Találkozás, kapcsolat, közösség


Ne féljetek, nyissatok kapukat!

 

Székely János püspök atya a T72 januári munkamegbeszélés (helyszín a Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) megnyitásaként II. János Pál szavait idézte: "Ne féljetek, nyissatok kapukat!" Itt tartunk most: a félelem legyőzésénél, hogy merjünk kiállni, s feszegetni az ajtózárakat. Miért van szükség erre? Mert Európa - és ekként Magyarország is - elvágta magát a Teremtőtől. Vagy, ahogy Dabóczi Kálmán fogalmazta meg: mert úgy nézünk ki, mint egy patinás rom.  

Képek a találkozóról >>


Közel 2 éves munka van már a T72 mögött, létrejött számos munkacsoport és lassan kezdünk országossá nőni. Több ízben elhangzott, hogy a 72 Tanítvány Mozgalom együttműködni akar a már meglévő szervezetekkel is, és ugyan ilyen fontos, hogy a munkacsoportok is oda tudjanak fordulni egymáshoz. Fontos, hogy a T72-ben felhalmozott tudást (tudástárakat), szakértelmet át tudjuk adni, és mindenkit, minden generációt, a hívőket és a keresőket, a saját nyelvükön kell megszólítani. A találkozó feszített munkarendben zajlott, hisz a vidéki barátainkra is gondoltunk, de Nyíri Szabolcs moderálása (és szakértő kongatása) mellett sikerült tartani az időrendet. Szerencsére egyszer sem kellett a debreceni nagyharangot segítségül hívnia. >>


A  munkacsoportok és a szövetséges szervezetek beszámoltak saját tevékenységükről, kitűzött céljaikról. A beszámolók során kaptunk üzenetet Szegedről és Debrecenből. Megtudhattuk mi fán nő a KIFE (Balogh Edit) és az Ars Sacra (Dragonits Márta), hogy az ÉrMe (Tóth József) nem csak egy pénzdarab, a FÉSZ (Keresztes Ilona) több mint a Facebook szlengje, hogy a PárKatt is csak egy kattintásnyira van a neten; és megismerhettük a 72 Tanítvány Mozgalom keresztanyját (Keresztesné Várhelyi Ilona) is. Fábry Kornél atya beszélt a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusról, ami a T72 számára is nagy lehetőség és nagy kihívás, ahogy az egész egyház számára is az. Történelmi jelentőségű pillanat, amin megfordulhat, hogy a "romok" új életre kelnek- e. Ebben pedig - ahogy Kornél atya is kiemelte - fontos szerepe lesz a fiatalok megszólításának.  

Oberfrank Pál bemutatkozott a Színházi Műhellyel, ami az egyik legfrissebb kezdeményezés, majd Szabolcs abban a szerencsés helyzetben volt, hogy felkonferálhatta önmagát a Mérnökkör beszámolójára. Mérnökeink folytatták a megkezdett munkát Gálosfán, de példamutatók abban is, hogy mint a legrégebbi munkacsoport, hová tudnának eljutni a többiek (pl.  tagságban,
önszervezésben). Utána Jávor András és Toldy-Schedel Emil beszélt az Egészségügyi Munkacsoport megkezdett munkájáról, a tudástár fontosságáról, illetve a 2017-re tervezett szűrőprogramról. Bemutatkozott az Informatikai Munkacsoport is Yang Zizian Győző képviseletében, majd Keresztes Ilona újrázott ezúttal a Média Munkacsoport beszámolójával. Ilona után a sikeres százhalombattai hajléktalanoknak szánt ajándékdoboz akciónkról beszéltem én, és ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített és hozzájárult, hogy pár embernek
megszépítsük a karácsonyát. Meskó Zsolt a közösségi színjátszásról és a templomok kinyitásáról beszélt röviden, de látványosan. Jó példát adva egyúttal a plébániai közösségi élet fellendítésére. Majd Schmitt Petra következett Sport Munkacsoport bemutatkozásával, a sport közösségépítő szerepével. A szekció zárásaként Lindeisz Ferenc beszélt az Actio Catholicáról mint pozitív előképről.

A találkozó második felében 5 tematikus kiscsoportban folytatódott a beszélgetés:

Fiatalok az Egyházban és a társadalomban - Keresztes Ilona

A T72 helye az Egyházban - Székely János püspök atya

A nem hívők megszólítása - Krúdy Tamás

Közélet - Dabóczi Kálmán

Kultúra - Dragonits Márta

Saját hatáskörben fiatalnak minősítettem magam, így a Fiatalok az Egyházban és a társadalomban kiscsoportban foglaltam helyet. Az idő rövidsége okán inkább kérdéseink voltak,
mint kiforrott válaszaink, de abban konszenzus volt, hogy nagyon fontos a megszólításban a hitelesség, illetve hogy a fiatalokat a saját nyelvükön beszélve érhetjük el, hogy pozitív üzenetek adjunk az értékeink feladása nélkül, a megszólítás ereje pedig élmény-, illetve közösségalapon lehetséges.  

A T72 helye az Egyházban kiscsoportban elhangzott a hitelesség és a tudás átadásának fontossága, hogy legyen információáramlás, lehessen tudni kihez mivel lehet fordulni. Az Actio Catholica egyházi elfogadása adta a sikerességének egyik alapját. A cél, hogy olyan szervezet jöjjön létre, amely egyházi jogi státuszt kap. Ugyanakkor fontos, hogy a T72 alulról felépülő márkanév legyen. Mit tehetünk azért, hogy a MKPK elismertséget megkapjuk, de a világnak is tudjunk valamit mondani? Hogy tud kapcsolódni egy hívő a 72 Tanítvány Mozgalomhoz?  

A nem hívők megszólítása kiscsoportban a beszélgetés során egyetértés mutatkozott abban, hogy a nem hívőkkel kapcsolatban a személyes hitelesség az elsődleges eszközünk, amit legtöbbször nem szavak (végképp nem szónoklatok) révén, hanem magatartásunkkal, hozzáállásunkkal közvetítünk mások felé. Kontra produktív lehet az elbújás, titkolózás, hallgatás fontos ügyekben. Fontos, hogy az életünket, hitünket alapvetően érintő kérdésekben szelíd, de világos álláspontunk legyen. Ugyanakkor rontja a kereszténység hitelességét, ha hitünkről dogmatikussá csupaszítva szólunk. A beszélgetés résztvevőinek tapasztalata az volt, hogy a nem hívők szemében nem szavaink, hanem hiteles tetteink révén válhat hitünk vonzóvá. A beszélgetésen szóba került, hogy az   Egyház megítélése rendkívül ambivalens a nem hívők körében

A Közélet kiscsoportban előkerült a Közéleti ajánlások 10 pontja Meskó Zsolt jóvoltából. A lista önmagáért beszél:

1. Ne gyűlöld azt akinek más a véleménye mint a tiéd
2. Ne félemlítsd meg vitapartneredet
3. Aki mást gondol mint te ,nem az ellenséged ,hanem máskép látja a világot
4. Ne élj vissza a közösségtől rád ruházott hatalmaddal, a köz szolgája vagy nem bírája
5. Ne lopj
6. Ne hazudj, s ne hallgasd el a valóságnak azt a részét se ami rád nézve káros
7. Ne rágalmazd a mást véleményt vallókat
8. Közéleti vitapartnered nem ellenséged hanem embertársad
9. A köz érdeke nem szükségszerűen egyenlő a te érdekeddel
10. Gondolkozz mielőtt megszólalsz, s tudd, hogy indulataid korlátozzák józanságod

Az 5. kiscsoport a Kultúra volt. A beszélgetés egyik alapgondolata az volt, hogy hit és kultúra egymás nélkül elképzelhetetlen. A kultúra közösségteremtő erejét pedig ki kell használni. A keresztény értékeket ugyanakkor tanúságtevő módon, nem pedig "felcímkézve" kell átadni. Szükség van "nagy bulik"-ra, ahol a fiatalok bevonhatóak, érezhetik, hogy sokakkal vannak  közösségben.  

A találkozó zárásaként visszaadtuk a szót Székely János atyának. Ő megköszönte az eddig  elvégzett munkát, kiemelte, hogy pozitív üzenetekre, hiteles emberekre van szükség, a T72 Mozgalmat minőségi tartalommal kell megtölteni. Fontos az is, hogy a meglévő tudást(tárakat) gyakorlatban is felhasználjuk, kézzelfogható hasznuk, eredményük legyen. A  munkacsoportoknak pedig konkrétumokat kell kidolgozniuk és megvalósítaniuk. Végül a találkozót közös imádsággal zártuk.  

Puchard Balázs


Cikk letöltése PDF-ben >>

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók