Találkozás, kapcsolat, közösség

"Az erős hordozza a gyenge gyengeségét"

Megerősödtünk, beszélgettünk, együtt voltunk, Istennel "spannoltunk"


Pál-Jakab István és
Barta Tímea Boglárka képei

Brassói magyar adás filmtudósítása

A szórványban felerősödik az Egyház, és a találkozók közösségformáló ereje. Ezt bizonyította az idei, november 12-én megtartott Háló-találkozó is a brassó-bolonyai Szent Imre Házban, ahol a helyieken kívül szép számban voltak jelen Hargita és Kovászna megyéből is résztvevők. A legtávolabbi Budapestről érkezett: Szeibert András, a Háló egyik alapítója és vezetője, aki a Hálót három fogalommal jellemezte és magyarázta: találkozás, kapcsolat, közösség. Ez utóbbi kapcsán kifejtette, hogy a modern egyházban fontos lesz a közösségek szerepe, szeretnék támogatni közösségek alakulását, hogy az emberek megérezzék a találkozások szépségét, ne legyenek magányosak. Kiemelte, hogy a Szent Márton-év kapcsán a Hálót épp kapcsolatrendszere miatt kérte fel társzervezőnek a pannonhalmi szerzetesrend.  Október 27. és 30. között a Pannonhalmi Bencés Főapátságban a Szent Márton oltalma alatt álló közösségek, egyházközségek és települések találkozójára került sor, ahová több mint ötven helyről érkeztek a Kárpát-medencéből.

A brassói bogozók a találkozó mottójának Az erős hordozza a gyenge gyengeségét témát választották, eladónak Illyés Erikát, a családpasztorációban dolgozó segítőnővért kérték fel. >>

Az előadót Komán Katica mutatta be, mint aki régóta ismeri és a családok is sokszor megtapasztalták önfeláldozó, szeretetteljes segítségét. Erika nővér lélekhez szóló, gyakorlati megközelítésben szemléltette a témát, több szempontból is megközelítve: a szentignáci lelkiségből, történeteken keresztül; a Szentírásból is jó lelki támaszt, megerősítést kapunk. Mindannyian gyengeséget hordozunk. Az irgalmasság évében el kell gondolkozzunk, hogyan karoljuk fel egymást. Magyarázta, mit jelent egymást hordozni: nemcsak pillanatnyi aktus, hanem folyamatos cselekvés. Erre a legszebb példát Szent Kristóf életéből hozta, aki nyakában hordozta az embereket egyik partról a másikra. Az erőseknek az a kötelessége, hogy elviseljék a gyengék gyarlóságait és ne a maguk javát keressék. Arra buzdított, hogy törekedjünk mindannyian embertársaink javára, épülésére lenni és legyünk kitartóak. A témát a résztvevők hagyomány szerint kiscsoportokban beszélték meg.

A Jézus Szíve tiszteletére felszentelt templomban a szentmisét Farkas Ervin brassói segédlelkész celebrálta Sebestyén Ottó plébános, a Háló erdélyi vezetőjének társaságában. Közreműködött a Boldogics együttes, amely gitáros énekével a liturgiát színesítette. A közösségi ebéd elfogyasztása után több műhelymunka közül lehetett választani: Fejér Tünde: A kevesebb néha több (így is lehet szeretettel nevelni - gyermeknevelés); Forró Gerda bibliadráma; Illyés Erika: Az érem két oldala;  Szeibert András: A kisközösségek szerepe;  Pál-Jakab István: Ki a legerősebb? Komán Attila és Katica a fiataloknak tartott előadást és beszélgetést a szerető kommunikáció témakörében. Máthé Tibor és Izabella vezetésével pedig a fiatalok zenés-mesés kultúrműsort mutattak be.

A brassói Háló-találkozóról lelkiekben és barátságokban gazdagabban térhettek haza a résztvevők. Köszönhető ez egy erős csapatmunkának, ahol egymást nemcsak találkozókon, hanem a hétköznapokon is hordozzák az emberek. A szentmise kegyelmei, a terem gyönyörű díszítése, a brassóiak népies stílusú ruházata, a finom ebéd és a sütemény, a beszélgetések és tanítások mind azt szolgálták, hogy emlékezetes maradjon a brassói Háló találkozó, Isten nagyobb dicsőségére. A rendezvényről Bálint Ferenc, a Brassai magyar adás szerkesztője készített beszámolót.


A találkozó után egy nappal Szeibert András Sepsiszentgyörgyön az unitárius egyház tanácstermében nyitotta meg a Szent Korona kiállítást Szelényi Károly fotóművész fotóiból. Hangsúlyozta, hogy az összefogás egyik szimbólumát hozta el. Írás a Háromszék hírportálon >>

Józsa Zsuzsanna

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók