Találkozás, kapcsolat, közösség

A tábort támogatta a


2016. július 31-től augusztus 7-ig tartott a XV. Kárpát-medencei Háló tábor, amelynek megszervezését a Partiumi Régió önkéntesei vállalták, Konrád Katalin vezetésével. Közel háromszázan jöttek össze hat országból, kb. ötven helységből, ismét a sátoraljaújhelyi Várhegy Üdülőben. A legfiatalabb résztvevő két hónapos, a legidősebb 87 éves volt. A tábor témája az apostolok meghívása és küldetése volt (Lk 5,1-11). Az egy hetes együttlét egyik nagy közös élménye két táborlakó állampolgársági fogadalomtétele volt, Sátoraljaújhely város polgármesterének Szamosvölgyi Péternek és a Szent Korona másolatának jelenlétében.

 

 
Írások:
 
 


Egy boldogabb világról álmodni, és tenni is érte


Egy év kihagyása után újra Kárpát-medencei tábort szerveztek Sátoraljaújhelyen a hálósok, július 31-től augusztus 7-ig. Ezen a jubiláris XV. Háló-táboron mintegy 300-an jöttünk össze a Kárpát-medence 6 régiójának (Magyarország, Erdély, Partium, Kárpátalja, Felvidék és Délvidék) kb. 50 helységéből. Életkorunktól függően felnőtt, ifjúsági, gyermek, ovis és baba-mama altáborba kerültünk, ahol különböző foglalkozások vártak ránk. E családos táborban a legfiatalabb résztvevő 2 hónapos a legidősebb 87 éves volt. Délvidékről 32-en utaztunk, Bácskából, Bánátból és nagy örömünkre egy résztvevő a horvátországi Baranyából is.

Az idei együttlétünk szervezését a partiumi régió hálósai vállalták, melynek a mottója:


"Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket"
(János 15-16)

A hét folyamán a csodálatos halfogásról szóló evangéliumi tanítás egy-egy mozzanatát elmélkedtük át az előadásokon, a szentmiséken, majd mély kiscsoportos beszélgetések formájában a délelőttökön. Délután szabad foglalkozások közül választhattunk: volt kézműves foglalkozás, filmvetítés, ismeretterjesztő előadás, meseelemzés és sportvetélkedő is.

A festői szépségű Tokaj borvidéken levő Várhegy üdülő medencéjében naponta felfrissülhettünk. A szerda délután emlékezetes marad mindenki számára, ugyanis két erdélyi barátunk - apa és lánya - állampolgársági fogadalmat tett a Szent Korona hiteles másolatának jelenlétében. A megható eseményen megtapasztaltuk a nemzeti összetartozás felemelő érzését. Esténként kulturális programok vidítottak fel bennünket: népdaléneklés, táncház tánctanítással, versmondás, mesemondás, filmvetítés, egy színi előadás megtekintése a városban, és az elmaradhatatlan, éjszakába nyúló barátkozások és gitáros éneklések.


Minden napnak egy-egy régió volt a felelőse-házigazdája. Így segítettek a partiumiaknak a zökkenőmentes szervezésben. Mi délvidékiek a pénteki napon voltunk a táborlakók házigazdái. Ez a nap rendhagyóan az elcsendesedés, a magunkba fordulás és a bűnbánat napja volt. Az előadás, a kiscsoportos beszélgetés, a szentgyónás, a szentmise, a szentségimádás és a keresztútjárás is mély lelki élményt nyújtott számunkra. Átéltük Isten mérhetetlen irgalmát, aki minden hibánk, esendőségünk, emberi gyarlóságunk ellenére is végtelenül szeret minket. Feladatokkal, küldetéssel bíz meg bennünket, hogy mi is ?emberhalászokká? váljunk, mint egykor az apostolok. A szombati nap már a táborzárásról szólt. A biztató és bátorító előadás után lelkileg feltöltődve vettünk részt a táborzáró szentmisén, a táborzárási programon és az esti gasztro programon, ahol minden régió étel és ital jellegzetességeit ízlelhettük meg. A nap fergeteges táncházzal és karaokéval zárult.

A vasárnap reggeli szentmise után szomorú szívvel búcsúztunk régi és új barátainktól, akikkel együtt oly sok lelki, nemzeti és közösségi élményben osztoztunk. De bátorított bennünket az a tudat, hogy jövőre újra találkozunk Erdélyben a XVI. Kárpát-medencei Háló-táborban.

A buszban hazafelé a Háló himnuszának sorait dúdoltam (Sillye Jenő szerzeménye):


Múlnak az évek. Mi egyet újra lépünk már.
Lehull a hó, de tudjuk, eljön majd a nyár.
Utazunk, érkezünk, találkozunk és búcsúzunk,
s egy boldogabb világról álmodunk.


Remélem nemcsak álmodunk, de teszünk is érte.

Az írás a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján is megjelent.


Halmai Ágnes


Mindig a találkozás hozza a csodát


Az első olyan táborom volt, ahol egyetlen családtagom sem volt velem. Így aki a szüleimmel vagy a testvéreimmel váltott volna pár szót, nem tudott. Nem maradt más választása, mint velem beszélgetni. Sok ilyen volt. Így történt, hogy akikről évek óta tudom, hogy kicsoda, de sosem beszélgettünk, most olyanokkal is sikerült. Sok kedves, és két rendkívüli élményt őrzök a 2016-os Háló táborból. Az egyik a fél Timár család állampolgári esküje. Csodálatos volt. Nem szoktam sírni. Most sírtam. Nincsenek szavak... Ezt csak az tudja, aki érezte. A másik a csütörtök esti városi program, ahová kocsival mentünk le. Ezúton köszönöm az útitársaimnak a bulit, amit az icipici Opel Corsában csináltunk. Aki látta, tudja, miért. Szeretek hálós lenni.


Orosz Sára



Kicsi mennyország - ünnepi beszéd a fogadalomtétel alkalmából


Kedves hálósok, barátaim, tisztelt polgármester úr, tisztelt egyházi méltóságok, kedves vendégek!

A mai nap ünnepnapra ébredtem, mert tudtam, hogy részese és tanúja lehetek barátom és az ő kincse, Kincső magyar állampolgársági eskütételének. Ünnep, mert tudom, hogy ez számukra is rendkívül fontos esemény. Amikor engem erre a beszédre felkértek, szabadkoztam, hogy nincs itt a székely ruhám, erre az ünnepre úgy illene megjelenni stb., aztán mégis elvállaltam, mert el kell mondjam, hogy mit érzek most és mit éreztem akkor,amikor én is letettem ezt az esküt.

Életemben kétszer esküdtem: Először 23 évvel ezelőtt, augusztus 7-én örök hűséget esküdtem drága feleségemnek Gyergyószentmiklóson. Másodszor pedig a tavaly áprilisban magyar állampolgársági esküt tettem a csíkszeredai Magyar Konzulátuson, nagyobb családommal, 13 személy társaságában.

Megkérdezem tőled Tímár Sándor, ki vagy te és rögtön magamtól is, ki vagyok én Szabó Lóránt, hogy még egyszer esküt tehetünk? A Szent koronára, a Magyar Alkotmányra, deresed? fejjel, tudva és akarva, magyarul! Én akkor visszakaptam valamit! Bocsánat! Visszakaptam hivatalosan is mindent! Hazát és reményt! Ezért nagyon hálás vagyok és köszönöm! Mondom, nagyon szépen köszönöm!

Sándor! Valami nagyot akar tőlünk a Jóisten! Kaptunk még egy esélyt! Van nekem erről a dologról egy elméletem, hogy miért vagyunk mi most otthon Székelyföldön ilyen helyzetben?! Koncepciós perek, letartóztatások, megfélelmítések, zászlóperek...vagy hogy én 18 évesen magyar anyanyelvű kiskatona miért voltam munkaszolgálaton a Duna csatornánál egy kerek esztendeig, nem is sorolom. Gusztustalan!

Mondom az elméletem: Ha egy háziasszony befőzéskor tartósan, biztonságosan, jó minőségben el akar tenni valamit, akkor azt dunsztba teszi. Mert amikor sok idő mulva előveszi, az jó kell legyen, nem lehet rothadt vagy penészes! Minőségi kell legyen a legkedvesebb vendégeinek, családjának. Mi most otthon dunsztban vagyunk és a Jóisten amikor benéz a népek kamrájába akkor mosolyog, mert a dunsztot jól megcsinálta! Csak alkalmas időben veszi majd elé! Alkalmas embereket, nem sehonnai bitangokat, csüg-büg szekelyeket!

Nekünk a gyökereink jók, jó erősek! Megboldogult dédnagyapám 1911 ben koronaőr volt, úgy hívták Rokaly Ferenc. Benne van a gyergyócsomafalvi monográfiában, címeres, koronás fényképe ott van édesanyám szobája falán, egyszer az enyém lesz! És én most, 2016 ban, 105 év múltán itt állhatok őfelsége a Szent Korona! Leírhatatlanul megtisztelő és felemelő számomra!

Végigjártam a keleti határt, a Kárpátok keleti gerincét. Láttam az omladozó határőr kaszárnyákat Máramarosban, Gyergyóbékásban, Tölgyesben, Gyímesbükkben. Ma a szentmisében azt énekeltük, hogy szállj dalom, szállj a Hargitáig szállj...

Ti tudjátok, hogy a Hargitán is van Szent István templom és Gyergyószentmiklóson is van ereklyés Szent István templom, Szent Koronával az oltárán, 500 kilóméterre innen? Minden nap imádkozhatok ebben a templomban az Élet Urához, hittel, reménnyel teszem! Méghogy határokon túl? Hogy Magyarországot keresztre feszítették? Igen! És feldarabolták? Igen! S most akkor Nagypénteket ülünk? Nem! Mi már tudunk valamit! A Mestert, a legjobbtól! Eljön húsvét reggele! Van feltámadás! Dúlt itt tatár, hódított a török, de én tudom, hogy trianon sem lehet örök! Én erre tettem esküt! Isten engem úgy segéljen! És ezt itt a Hálóban érzem és átélem. Évről évre!

Minden magyar terület itt van! Itt és most! Kicsi mennyország! Sokszor mondom itt egység van! És ez nem lehet emberi, hanem cskis Isteni sugallat! Én ebben visszakaptam mindent! Isten áldja meg a Magyart! Mély hittel, reménnyel!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Szeretettel, mint akkor es! Ölellek mindannyiótokat!

Szabó Lóránt

 

Háló-tábor társbérlettel - Beszélgetés Brugós Anikóval,
a nagyváradi PKE tanársegédjével


Az idén Sátoraljaújhelyen Konrád Tamás hálós társunk kezdeményezésére együtt táboroztunk kb. háromszázan hálósok és a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes fiataljai: 31 táncos, énekes és muzsikus. Csillagocskáék napközben a saját programjaikat élték, esténként pedig több alkalommal nekünk muzsikáltak, táncoltak, énekeltek. Ez tánctanítással folytatódott, majd közös tánccal, énekléssel fejeződött be.

Hogyan kezdődött, mióta létezik a Csillagocska?

Marosvásárhelyen születtem, Nagyváradra azért kerültem 1996-ban, mert az akkori Sulyok István Református Főiskolán (ma Partiumi Keresztény Egyetem) először itt lehetett Romániában magyar nyelven zenepedagógia szakon tanulni. Váradon régóta igény volt magyar népzenét játszó zenekarra az addig lemezjátszóról szóló táncházban. 1997-ben Molnár Szabolcs prímás, Pálfi József főiskolai lelkész, dr. Szenik Ilona népzenekutató buzdítására, Benedek Árpád vezetésével beindult a gyerektáncház. 2001-ben a Nagyvárad-Réti református gyülekezet alapítványt hozott létre, a Csillagocska Alapítványt, ami lehetővé tette azt is, hogy pályázatokon indulhassunk. Dr. Pálfi József, az akkori Sulyok István főiskola lelkipásztora vezetésével saját erőforrásból olyan közeget teremtettek, ami magja lett a református zenei óvodának. Ebbe az óvodába 4 csoportba 80-90 gyerek jár. A néptáncos csoportok 5 korosztályra tagozódnak. A zenekart is saját magunk neveltük ki, a mostani már a harmadik generáció. Az Alapítvány keretében a szülőknek külön néptánccsoportja van. Hét évvel ezelőtt, a farsanggal kezdődött, hogy összeálltak a szülők titokban énekelni. Akkor azt mondtuk a gyerekeknek, hogy egy nagyon híres kórus jön hozzánk díszvendégként. Ők még mindig együtt énekelnek, ez lett a Csillagfény kórus, Márkus Zoltán a réti gyülekezet kántora a vezető karnagyuk, sőt már van Váradi Dalnok nevű férfikórusunk és Búzavirág nevű asszonykórusunk is. Az óvodánkban, ahol minden csoportban minden nap van félórás zenei oktatás, a zenei nevelés összefogója Benedek Árpád. Kislányom ide jár óvodába, szeptembertől februárig 60 gyerekdalt tanultak meg. A Csillagocskánál a népi ének oktatás a feladatom, a táncosokkal Benedek Árpád mellett Konrád Tamás és a férjem, Brugós Sándor is foglalkozik, továbbá Tolnai Tímea és a saját nevelésű Szőcs Brigitta másodéves egyetemista is. A zenészeket Benedek Árpád, Dallos Levente, Bartalis Botond képezi. Konrád Tamás is nálunk kezdett táncolni, de mostanra az Alapítványnál van alkalmazásban: pályázatokat ír, szervez és segít a tánctanításban. Sikerült elérni, hogy a pályázatok révén önfenntartók vagyunk.

Tamástól pár évvel ezelőtt hallottam, együtt táncoltak török táncosokkal. Ez hogy volt? Sikerült eljutni egy törökországi fesztiválra?

Nem, a törökök jöttek Váradra. 2008 a Biblia éve volt Magyarországon és a Kárpát-medencében. Elhatároztuk, hogy megemlékezünk a Váradi Bibliáról, amelynek a nyomtatása 1657-ben tízezer példányban kezdődött városunkban. Az Újszövetség 1660-ban el is készült. Közben a török támadás a vár és a város elestével fenyegetett. 1660-ban a vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a már kinyomtatott példányokat, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést épségben kiengedik a törökök a várból. Ezt a feltételt elfogadták: így jutottak ki Váradról a nyomdászok és minden, ami a Biblia nyomtatásához szükséges volt. Ezt a Bibliát Váradinak nevezik, mert a munka ott indult el. Ezt a történetet táncoltuk el László Csaba koreográfus rendezésében, aki a Pipacsok Néptáncegyüttes megálmodója, megalkotója volt. Az akkori felkészülésben Dimény Levente társrendező (a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja) színésztréninggel segített a gyerekeknek. Erre a hatalmas feladatra a Csillagocska nem is volt elég, az előadásban részt vett a borsi Galagonya, az érmihályfalvi Nyíló Akác néptáncegyüttes, az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport, a váradi Miora román tánccsoport, az Ankarai Táncművészeti Főiskola 8 táncospárral és 4 archaikus török népzenét játszó zenésszel.

Mit tanulnak, miből áll a táncosok a repertoárja?

Nagyrészt erdélyi táncokat tanítunk. Korosztálynak megfelelően: moldvait és fel-csíkit az első évben, aztán sóvidékit, mezőségit, Küküllő-mentit, Maros-mentit és kalotaszegit is, de nem áll messze tőlünk a szatmári és sárréti anyag sem. A nyári "edzőtáboraink" eddig mindig a Székelyföldön voltak. Most jó volt együtt lenni a hálósokkal: például a lányok képesek voltak 6-kor felkelni, íjászkodni és futni fel a hegyre, hogy részt vegyenek a hálós tábori olimpia pontszerző versenyén.

Margitfalvy György

Hálós régiók gasztro-estje

A szervezők előzetesen azt kérték a régióktól, hogy a szombati gasztro-estre a saját régiójukra jellemző ételeikkel készüljenek. Mivel a tábor központi képe a halászat volt, többen is halas étellel mutatkoztak be. A magyarországiak és a délvidékiek közösen főztek egy jó nagy kondér tiszai halászlevet pontyból és filézett csukából. A magyarországiak ez mellé törkölypálinkát és zweigelt, kékfrankos, merlot, valamint cabernet sauvignon harmonikus keverékéből alkotott szekszárdi száraz háziasított cuveét kínáltak. A délvidékiek még házi füstölt szalonnát, töpörtyűt és barackpálinkát, saját kertben termett paprikát, paradicsomot, lilahagymát, uborkát, erőspaprikát, pepperonit hoztak csirke-, máj- és disznó kenőpástétomokkal. Kárpátalja állt elő a legszélesebb kínálattal. Láthattunk és kóstolhattunk náluk gyöngyölt fűszeres szalonnát, sós fonott füstölt sajtot, különböző fákon füstölt különböző szalonnákat, parázsban sült halat, halvát, kövérkével dísztett sajtkrémet. Desszertnek cukormentes ciberelekvárt, aszalt gyümölcsöket, üstön főzött szilva és málnalekvárt, inni forrásból ásvány vizet és háromféle kvaszt kínáltak. Megtudtuk tőlük, hogy a kövérke (portulaca oleracea) omega-3 zsírsavakban, C- és E-vitaminban, valamint béta-karotinban, glutationban és antioxidánsokban gazdag gyógynövény. A felvidékiek asztalánál sajtos tócsnit, fokhagymás krémet és sajtos pogácsát ehettünk és ehhez fehér bort és becherovkát ihattunk. A partiumiak főként Szentjobb környéki különlegességeket hoztak. Odavalósi krumplis hurkát, mangalica szalonnát, frissen füstölt tepertőt, fehérbort, diós kalácsot. Készültek még párolt zempléni gombával, dinnyével és gazdag pálinkaválasztékkal: barack, körte és szilva. Az erdélyiek is a halat tették a fókuszba. Kétféle halsalátájuk volt, tonhalból, illetve patakból fogott halból. Alkalmam volt a fokhagymás musdéjukat is megismerni. A musdé tört fokhagyma, só, olaj kikavarva és hozzáadva tejföl. Innivalóik Csíkból érkeztek: ferences recept szerinti fehér Salvator likőr és Igazi Csíki sör.
Margitfalvy György

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
János vitéz
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók