Találkozás, kapcsolat, közösség


Puchard Zoltánnak, a Háló egyik alapítójának fotókiállítása nyílt a veszprémi várban. Írás a magyarkurir.hu-n



A kiállítás az alábbi vallomással kezdödik

RENDHAGYÓ ÖNÉLETRAJZ


1953. november 20.-án születtem Rákosfalván, Budapesten. Húsz éves koromig a hazafelé bandukoló tehenekkel  találkozhattam az utcán. Ma ott az IKEA áruház áll az Örs vezér téren.
Gyerekként órákig tudtam a térképet bújni, képzeletben sorra bejártam a távoli vidékeket.
Majd második lettem az országos földrajz tanulmányi versenyem.
1974-ben meghatározó élmény volt az a 300 km-es zarándoklat Varsó és Częstochowa között, amelyet az "apostolok lován" - gyalog - tettem meg.
Ezentúl az út és hídépítés végig kísérte életem. Mind a Strabag, majd a Colas csoport technológiai vezetőjeként, szakmai területen - mind a Katolikus Ifjúsági Mozgalom, majd a Háló Katolikus Közösségi Mozgalom egyik alapítójaként - lelki-közösségi területen - 23 év alatt több száz keresztény találkozón vettem részt. A találkozók ajándéka egy mosolygós Kárpát-medence lett, hisz a térképre nézve minden szegletéből egy-egy barát kacsint vissza reám.
Kalandvágyam elvitt távoli országok felé. Ez a kiállítás ízelítőt ad az elmúlt évtizedek közel száz országot érintő utazásaiból Alaszkától az Antarktiszig, Új-Zélandtól Etiópiáig. Az utazások után jó hazatérni, jó tudni, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Köszönöm Feleségemnek, Édesanyámnak, Három Fiamnak, hogy most mindezt megoszthatom Veletek.

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Tata FB kép kiv.jpg

A XVIII. Háló-tábor meghívója

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2019.06.18. 19:30-22:00 Kertész Nótakör

Dél-alföldi muzsika a Tekerős Barátokkal

Egy hét múlva

 

2019.06.26. 18:00 T72 Részigazság klub

Éppen egy ilyen pápára volt szükségünk?!

Beszélgetés Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal kihívásokról, megújulásról és Ferenc pápáról

A beszélgetést Süveges Gergő vezeti

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, itt jelentkezzen: >>

Facebook esemény >>

A Háló és a 72 Tanítvány mozgalom közös rendezvénye

A korábbi klubestek videói visszanézhetők >>

 

2019.06.28. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar koncertje

A nagy érdeklődés miatt előzetes jelentkezést kérünk

Belépő: legalább 500 Ft/fő adomány, amelyet a Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 fenntartására fordítunk

 

2019.07.04. 19:30 Határon túli fiatalok találkozóhelye (HTFT)

A Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
általában a hónap első csütörtökén

A Kossuth Rádióban január 1-én a HTFT egyik szervezőjével elhangzott riport >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók