Találkozás, kapcsolat, közösség

2022. augusztus 7-13-ig a Nagyvárad közelében lévő Nagykágyán szervezték meg partiumi hálós barátaink a sorrendben 21. Kárpát-medencei családos Háló tábort. A táborba a Háló Mozgalom minden régiójából érkeztek résztvevők: Partiumból, Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról, Felvidékről, és az anyaországból. Délvidékről közös utazást szerveztünk a Háló Egyesület 37 Hálós önkéntese részére. Egy kisebb autóbusszal és egy mikrobusszal utaztunk. Az útiköltséget térítéséhez támogatást kaptunk a Nemzeti Együttműködési Alaptól így jutányos áron utazhattunk.

A táborozók korosztály szerint felnőtt, ifi, tini, és gyerek altáborra oszlottak. A rendezvény mottója a „Ne félj, mert megváltottalak” Bibliai idézet volt. Témájában pedig Jézus életútjának egyes állomásait jártuk körül, saját életünk történéseire vonatkoztatva. A kötelező napi szentmisék és kiscsoportos beszélgetések mellett kora reggel és délután szabadidős programok közül válogathattunk, mint például: sportolás, kézműveskedés, filmvetítés, rövid tematikus előadások, stb. Csütörtökön Nagyváradra kirándultunk ahol megnéztük a bazilikát és a gyönyörűen felújított püspöki palota múzeumát, délután pedig a nagyváradi várba látogattunk. Esténként változatos programokon vehettünk részt. Volt gasztroest táncházzal egybekötve, tárogató koncert borkóstolással, Jézus életútjának szerepjátékban történő feldolgozása, szabadtéri szentségimádás és püspöki szentmise, megzenésített versek előadása gitárkísérettel. A tábor utolsó estéjén, pénteken a zárószentmise után pedig fergeteges záróbuli következett.

A rendezvényen szeretetteljes családias hangulat uralkodott. A kiscsoportos beszélgetéseken elhangzó tanúságtételeinkkel egymást megerősítettük, az előadások pedig elmélyítették hitünket.

Sok új barátot szereztünk, a régiekkel pedig ismét jó volt találkozni. Új élményekkel gazdagodva térhettünk haza, ahol még sokáig táplálkozunk ezekből.

Aki az idén lemaradt a Háló táborról ne csüggedjen, mert a rendezvény minden évben megszervezésre kerül, és a részvételi lehetőséget a Hírvivőben, a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján, valamint a Háló Egyesület Honlapján és Facebook-oldalán egyaránt hirdetni fogjuk. Reményeim szerint még többen leszünk, mint az idén, mert együtt lenni valóban nagyon jó.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Következő Háló találkozó
január 18-án Csíki Háló találkozó, Csíksomlyó


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.12.21. 17:00 Karácsonyi koncert


Fb esemény >>

 

2024.12.28. 19:00 Makám Quartet - Senki sem árva

Borostyánének c. új lemezükön a mai költőgeneráció munkáit kötik egy csokorba.
Belépő: 3500Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500Ft

Részletek Facebook >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók