedéseinkkel és áhítatra hangoló könyörgéseinkkel hozzájárultunk lelki viharaink elcsendesítéséhez. Utolsó esténken fergetegeset mulattunk a táncpódiumnak kinevezett kosárlabdapályán, ahol egymásnak rögtönzött tánclépéseket mutatva táncra perdült az egész tábor. Az együttlétünk alatt rácsodálkoztam arra, hogy milyen nagy a közösség egyesítő ereje. Köszönöm minden hálós barátomnak a csodákban gazdag együtt töltött hetet, ahol megéltük a Klemm Józsi előadásában elhangzott egységet és egész-séget. Megtapasztaltam, hogy támogatásotok és segítségetek nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen sikeresen ez a tábor. Beigazolódott a Háló tábor jelszava Együtt sokkal könnyebb, mint egyedül.


Két kárpátaljai beszámoló

Zsel Emese(ifi altábor)
Augusztus 5-én indultunk innen Kárpátaljáról Bajára az idei Háló táborba. Én, személy szerint először vettem részt ezen az eseményen, ahol rengeteg érdekes program várt bennünket. Mindünknek óriási élmény volt, hisz rengeteg barátra találtunk, közelebb kerülhettünk egymáshoz. A nyitó mise és tábornyitás után vetélkedő volt, amit mi "ifik" rettentően élveztünk, ezek után kiállítás, vízi-olimpia várt ránk. Kedden délelőtt Retkes Zsolt atya misézett, és az ő előadásán vehettünk részt, este pedig koncert és borkóstoló volt a program. Szerda a kirándulás jegyében telt el, ahol Heizer Tamás adott elő és Michels Antal misézett, este pedig koncert. Csütörtökön Pálfai Zoltánt hallgathattunk és színházi előadáson vehettünk részt, péntek a bűnbánati liturgiára előkészületeiben zajlott, Orosz István atya előadását tátott szájjal hallgattuk, rengeteg új érdekes információval lettünk gazdagabbak, ami ránk, fiatalokra vonatkozik. Este bűnbánati liturgia volt. Szombat délelőtt filmezéssel töltöttük, délután pedig kiscsoport, altábor- és táborzárás volt, ahol mindenki szomorkodott,hogy milyen gyorsan telt el a hetünk. Az este és egyben a tábor pedig óriási bulival zárult. Mindenki élvezte, jól érezte magát, számomra is óriási élmény volt, úgy gondolom, hogy mindenki várja a jövő nyarat,hogy újra együtt lehessünk!

Necze Anikó(ifi altábor)
Útközben nagyon sok kérdés motoszkált mindannyiunkban: milyen emberekkel találkozunk majd, mi lesz a program, jól érezzük-e majd magunkat? Nekem személy szerint eléggé kalandos utam volt, mivel egyedül érkeztem az ungvári járásból és a Beregszász felé vezető utat egyedül kellett megoldanom, ezért 3 órával korábban keltem, mint a többiek, ráadásul tele voltam aggódással és félelemmel, hogy vajon időben odaérek-e, de megérte! Szerencsére az egyik szervező volt olyan kedves, hogy értem jött és elvitt a határ innenső oldalára Asztélyba, ahol találkoztunk a többiekkel, majd gyalogosan keltünk át a magyarországi oldalra. Ez nekem már önmagában egy csoda volt, hogy így egyedül el mertem indulni és, hogy végre a kiindulópontnál vagyok a többiekkel együtt.

Reggel 11 óra körül el is indultunk célállomásunk a Bajai Ifjúsági Szálló és Kemping felé, ami a Petőfi-szigeten található. Körülbelül este 6 órára érkeztünk meg, majd regisztrálódtunk, megkaptuk a szállásunkat és beszélgettünk, megosztottuk egymással útközben felmerült gondolatainkat, kérdéseinket. Mivel eléggé sokan voltunk összesen, a csapat felét egy kollégiumban szállásolták el. Ettől függetlenül ott is megfelelőek voltak a körülmények a pihentető alváshoz, tisztálkodáshoz és minden egyéb szükségletünkhöz. A személyzet is nagyon kedves fogadtatással állt rendelkezésünkre. Megkaptuk szobakulcsainkat, körbevezettek minket, majd este 7-kor egy csendes szentmisén vettünk részt a kemping konferencia termében. Aztán ismerkedtünk a hellyel és egymással, ezt követően nyugovóra tértünk fárasztó utunk kipihenése gyanánt.

Másnap reggel 8-kor már hivatalos reggelit kaptunk, majd reggel 9-kor együtt indultunk el a bajai Péter és Pál római katolikus templomba, ahol a szentmise után hivatalosan is kezdetét vette a Háló tábor. Első nap egy csoportos vetélkedőre invitáltak minket a szervezők, miután már mindenki megtudta, egy érdekes csapatválogatás után, hogy melyik kiscsoportba illetve csoportvezetőhöz tartozik. Az én csapatom az úszás volt és az ehhez tartozó 7 nagyon kedves emberke. Hosszú lenne felsorolni még milyen csapatnevek voltak, viszont a tábor minden programja a vízhez kapcsolódott, illetve a víz éltető erejének értelméhez, aminek középpontja Jézus Krisztus.

Első napunk témája a Bethesda fürdő volt, ahol a Biblia szerint Jézus idejében egy béna ember szeretett volna megfürdeni, hogy meggyógyuljon, de nem volt embere ahhoz, hogy amikor felkavarodik a víz, kivigye a fürdőhelyhez, majd Jézus ennek hallatára meggyógyította őt. A hétfői csoportos vetélkedőnk nagyon eseménydús volt. Sokat küzdöttünk a szerzett pontszámokért. Különböző érdekes feladatot kaptunk és mindegyikért különböző mennyiségű pontszám járt. Mint például a csoport egyik tagjának kellett kézen állnia, egy vonatra szállást kellett megörökíteni, buszsofőrrel fényképeződni, illetve voltak nagyon viccesek is, mint például egy kutyát kellett volna lefotóznunk pisilés közben, ami a saját csapatomnak nem sikerült, pedig a fél városon keresztül követtük a kutyust és gazdiját, hátha pisilni fog, de sajnos ez nem következett be és a 43 fokos hőségben hiába kergettük célalanyunkat. A vetélkedőről, illetve a belvárosból megérkezve (amit mi táborlakók eléggé szép számmal ?behálóztunk?), egy egyeztetés után megpihenhettünk. Majd kiállítás-megnyitó, vízi olimpia megnyitó és vacsora következett, ezután elalvásig szabad programot kaptunk.

Másnap kedden a kánai menyegző volt a napi téma. Harmadnap reggel zarándoklatra indultunk Máriakönnye (Vodica) felé. Ott a helyi kápolnában vehettünk részt egy szentmisén, ami előtt egy baptista lelkész tartott nekünk előadást, ami szintén nagyon érdekes és tanulságos volt! Lenne még mit mesélni a jól beosztott és korántsem sűrűnek mondható színes programokról, amikben nap-mint nap alkalmunk volt részt venni ez alatt az egy hét alatt. A meleg miatt kiemelendő egyik program illetve lehetőség, a Sugovicában való megmártózás lenne mégis talán! Inkább kiemelném a leglényegesebb részeket. A tábor szervezői készítettek számunkra egy vitorlát fehér kartonlapból és árbocot fából, amire ráírhattuk azt, hogy milyen csodák, illetve események, dolgok történtek velünk, amiket élményként, esetleg csodaként éltünk meg. A tábor elején még csak pár rövid szócska volt látható a táblán, de a tábor közepe felé már színesedni látszott a fehér színű alap a színes filccel feljegyzett egyre gyarapodó kis csodáktól. Ilyenektől, mint: Van dinnye! (egyik nap dinnyét is kaptunk a vacsorához, amit nagy örömmel fogadtunk), továbbá ilyenek, hogy: Új barátokat szereztem!!, A táborban voltam elsőáldozó!!, sikerült legyőzni a félelmeimet!!, sikerült legyőzni a víziszonyomat (alkalmunk volt kipróbálni a Dunán a kenuzást, ami szintén nagy élmény volt!) és más csodák. Úgy érzem mindannyiunk szíve sok élménnyel és csodával gazdagodott. Én személy szerint szeretnék invitálni mindenkit, hogy aki még nem volt Háló táborban, az bátran menjen el, mert nem mindennapi élményben lesz része! Megtapasztalhatja a közösség éltető erejét, szeretetteljes, kedves, jóindulatú embereket ismerhet meg, új, akár életre szóló barátságokat köthet a Kárpát-medence különböző tájairól. Színes, érdekes és szórakoztató programokban vehet részt, ráadásul, ami még nagyon tetszett mindannyinknak az idei Háló táborban, hogy nagyon sok szabad programot kaptunk, főleg mi az ifi-altábor tagjai (amelyhez a 18 éven felüliek tartoztak egészen 28 éves korig), amikor mi dönthettük el, hogy mivel töltjük a délutánt, így volt alkalmunk felfedezni a várost. Jártunk könyves boltban, megkóstolhattunk sok bajai specialitást, illetve szinte kézzelfoghatóan megtapasztalhattuk, hogy a bajai emberek valóban mennyire segítőkészek, kedvesek és közvetlenek a turistákkal szemben. A leglényegesebb része a tábornak, legalábbis ami engem leginkább megfogott, az a péntek esti bűnbánati liturgia volt, amikor minden régió kapott 20 percet, hogy a szentségimádást együtt tegye még szebbé: különböző imádságokkal, megható és tanulságos idézetekkel, csönddel és gitáros taizei énekekkel. Közben volt lehetőség szentgyónásra, amit egy szentmise követett, majd mindannyian nyugovóra tértünk. Másnap az utolsó tábori napunk következett. Ekkor került sor a vetélkedő eredményhirdetésére, megnézhettünk egy videofelvételt arról, hogyan ügyetlenkedtünk és milyen viccesen néztünk ki, amikor a feladatokat próbáltuk teljesíteni, megoldani és milyen lelkesedés volt bennünk. Jókat kacagtunk egymáson és magunkon! Majd ezután megnéztünk egy tanulságos filmet Életrevalók címmel, amihez különböző szempontokat kaptunk és ezek alapján kiscsoportokban összegyűlve megbeszéltük a filmből kiragadott momentumokat. A kiscsoportos megbeszélés után vacsora következett, majd a kollégium focipályáján összegyűlve minden régió bemutatott valamilyen táncot, népdalt, amit a többieknek is próbált megtanítani. A régiók bemutatkozása után utcabál vette kezdetét, ami fergeteges volt! Hajnali 3-ig roptuk.

Jobb és szebb helyen, illetve rendezvényen nem is lehettem volna. Felért egy tengerparti nyaralással, sőt, még sokkal jobb volt annál! Kedves fiatalok és idősebbek, buzdítanálak titeket is, hogy menjetek el egyszer egy Háló találkozóra, higgyétek el, érdemes!


Egy Erdélyből érkezett írás, Pecitől

Vakáció Istennel így nevezte el Gyuri kispap a múlt héten lezajlott Háló tábort. És csatlakozom ehhez a rövid és nagyon kimerítő fogalmazáshoz én is, Jutka a feleségem is.
Negyedik táborunk volt egymásután a Hálóban, és még ilyen nem volt! Minden napnak egy erős gondolata mentén reggel imádkoztunk, később előadást hallgattunk és kiscsoportban felboncoltuk lelkünkben-agyunkban. A későbbi szentmise is ehhez fűződött. Ahogy teltek a napok, voltak olyan szintézisek, amik a napok során megélt lelkigyakorlatokat összekötötték és egységben elemezték (misékben például, vagy például az előadás sorozat gerincét kitaláló és kidolgozó hálósok és barátaik megosztásban). A vasárnapra szánt Élő víz (Élet folyója) téma (lásd az Evező kézikönyvecskében, szuper ötlet, szuper kidolgozás, gratulálok!) már a hét napjainak a csodait koronázta örömben és a JóIsten folyóvízhez hasonlóan áradó kegyelmeiben. ?Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyok egyre folytatják útjukat céljuk felé" Préd 1,7. Így a mi csónakunk is sodródott ebben az Élő vízben, az Isten áradásában, minden nap és egész héten, ahol erőfeszítés nélkül tudtuk követni Jézust, és megélni felfedezéseinket a 350 fős nagyközösségben. Nap mint nap áradott ránk Isten kegyelméből az ima, a tanítás, az elmélkedés, a közösbe tett lelki vagyonközösség és mindennek a koronája volt a gyakorlatba helyezése szünetekben vagy a nap hátramaradó (és végre számban gazdag) szabad óraiban, mikor örömtől és boldogságtól eltelve találkoztunk egy-egy műhelymunkán vagy esti előadáson vagy sporttevékenységen vagy összejövetelen. Még soha egy táborban sem éreztem ennyire kiegyensúlyozva és összekötve a felkínált programrészeket, amelyek erőfeszítés nélkül fizikailag követhetőek voltak, de estére boldog fáradtságban térhettünk nyugovóra.

Mert például a kenuzás párhuzamosan ment a reggeli imával. Aki nem kenuzott és maradt közös imára, az kapott Szenássy Judittól egy mesebeli nyújtózkodási porciót, amiben a személyes arculatával és gazdag ötletvilágával megajándékozott minket. Köszi Judit!! Előadás és kiscsoportok merev pozícióit kisétálhattuk a közel lévő Baja város központi utcáin, este pedig az imára összekulcsolt kezek pozícióit felváltottak a tapsra kész tenyerek és az ölelkező karok gazdagon megélt élményei. Szeretetteljes egyensúly volt mindezekben és érezni lehetett azt a mennyországot itt a földön, amit a Jóisten ígért gyermekeinek.

Mesélnék most egy másik családi örömünkről. Sokszor hiányoltuk a hálós táborokban a családokra szánt idő programrészt. Sok egyedül álló személy, hiányos családi létszámok, 0-90 éves korosztály színes résztvevőit biztos nem könnyű egy családos témájú közös programkörre meghívni. Jutkával kitaláltuk, hogy kihasználjuk Szeibert András önfeláldozó faradozását és egy közös (négyszemélyes) családi kenuzásban keressük családunk egységét. Aki már ült kenuban, az tudja hogy a beszélgetések témája, legalábbis a kenuba jutás első perceiben az egyensúlyról, a helyezkedésről, a kommunikációról, az egymásra figyelésről, ritmusosságról, bizalomról, stb. szól. Nálunk a csónakban végig erről szólt. Megúsztuk szárazon, igaz, de sokat tanultunk ebből a kényszerhelyzetből, mert minden előbb felsorolt téma a szárazföldön is alkalmazandó! Szívesen visszatérnénk kenuzni Andrásékkal, mert Ágival együtt mint a jó pásztorok elláttak mindnyájunkat jó tanáccsal és gondunkat viselő figyelmeztetésekkel. Köszönjük nektek Ági és András!

Egy utolsó csodáról szeretnék mesélni nektek (mit is nevezünk csodának, azt a táborban közösen tanultuk, és közösbe tettük a vitorlára való feljegyzéssel). A csodámnak a neve Barabás Mária, aradi hálós résztvevő, ferences harmadrendi idős hölgy. A JóIsten megajándékozott kiscsoportunkban Mária (néni) jelenlétével, aki örömet és világosságot teremt, ahol megjelenik. Megtéréséig a sors elrabolta e világból szüleit, társát, egyedüli gyerekét, és csüggedtség és betegség halmozódott rá. Megtérése után ugyanazt az élethelyzetet, megspékelve most Istenre és Isten gyermekeire való ráfigyeléssel, kegyelmi egyensúlyozódottságban és kifogástalan egészségben éli. Mária (néni) olyan mint egy radioaktív tömb: sugárzik fáradhatatlanul és mindenkire árad, aki sugárzási távolságába kerül vele ? ismerős és idegen, mind felebarát és Istenben testvér vele. Példamutató földi életének a változása is: városi intellektuel tanárnőből mára egy falusi magánházba költözött saját gazdálkodásában élő és Isten bölcsességet tanító boldog beteljesedett ember. Kövess engem mondta Jézus, és Mária (néni) sikeresen példázta ennek a hívásnak örömteli követését. Isten éltessen még sokáig Mária (néni) és imádkozom érted, és ha lehet, még más találkozásaink lehetőségéért.

Zárógondolatként elárulom, hogy sokat gondolkodtam a hálósok törekvéseikről és a táborban megélt sokszínű és gazdag csodáikról. Csak annyit mondanék erről, hogy terméséről ítélik meg a fát. Ha a hálós törekvések továbbra is Isten dicsőséget szolgálni fogják, nem kell törődni sokat szerintem sem az iránnyal sem az kiindulóponttal, mert a cél mindnyájunknak közös: Legyenek mindnyájan egy.


Egy csodás családos táborban vehettünk részt, mi kárpátaljaiak a helyi Háló jóvoltából. Augusztus 5-én

egy napsütéses, szép vasárnap reggel 35-en (12-en autóval mentek) indultunk el Beregsurányba, és a határt átlépve

egy odarendelt turistabusszal kezdtük meg utunkat Baja városa felé, hogy eltöltsünk egy szép és tartalmas hetet a

Kárpát-medencéből, a Partiumból, az Erdélyből, a Felvidékről és a közös szervező Délvidékről és az Anyaországból

érkezett hálósokkal. Összesen 350-en voltunk! Tovább

>>
Két partiumi diák sorai

Sárga Angéla (Felsőbánya)
Az idei Háló tábor egy gyönyörű helyen lett megszervezve, a Sugovica partján, Baján, és így ez a hét igazi nyaralásnak nevezhető, de nem akármilyennek, hanem Isten jelenlétében és közelségében töltött pihenésnek, kikapcsolódásnak és szórakozásnak. Nagyon nagy szerepet játszott a víz, mint visszatérő motívum, hiszen minden programhoz kötődött, a ,,Kánai menyegző",  ,,Péter vízen járása ".
    Retkes Zsolt atya előadása mélyen megérintett minden tinit, mert ő nem csak beszélt egy adott témáról, hanem saját életpéldáival is alátámasztotta mindazt amit mondott. Ezzel színesebbé és érdekesebbé téve az előadást. Az előadásokon kívül nagyon sok szórakoztató és érdekes program volt. Versengtünk egymással, de egyben játszottunk is. Nagyon sok új barátot szerezhettünk és szereztünk is. A reggeli és az esti imák, bár néha fáradtak és álmosak voltunk, nagyon jól sikerültek. Orosz István atya mindig, egy pici feladattal indított el bennünket a nap elején, ezáltal tudtuk, hogy minden napnak megvan a maga feladata, küzdelme.
    A tini altábor vezetői nagyon sok érdekes, de egyben szórakoztató programmal igyekezték lekötni figyelmünket és érdeklődésünket, nekem a ,,Hangszerbemutató" és a ,,Gyöngyfűzés" nyerte el a tetszésemet. Esténként kulturális programokon is részt vehettünk, számomra a legnagyobb élményt Móra Ferenc : Liliom című darabjának előadása jelentette.
    A hét méltó befejezéseként említeném, a péntek esti bűnbánati liturgiát, mely alkalmat adott a magunkba szállásra, lelkiismeretvizsgálatra. Bár már többször volt alkalmam részt venni ilyen elmélkedésen, de minden alkalom más és egyedi, mindig tud valami újat nyújtani.
    Jó volt érezni a víz tisztító, gyógyító közelségét és egy gyönyörű hetet eltölteni együtt olyanokkal akiknek fontos Isten jelenléte az életükben. Végül egy közös bulival búcsúzkodtunk egymástól és a tábortól. Köszönjük a szervezőknek ezt a csodás hetet.

Máncz Csilla (Nagybánya)
Az idei Háló tábor mint tudjuk Magyarországon került megrendezésre Baján. A város a Duna mellett helyezkedik el és a Duna kisebbik ága a Sugovica elválaszt a várostól egy kisebb szigetet, méghozzá a Petőfi szigetet. Ezen a szigeten voltunk elszállásolva. A programok színesek és érdekesek voltak, mindennel megvoltam elégedve. Mivel a hőség kibírhatatlan volt, minden nap volt szabadidőnk fürdeni a Sugovicában, sőt minden reggel mehettünk kenuzni. A tábor egy hetet tartott, ami nagyon hamar el is telt. Sok új barátot szereztem és sok régi baráttal találkoztam. Nagy öröm volt újra Háló táborban lenni.

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.03.28. 18:00 Táplálékok és a stressz hatása, a rákos megbetegedések okai!

A táplálkozás hatása az emésztőrendszerre. Az egészséget befolyásoló főbb tényezők. Az vagy, amit megeszel. Táplálkozási szokások régen és mostanság. Édes élet, édes ízek, cukorfogyasztás. Piac diktál - tömegtermelés. Stresszhelyzetek, negatív gondolataink hatása. Stressz és a magnéziumhiány. Kapcsolat a természettel. Gyógy- és fűszernövények jótékony hatásai.

Varga Bernadett előadása

Belépődíj 1000 Ft

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók