Találkozás, kapcsolat, közösség



2013. február 28.

"Volt egy dúsgazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött és dúsan lakmározott mindennap" Lk 16,19

A dúsgazdag ember alapvető problémája a rosszul értelmezett identitás kérdés. Olyan dolgokra építi életét, amelyek nem tudják megtartani. A lét egzisztenciális határhelyzetei olykor megrázzák az embert, és lehántanak róla mindent, ami nem az öröklét távlatának az építését segíti. Minden lehet ajándék, ha nem tapadunk hozzá és ha nem homályosítja el szemünk elől a helyes irányt. Ha emberi identitásunk mélyebb gyökereiből akarunk táplálkozni, minden nap ezt a kérdést kellene hordozzuk magunkban: mi az, ami örökre megőrződik a mi számunkra?


2013. február 27.

"Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik jobbodon, a másik balodon üljön országodban."
Mt 20,21

Amikor az ember  Isten művének az építésére vállalkozik, könnyen előfordul, hogy párhuzamosan a saját művét is el kezdi építeni.  A nagy szenteknek és a kiváló egyéniségeknek sikerült  a két síkot teljesen szétválasztani. Ezért a mai napig mélységes  tiszteletünkkel vesszük körül őket, imádkozunk hozzuk. Egyébként részben a természetes folyamat része, hogy az isteni művek építése mellett, az emberi művek építése is zajlik. Szerintem a gond ott kezdődik, amikor felborul az egyensúly, és az isteni művek leple alatt, az emberi önzés gátlástalanul előretolja önmagát. Fontos az állandó felülvizsgálás, hogy az isteni szándék ne keveredjen össze a túlságosan emberi szándékokkal.


2013. február 26.

"Aki fölmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják.?" Mt23,12

Az emberiség leíratlan törvénye szerint, a gőgös ember előtt, a közösségek és a személyek lassan elzárkóznak, és kizárják az ilyen embert a kapcsolatok intim szférájából. Az ember csak akkor talál otthonra a kapcsolatokban, ha felsőbbrendűségi érzését és arroganciáját leveti, és reális énjét fölvállalja. A mű embernek az udvariassági és jó modorú törekvései, valamint megjátszott mosolya értékelendő, de sajnos nem közösség és kapcsolatteremtő.  Amíg hiteles énünket, - annak magasztosságát és csúnyaságát valamilyen szinten nem tudjuk megmutatni és fölvállalni, addig kapcsolatszegények maradunk.


2013. február 25.

"Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek" Lk 6,37a

Aki nem tapasztalta meg az élet mélységeit, az mást könnyen megítél. Jung szerint: "az az ember, aki a szenttel és a prófétával azonosul, csak akkor gyógyul meg, ha erkölcsi verességet szenved, az az bűnt követ el." Az érett ember tiszteletben tartja a másik embert. Van, akit a saját poklának a bejárása tanítja meg arra, hogy tisztelje az embert, bejárt életútjával együtt. Egyébként a profán emberi kultúra leíratlan szabályai szerint is, az emberi élet privát szférájába, nem illik vájkálni. Az is könnyen előfordul, hogy amikor mást meg és elítélünk, saját éretlenségünket, elfojtott indulatainkat, megvalósulatlan életünket vetítjük ki.


2013. február 22.

"Te vagy a Messiás, az élő Isten fia." Mt 16,17b

Péter apostol szavai ezek, aki nagyon sok nehézségen ment keresztül. Egyik legmélyebb pontja akkor volt, amikor félelemből megtagadta Mesterét. Az erős félelem könnyen megbénítja szabadságunkat. Ezt tette Péterrel is. Péter azonban szilárd alapokat rakott le. Az Ő Istene, Jézus, az élő Isten fia, aki a legmélyebb kudarcán és szégyenén is átsegíti. Tagadása nem eltávolítja, hanem még mélyebbé teszi a kapcsolatát Istennel. Ha a szívem mélyén átélem, hogy számomra Jézus az élő Isten Fia, akkor minden, ami az életemben történik, még a bűneim is, az Istennel való kapcsolatomat mélyítheti.


2013. február 21.

"Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak." Mt 7,7

Helyes-e, ha kérünk az Istentől? A kérés mögött nem-e az én központú ember önzése húzódik meg? Nem helyesebb-e az, ha Isten irányába a dicsőítéssel, a hálával és a szemlélődéssel fordulunk? Ha hitelesen Isten fele fordulunk, akkor Isten felénk fordulásában nincs-e benne az egész embernek és minden szükségletének az Isten által történő átölelése?
Sok kérdés van, amire nem tudjuk a választ. Annyi bizonyos, hogy Jézus buzdít bennünket a kérő imára.  Az is bizonyos, hogy a hiteles kérő imában sok bizalom van. A bizalom állapotába való belehelyezkedés pedig,  az alapja az Istennel és emberrel való kapcsolat elmélyülésének.


2013. február 20.

"Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás prófétáét." Lk 11,29b

A fenti kemény szavakat Jézus annak a csoportnak mondotta, akik ki akarták kényszeríteni a hit csodáját. A hit világához csak tisztelettel lehet közelíteni, ugyanis minden erőszak, türelmetlenség és teljesítmény centrikusság,  az életünkben nyiladozó csodát lefagyasztja. A csodát nem egy tőlünk távol lévő világban kell keresni, hanem a saját realitásunkban. Az éber, érzékeny és tiszteletteljes lélek nem győz hálát adni az Istennek azokért a csodákért, amelyekkel nap mint nap meglepi őt.


2013. február 19.

"Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót mint a pogányok" Mt 6,7

Az a tapasztalat, hogy időnként az Istent szeretnénk az agyunkba zárni. Ennek egyik megnyilvánulása az, amikor az imában csak a kimondott szóra koncentrálunk, nem pedig a kimondott szónak a mélységére. Az ismételt szent szavak,  ha nem hatolnak le a szív mélységébe, akkor könnyen csak a racionális szinten maradnak és nem érik el a személyiség mélyebb rétegeit. Az ima sokkal több a kimondott szónál: érzékelés, tapasztalás, tisztelet, nyitottság, hála, csodálkozás, egyszerűség, jelenlét, befogadás, Istenközpontúság.


2013.februar 18.

"Bizony mondom nektek: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek."  Mt 25,40

Világos, egyszerű  jézusi  kijelentés, mely nagyon nehéz kérdésekre adja meg a választ: érdemes-e önzetlenül szeretni, érdemes-e jónak lenni, honnan vesszük az erőt embertársaink szolgálatához? A segítő szakmában dolgozóknak, valamint  az önzetlen emberi szolgálatot végzőknek, az élet mottójának is tekinthetjük. Időnként elfáradunk a szolgáló szeretetben, különösen akkor, amikor elismerés helyett csalódások érnek, vagy úgy gondoljuk, hogy kevés eredménye van a munkánknak. Ezek azok a pillanatok, amikor Jézus arra tanít bennünket, hogy keressük meg a mélyebb értelmet, a mélyebb motivációt. Ha embertársainkban megtanuljuk Istent szolgálni, és ha ezt a szolgálatot úgy végezzük, hogy tiszteletben tartjuk saját határainkat, akkor valószínű, a kiégés veszélyével szemben fel tudjuk vértezni magunkat.


2013. február 15.

"Hogy lehet az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?" Mt 9,14

A böjtölésnek számtalan jótékony hatása van. Méregteleníti a szervezetet, edzi az akaratot, szabályozza a test súlyát, hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Jézus korában a böjtölés a társadalmi hagyományok ápolása is volt. Ezt a funkcióját helyenként mind a mai napig megőrizte. A vallásos böjt elsősorban Istenre irányul. Aki a böjtölésnek a nehézségeit vállalja, lelkében az az üzenet fogalmazódik meg, hogy az Isten fontos helyen van az életében. A testnek a tisztulása, a lélek tisztulását is segíti. Ha a szervezet nincs nehéz ételekkel leterhelve, az Istenre való figyelés készsége is sokkal élénkebb. Jézus visszaadta a böjtölésnek a hiteles, transzcendens dimenzióját.


2013. február 14.

"Ezután az Úr más hetvenkét tanítványt választott ki?" Lk 10,1a

A kiválasztottság tudata életünk alapvető élménye közé tartozik. Mindenki kiválasztott, aki ennek tudtára ébredt. A kiválasztottság tudata az ebből fakadó küldetés teljesítése nélkül, gyümölcstelen. Aki a munkáját nem végzi el és az időt hagyja szétfolyni a kezei között, annak rossz a lelkiismerete. A kiválasztottság állapota és az ebből fakadó küldetés nem függ össze sem egészségi állapottal, sem életkorral. Minden hívő embert arra hív az Isten, hogy jelenlegi élethelyzetében válaszoljon az ő lehetőségei szerint az Úr hívására. Úgy néz ki, hogy ennek a válasznak az erejét befolyásolja az Isten közelségében eltöltött minőségi idő.


2013. február 13.

"Ügyeljetek arra, hogy ne az emberek szeme láttára s az ő kedvükért legyetek jók?" Mt 6,1

Jónak lenni, jó. Aki a szívében megtapasztalja a jóság áradását, az nagyon közel van az Istenhez. Az ilyen ember az életét gyakran úgy éli meg, hogy az imában van akkor is, ha kifejezetten nem imádkozik. Akinek a szívében jóság van, ahhoz vonzódnak az emberek és tiszteletnek örvend. Némelyek pedig megpróbálják kihasználni. A lélek mélyén lévő jóság áradása egyszerűvé teszi az életet. A lényegtelen dolgok egyre inkább elveszítik jelentőségüket, az életet segítő és fenntartó dolgok pedig felértékelődnek. A hiteles jóságot képviselő ember élete csöndesen virágzik?


2013. február 12.

"Isten parancsát nem tartjátok meg, de emberi hagyományokhoz, mint például a korsók és poharak mosogatásához meg sok más hasonló dologhoz ragaszkodtok."
Mk, 7,8-9

A keresztény vallásnak legfontosabb célja, hogy segítse az embert az üdvösség útján. Ezért olyan törvényeket és hagyományokat  alakít ki, amelyek az embert segítik abban, hogy Isten országának felszabadító és biztonságot nyújtó tapasztalatát már itt a földön megérezhessék, és ezáltal gazdagodjon életük. Az üdvösség útjának az építését az egyházak végzik, akik ezzel egy időben az intézményt is építik. Úgy néz ki, hogy az üdvösségépítés törvényei és szokásai összemosódnak egy idő után a vallásos intézmények törvényeivel és szokásaival. Az üdvösségre vezetés sürgető feladata, arra kellene ösztönözzön bennünket, hogy időnként világosan rámutassunk a vallásos törvényeink és szokásaink isteni és emberi eredetére. Ennek hiányában ?a vizeskorsók mosogatása? egy szintre kerülhet a szeretet törvényével.


2013. február 11.

"Mihelyt kiléptek a bárkából, azonnal fölismerték őt az emberek." Mk 6,54

Jézus bár nagyon rövid ideje kezdte el megváltói tevékenységét, már is rögtön felismerik a genezáriak. Azokat az embereket, akik mély nyomot hagynak a lelkünkben, soha nem lehet elfelejteni. Könnyen ráismerünk azokra, akik fejlődésünk útján, áramlásunknak megfelelő irányba kísértek bennünket.
Azok a legszebb és legmélyrehatóbb felismeréseink, amikor a bárkából éppen kiszálló Jézust ismerjük fel életünk történéseiben.


2013. február 8.

"Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember s ezért védelmébe vette" Mk 6,20

Heródes király bár nem a vallásosságáról volt híres, mégis ráérzett Keresztelő Jánosban a szentre és az igaz emberre. Ha egy olyan társat választott volna, aki ezt az érzékenységet erősíti benne, talán ő is a Megváltó útját építhette volna. Heródiás, Heródes felesége azonban a rossz lelkiismeretét akarta elfojtani Keresztelő János halálával. Rossz lelkiismerete bosszúvágyba fajult, és erre a hamis útra szövetséget keresett férjében. Heródes sajnos engedett neki és ?megöli? a szentet. Adjunk hálát azokért a társainkért, férjeinkért, feleségeinkért, akik a szent és igaz tiszteletére segítenek bennünket.


2013. február 7.

"Ezután bejárta a környék falvait és tanított" Mk 6,7a

A tudatlanság előidézése és annak tudatos fenntartása az egyik legnagyobb bűne az emberiségnek. A tudás és a tudatosság hiányának a következtében az ember, a manipuláltság szomorú víziójává válik. Jézus, hogy megóvja az embereket a zsarnokoktól és a vallás ideológusoktól, elkezd tanítani és apostolait is a tanítás missziójával bízza meg. A tanítás felelőssége minden Krisztus hívőt érint. Azt a tudást kell továbbadnunk, amely segítségével különbséget tudunk tenni az életet építő, életünknek tartást adó, és az életet romboló, hamis csillogású áligazságok között.


2013. február 6.
 
"Ő maga is csodálkozott hitetlenségükön." Mk 6,6

A názáretiek hitetlensége megdöbbentette Jézust. Az emberi  történelemben a megváltás művét megkezdő Isten, saját városa lakóinak az ellenállásába ütközik. Bár csodálkoznak fenséges szavain, mégis kiűzik városukból. Az elűzött Isten sohasem áll bosszút. Az Istent vérpadra hurcolókért is imádkozik Jézus.  Azonban ha megkövesedett hitetlenséggel találkozik, akkor eltávozik. Istennek az eltávozása az ember kiszolgáltatottságát és elárvulását vonja maga után. Az istenközelség  megtapasztalása ellenben az ősbizalom állapotába helyezi életünket.


2013. február 5.

"Leányom, mondta neki Jézus, hited meggyógyított. Menj békével és maradj egészséges."
Mk 5,34

Az ?egész-séges? emberi lét fogalmához, hozzátartozik a lét teljessége fele való nyitottság. Csak akkor tudunk egészséges kapcsolatba maradni az élettel, ha földi és égi dimenziója fele egyaránt nyitottak maradunk. A földi és a transzcendens dimenzió (természetfeletti) nem két párhuzamos sík az életemben, hanem egy egészet alkot. Valahányszor ezt az egészet át tudom ölelni, a tiszteletnek, a nyitottságnak és az Egészre való rácsodálkozásnak az élményével, a Lét gyógyító erejével is kapcsolatba kerülök.


2013. február 4.

"Menj haza a tiedhez és mond el nekik, milyen nagy dolgot műveld veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad." Mk 5,19

Ezekkel a szavakkal küldte el Jézus gyógyulása után a gerázai megszállottat, akit a tisztátalan lélek gyötört. Minden egészséggel kapcsolatos hiányosság nagyon fájdalmas. Hajlamosak vagyunk arra, hogy könnyen eljátsszuk egészségünket könnyelműséggel, egészségtelen étkezéssel, mozgáshiánnyal, káros szenvedélyekkel stb. Ha egy tudatos ráébredéssel visszafordítjuk a káros folyamatot, hálásak vagyunk azoknak az eseményeknek, amelyeken keresztül az Isten rádöbbent bennünket az önpusztítás valóságára. Különösen a pszichés és lelki megbetegedések rendkívül fájdalmasak. Ezeknek a folyamatoknak a gyógyulásában nagyon fontos szerepe van a vallásos hitnek. A hit segítségével nagyon sok olyan ember erősödött meg és gyógyult meg, akik a különféle lelki és pszichés bajokban szenvedtek. Ezek az emberek rendkívül hálásak az Istennek. Ők különösen értik Jézus szavait.


2013. február 1.

"Úgy van az Isten országával, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe. Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan." Mk 4,26-27

Jézus szerette a földet és a földet művelő gazdákat. A földet szerető és művelő emberek, rengeteg mindent megtanultak az élet működéséről. Megtanulták, hogy a földet tisztelni kell, gondoskodni kell róla, művelni kell sok türelemmel és bizalommal. Megtanulták, hogy a föld szeretete által mély gyökeret tudnak ereszteni, gyökeret, mely túlmutat a földi lét dimenzióin és a hiteles vallásos érzés megszületését és ápolását segíti. Nem véletlen, hogy Szovjetunióból eredő kommunista diktatúra egyik célpontja a ?kulálok? (eredményes családi gazdálkodást folytató gazdák) voltak.
Jézus példabeszédeiben a föld hasonlata gyakran a lelket is szimbolizálja. A lélekre való figyelés és annak művelése, olyan gyökereket hoz létre bennünk, amelyek az élet stabil működését és fejlődését segítik úgy fényes nappal, mint az éjszaka kellős közepén egyaránt. Jézus arra tanít, hogy olyan gyökereket eresszünk és ápoljunk, melyek a földi lét stabilitását erősítik, és az örök Lét dimenzióját jelenítik meg.


2013. januári morzsák


Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.05.06. 8:30 és 05.08. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.05.08. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>

 

2024.05.08. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.05.08. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.05.09. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.05.11. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása Mongóliáról

facebook esemény >>

A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.05.13. 18:00 Az első 30 év - Dunatáj vetítés hétfőnként

Harminc év alatt a Dunatáj Alapítvány több, mint ötven alkotója majd négyszáz dokumentumfilmet készített.

Részletek fb >>

 

2024.05.14. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 147.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.05.17. 15:00 Kerekasztal beszélgetés


Szervező: Szemlélek

 Részletek fb >>

 

2024.05.17. 18:00 Poór István filmjének budapesti bemutatója

Részletek fb >>

 

2024.05.21. 17:30 Messiáshívő zsidó - Keresztény fórum


A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni ezen a linken lehet
Részletek fb >>

 

2024.05.23. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/2

Részletek fb >>

 

2024.05.24. 19:00 Műfordítói est

Részletek fb >>

 

2024.05.26. 17:00 Nádmesék XXXIII. - Pünskösdutó

Részletek fb >>

 

2024.05.28. 19:00 Keddek a lelkeknek

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.05.31. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók