Hazajáró vendégek a Háló Jazz Klubban:
Dudás Lajos duó koncertje a Loyola Caféban, 2016. április 15-án
MÁRTON ATTILA írása, DESEŐ CSABA képei
2016. április 16.
Dudás Lajos, az évtizedek óta Németországban élő klarinétművész és állandó partnere a holland nevű düsseldorfi gitáros, Philipp van Endert már többször volt az immáron nyolcadik évadjában járó Háló Jazz Klub vendége. A duót láthattuk a Háló régi helyén, a belvárosi Kárpátia udvarban 2011. április 12-én (Lajos 70. születésnapját is megünnepelve), majd 2013. június 11-én már a Loyolában, de az Opus Jazz Clubban is vendégszerepeltek tavaly június 5-én. Ebből is látható, hogy igencsak számon tartom fellépéseiket, és ha tehetem, mindig ott is vagyok koncertjeiken.
Dudás Lajos ugyan éppen két hónapja töltötte be 75. életévét, de - kis késéssel ugyan - mégis happy birthday party-ként is felfoghattuk a péntek esti eseményt. 1941. február 18-án született Budapesten. Ő is annak a nagy generációnak a képviselője, amely az 50-es évek legvégén és a 60-as évek elején a hazai modern jazz kialakulásában meghatározó szerepet játszott. Akkoriban még alt- és tenorszaxofonon játszott olyan ismert muzsikusok társaságában, mint Jinda György, a Bergendy fivérek, vagy Szirmay Márta énekesnő. A Tabányi együttessel 1962-ben, a Nebulóval pedig 1964-ben készített lemezt. A Fáy zenekar tagjaként a Duna szállóban (az Intercontinental elődjében) játszott, ahol Berkes Balázs bőgőzött, és a jam session-ökön pedig Körössy Jancsi is beszállt. A Nebulóval került külföldre, és 1973-ban Németországban telepedett le. Mindig örömmel játszott és készített lemezeket a külföldön élő magyar zenészekkel, így Zoller Attilával, Vig Tommyval, vagy a dobos Szudy Jánossal.
Dudást már hosszú évek óta úgy tartja számon a nemzetközi jazzvilág, mint akinek oroszlánrésze volt a klarinét rehabilitációjában. Hangszertudása a legnagyobb amerikai mesterekével mérhető össze, játékában bátran kalandozik el a zenei világ bármely területére, mindig a saját útját járja a konvencionális értelemben vett jazztől, a cross-overen át az improvizatív kortárszenéig. Kompozíciós munkásságát is az elmondottak jellemzik. Urban Blues című szerzeménye például a Monaco-i Zeneakadémia jazzkompozíciós versenyének első helyezettje lett. Mind Németországban, mind pedig itthon számos lemezalbumot jelentetett meg. Ezek egyikéről, a Talk of the Town c. CD-ről 5 csillagos kritikát írtam 2000 szeptemberében, amelyből idézném az alábbiakat:
Dudás Lajos minden zenei megnyilvánulása intellektuális kirándulás, öntörvényű művészet, nemcsak egyedi, de sajátosan egyéni út is. Bár kalandos pályája során egzisztenciális okokból végigjátszotta a zenei spektrum teljes skáláját a klasszikus zenétől a rockig, saját erejéből jutott el végül is oda, hogy már évtizedek óta olyan zenét játszhat, amely megfelel féltékenyen őrzött zenei függetlenségének, elképzeléseinek. Zenéjében mindig van tartalmi koncepció, amelynek akár még az improvizációt is alárendeli. Nem csak szórakoztatni akar, hanem maradandó élményt is nyújt.
75. születésnapja alkalmából megjelentetett Radio Days című válogatásalbumáról pedig ezt írtam másfél évtizeddel később, azaz idén januárban: Az albumon hallható tizenhárom dal három évtizedet, hat időpontot, helyszínt és formációt képvisel, így természetesen igen változatos zenei anyag. Ami állandó, az Dudás Lajos remek klarinétjátéka, akinek kísérletező kedve minden mindennel ötvöz: Bachot, bebop jazzt, kortárs kamarazenét, cross-overt és világzenét. Ars poeticája szerint ugyanis: a jazz mindenfajta zenével összekapcsolható, feltéve, hogy nem veszíti el sajátos elemeit, főleg a swinget. Még az sem szükséges, hogy mindenki hasonló módon swingeljen.
Csak két elismerő vélemény a nemzetközi jazzvilág meghatározó fontosságú személyiségeitől Dudás művészetéről: a tekintélyes amerikai jazzelméleti folyóiratban, a Cadence-ben Bob Rusch írta, hogy: Dudás klarinét-soundja olyan érzéseket kelt bennem, mintha a 21. század Benny Goodman-je lenne. Harry Skoler, a bostoni Berklee College of Music fafúvós professzora pedig a klarinétosok klarinétosának és a jazzklarinét hősének nevezte.
Lajos most is útra kelt, és az általa K und K turnénak elkeresztelt koncertkörútja keretében a bécsi ORF stúdió, majd Pozsony és Sárvár után most a Loyola Café-ban üdvözölhettük.
Nos, ezúttal is a duózás magasiskoláját láthattuk-hallhattuk Dudás Lajos és Philipp van Endert előadásában. A duó persze nem redukált kvartett, vagy trió, egészen más hozzáállást, zenei attitűdöt igénylő formáció, mint az említettek. Lajos elmondta, hogy időnként hagyományos kvartett felállásban is játszik, még inkább kedveli, amikor kettejük mellett dobos és külön ütős is van, utóbbi vagy tíz felfüggesztett gongot használ, de - mint viccesen mondta - ennek nagy a helyszükséglete, ezért a legpraktikusabb a duó.
A koncert kezdetén Deseő Csaba üdvözölte a kedves ismerősöket, akiket Lajos híre vonzott ide: Berkes Balázst, Ungár Istvánt, Illényi Katicát és Turi Gábort. Lajos, mint mindig, nagyon szellemesen, kellő öniróniával és humorral konferált, illetve kommentálta az előadott darabokat. Ezek egyrésze modern improvizatív kortárszene volt, ami alighanem meglepte a hallgatókat, de az olyan kompozíciók, mint Paul Desmond Take Five-ja, vagy Seress Rezső Szomorú vasárnap-ja (Gloomy Sunday) igazán zajos sikert arattak. Saját szerzemények voltak még pl. a Walking in the City, ami szintén bizonyos fokig a hagyományosabb, mondjuk úgy a ESP-típusú zenékhez hasonlított (ha már volt olyan definíció is forgalomban, hogy Blue Note zene). A start is kifejezetten gyönyörű és megindító volt, hiszen Bartók Este a székelyeknél dallamával indított, az imrovizációs részben ritmus és tempóváltásokkal, el is magyarázta, hogy voltaképpen csak addig Bartók, amíg a témát játssza, utána már Dudás. (Ez pontosan azt a tételt igazolja, hogy a jazzben, pláne a mai (találóan improvizatív kortárszeneként is aposztrofált művészetben) nem a mi, hanem a hogyan a lényeg. A Benny Goodman tiszteletére felhangzó saját szerzeményre (Benny) és a szünet előtti free improvizációra vonatkozó felkonferálás már csak azért is oldotta a hallgatóság esetleges idegenkedését, mert az elsőnél azt mondta, hogy talán így játszana a nagy BG, ha még megérte volna a 21. századot, míg a másodikat úgy vezette fel, hogy: sokaknak nem fog tetszeni, szemet-fület becsukni! Elhangzott egy blikkfangos Zoller Attila szerzemény is, amit 1982-ben lemezre is vettek, (alighanem a Rumpelstilzchen volt). Dudás és Zoller köztudomásúan nagyon bensőséges kapcsolatban álltak, pedig Zoller Amerikában élt, de gyakran szerepelt német földön.
Mindketten használtak elektronikát, visszhangosítót és remekül szólt az egész produkció, a második részben kifejezetten élvezetes volt az ismert számok Dudás-féle feldolgozása. Mindketten mesterei hangszerüknek, csodaszép szólók követték egymást, érezhető volt a hihetetlen összecsiszoltság, ami a több évtizednyi együttjáték következménye. Megtudtuk, hogy El Dudás (ezen a néven is szerepel, hiszen keresztnevének kezdőbetűje L) 60 lemezalbumot készített, legújabb a Brückenschlag (azaz a Hídverés, ami a modern kortárs, illetve a klasszikus zene és a jazz közötti hídra utal). Érdekes volt a szünet utáni beszélgetés is Lajossal, amit - a klub hagyományának megfelelően - Deseő Csaba vezetett. Összességében nagyon jó hangulatú, élvezetes és egyben magas művészi élményt jelentő, emlékezetes este volt. Aki más véleményre is kíváncsi, az keresse a jövő hét első felében Turi Gábor beszámolóját a Magyar Nemzetben. És ne felejtsék, hogy az élő koncertélményt semmi sem tudja pótolni!
