Találkozás, kapcsolat, közösség

Rendkívüli év, rendkívüli helyzet, rendkívüli tábor

2020 olyan évként vonul be emlékezetünkbe, amikor a leggyakrabban használt szavak közé bekerült a koronavírus, a szájmaszk, a távolságtartás. Egy ilyen évben megtalálni a megoldást arra, hogy miként tudjuk a Háló legfontosabb alapelveit megvalósítani, úgy vélem komoly és megerőltető kihívásnak számít, számított. Emlékeztetőül a Háló küldetésnyilatkozatában szereplő három kulcsszó: találkozás, kapcsolat, közösség.
Nos, erre legyinthetnénk is egyet. Sőt, néhányan felhördülten mondhatnák, hogy mindez megvalósítható az online térben is. Igazuk is lenne, csakhogy a Hálóban fontos a személyesség is. Három hónapos karantén-tapasztalatunk e téren, éppen abban erősített meg, hogy a személyesség csakis azonos térben tartózkodó emberek között valósulhat meg igazi és elmélyült lelkületben. Együtt lenni, együtt imádkozni, együtt osztozni örömben és bánatban, együtt vigadozni, csakis személyes találkozásban lehetséges.
Ilyen előjelekkel, ilyen aggodalmakkal, ilyen feltételek mellett, szerveztük meg az idei Háló KaranTábort, amely egy újabb manapság divatos szóval élve, hibrid tábor volt. Mi erdélyiek fizikailag is együtt lehettünk. Együtt imádkoztunk, együtt kirándultunk, együtt zarándokoltunk, együtt étkeztünk és még sorolhatnám, hogy mi mindent tettünk közösen. Egy évvel ezelőtt, ezek a cselekedeteink természetesek voltak és nagyon ritkán ismertük fel bennük az igazi értéket. Most már úgy gondolom, hogy mindenki másként vélekedik mindezekről és mélyebb értelmet, értéket tulajdonít a személyes együttlétnek.
Erdélyi táborunk egybehangzó következtetése az volt, hogy mindaz, amit e személyes találkozás jelentett, semmilyen online felület nem tudja pótolni, helyettesíteni, megadni. Mégis a Kárpát-medenceiség érzését idén, csak ily módon tudtuk megélni. Örültünk egymás arcának, hangjának, a virtuális felületek segítségével, de hiányérzetünk maradt, hisz nem tudtuk rég nem látott ismerősünket megölelni, megpuszilni. Nem rázhattunk kezet délvidéki, kárpátaljai, felvidéki, magyarországi, partiumi hálós barátainkkal. Reményünk abból fakad, hogy jövőre majd együtt lehetünk Békés-Dánfokon és minden elmaradt ölelést, kézfogást, közösségi eseményt együtt élhetünk át, úgy, mint ahogy ezt az elmúlt 30 évben tettük.
Félelem nincs bennünk, csak bizakodás, remény és vágy.


Csobot Györgydeák Szabolcs

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Következő Háló találkozó
január 18-án Csíki Háló találkozó, Csíksomlyó


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.12.21. 17:00 Karácsonyi koncert


Fb esemény >>

 

2024.12.28. 19:00 Makám Quartet - Senki sem árva

Borostyánének c. új lemezükön a mai költőgeneráció munkáit kötik egy csokorba.
Belépő: 3500Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500Ft

Részletek Facebook >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók