Találkozás, kapcsolat, közösség

 


"Menj át a hídon" címmel az Érmeháló idén harmadszor szervezte meg a Keresztény Szigetet. Nemcsak az időben, hanem talán a térben is ez a harmadik ilyen nevű sziget.


Erdélyben 1690-ben Kereszténysziget volt a színhelye Thököly Imre fejedelemmé választásának, és valószínűleg van vagy volt még egy. A térképen nem találtam, talán Keresztényfalva viselhette egykor ugyanezt a nevet.

Az idén kerekasztal beszélgetések voltak a központi programok. Ezek témáiról, az ott elhangzottakról és a kísérő programokról az Érmeháló már beszámolt. A szervezők információs asztalokkal lehetőséget adtak civil szervezeteknek, közösségeknek, hogy kötetlen formában bemutatkozhassanak. A 72 Tanítvány Mozgalom információs asztala mellettünk volt, tőlük tudom, immár 10-nél több szakmai körre bővült a mozgalmuk.


Az elhangzott beszélgetésekből különösen emlékezetes maradt számomra, hogy Kiss Ulrich jezsuita szerzetes azt mondta, várhatóan annyira felgyorsul a fejlődés, hogy a mai fiatalok, mire megélik az öregkort, rá se fognak ismerni arra a világra, amiben fiatalok voltak. Ő még valamennyire ráismer arra a világra, amiben fiatal volt. Úgy vélem, a mai kort és a mai világot legtömörebben Vári Fábián László kárpátaljai költő szavai írják le. "Új haddal vonul a szultán". Remélem, a technikai, a társadalmi és a spirituális fejlődés jó irányba viszi világunkat, és nem az egykék és senkikék, hanem a királylányok és a királyfiak kultusza jön el.

Margitfalvy György



Keresztény Sziget cursillos szemmel - filmtudósítás >>


Az Érmeháló filmtudósítása >>

Háló Közösségi és Kulturális Központ programjai

Elérhetőség

Háló Közösségi és Kulturális Központ (S4):
1052 Budapest, Semmelweis u. 4.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre:

S4 a Facebookon >>

 

2017.12.15. 18:00 Könyvbemutató

A Muravidéki Baráti Kör Kulturális Egyesület kiadványa

Székely András Bertalan
művelődésszociológus, kisebbségkutató
Istennel, a Hazáért - keresztyén és nemzeti megszólalások

2017.12.16. Lengyel kézművesek vására

Facebook esemény >>

Bővebben a Lengyel Intézet honlapján >>

 

2017.12.18. 18:00 Szántai 16+1

Az esemény helyszíne: Budapest S4
24 óra mítikus
magyar történelem
Nimródtól napjainkig

Szántai Lajos műveltségkutató
előadás-sorozata
16+1/16+1. rész

LESZ-E FELTÁMADÁS?
A MAGYARSÁG MEGMARADÁSÁNAK KÉT PILLÉRE

Helyfoglalás ITT!

 

2017.12.21. 18:00 Csillagvizsgáló

Vendég:  Várszegi Asztrik
bencés főapát
Merre tovább Európa?
Itt lehet díjmentesen regisztrálni:
http://www.szemlelekblog.hu/

Facebook esemény >>

 

2018.01.09. 19:00 Háló Jazz Klub

Az esemény helyszíne: Loyola Café, 1085 Budapest, Horánszky utca 20.

A Háló Jazz Klub 87. koncertje

Jó hangulat igényes környezetben.
Zene, beszélgetés, színvonalas kiszolgálás
Sorozatszerkesztő:Deseő Csaba
Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén!

 

2018.01.10. 18:00 Részigazság Klub

A Háló és a 72 Tanítvány mozgalom közös rendezvénye